2013.08.13. 14:47 – sajó d.

Michelle Obama raplemezzel küzd a gyerekek elhízása ellen

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

obama4.gifA first lady az egyik legnagyobb szószólója a gyerekkori elhízás ellenes harcnak, amire most úgy próbálja felhívni a figyelmet, hogy tematikus raplemezt készít az egészséges életmód hirdetésére. Michelle Obama olyan előadókkal szövetkezett a projektre, mint Jordin Sparks és Doug E. Fresh. (Dagi Fress, haha), és az album a Songs For a Healthier America (dalok egy egészségesebb Amerikáért) címet kapta. Már a lemez dallistája is elérhető, egy rakás fantasztikus számcímmel, mint az Az vagy, amit eszel, Mozogjunk!, Szeretjük a zöldségeket vagy legfekábbnak hangzó Veggie Luv. Ráadásul egy-két neves vendégszereplő is lesz a lemezen, de azt egyelőre nehéz összerakni, hogyan győzték meg mondjuk Iman Shumpertöt, a New York Knicks kosarasát vagy éppen a jiddis reggae-énekes Matisyahut, hogy az egészséges táplálkozásról szövegeljenek illetve hiányoljuk az amerikai elnökkel közismerten remek kapcsolatot ápoló Jay-Z jelenlétét is. Obamáné korábban Beyoncéval is közreműködött, aki egy iskolai étkezőben táncolós videoklippel hívta fel a mozgás fontosságát, reméljük hasonló kisfilmek majd az új lemezhez is készülnek. A hajtás után megmutatjuk Beyoncé videóját és a teljes dallistát. (A fenti gif a South Park tévésorozat Raising the Bar című epizódjából készült, amiben Obamáné úgy küzd a gyerekkori elhízás ellen, hogy megveri Cartmant.)

1. “U R What You Eat” (Salad Bar: Matisyahu, Ariana Grande, Travis Barker)

2. “Everybody” (Jordin Sparks, Doug E. Fresh, Dr Oz, Ryan Beatty, Hip Hop MD)

3. “Let’s Move” (Doug E. Fresh, Artie Green, Chauncey Hawkins)

4. “Just Believe” (Ashanti, Gerry Gunn, Artie Green, Robbie Nova)

5. “Veggie Luv” (Monifah and J Rome)

6. “Hip Hop FEET” (DMC and Artie Green)

7. “Stronger” (Shayna Steele, Jeremy Jordan, Our Time Theater kids, and E-Street Band guitarist Nils Lofgren)

8. “Give Myself A Try” (Ryan Beatty)

9. ”Jump Up” (Brady Rymer and the Little band that Could)

10. “Hip Hop LEAN” (Artie Green)

11. “Pass the Rock” (Iman Schumpert and Artie Green)

12. “Good Living” (Ashton Jones)

13. “Beautiful” (Daisy Grant and Artie Green)

14. “Change The Game” (The Happiness Club, featuring Naledge)

15. “Wanna Jump (Let’s Move)” (Paul Burch)

16. “Mother May I” (Amelia Robinson)

17. “We Like Vegetables” (Los Barkers!)

18. “Get Up Sit Up” (Babi Floyd)

19. “One Step Forward” (Samite)


hiphop hír rap wtf michelle obama



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása