2013.08.28. 14:28 – Hirdetés

Nem csak jól szól, jól is néz ki - Momentum fejhallgató a Sennheisertől

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Mo Ear  Ivory A 019.jpgVajon mit tudhat egy drága, kifejezetten utcai viselethez tervezett Momentumnak elnevezett designer Sennheiser-fejhallgató, amit mondjuk az én szakadt Hamám nem? Az eredmény pár hét rendszeres viselés után egyáltalán nem meglepő: már le is passzoltam egy ismerősnek a szakadt fejesemet.

A Dr. Dre-féle Beats-fejhallgatók népszerűsége is mutatja, hogy igény van az olyan designer fejhallgatókra, amik ugyan drágák, de legalább jól néznek ki, és persze jól is szólnak. Részemről mindig elég volt egy 3-8 ezer forint környéki fejes, mert úgyis évente kell cserélni őket és ennyi pénzért már inkább spórolok még kicsit az új PlayStationre. Ezért voltam mindig rá kíváncsi, hogy milyen, amikor prémium cuccon hallgatom a zenét, de ez inkább a megjelenésre mintsem a hangzásra értendő.

Én speciel olyan tíz éve hordok megszakítás nélkül kizárólag fejhallgatót, mert a kis bedugós fülesekkel soha sem tudtam megbarátkozni. Így viszonylag nagy biztonsággal meg tudom mondani mi az, ami rohadt idegesítő tud lenni egy fejhallgatóban:

- annyira nagy, hogy egy kisebb oldaltáskában nem fér el
- túl rövid vagy túl hosszú a kábele, ami aztán napokon belül összekunkorodik
- hamar kontaktos lesz a csatlakozónál
- eldeformálódik, könnyen beleakad a haj
- melegben undorítóan bele lehet izzadni
- és ha szarul szól, persze

Ezek között nem szerepel az esztétikai élmény szimplán azért, mert a desginer fejhallgató még mindig újdonságnak számít, pedig mindenkinek volt olyan emós gimnáziumi ismerőse, akinek volt halálfejes vagy fekete-fehér kockás belőle. Aztán ugye jött a Beats by Dr. Dre, és egy idő után a kötelező iPhone mellé már kötelező színes Dre Beats is kellett. Először tavaly döbbentem rá Hollandiában, hogy tényleg minden harmadik fiatalnak ugyanaz az egyenszabású fejhallgatója van, csak a szín és minta változik. Ezért se meglepő, ha a piacon veteránnak számító Sennheiser is előállt saját designer fejhallgatójával.

Én a Momentum On-Eart próbáltam ki, aminél létezik még egy csúcsabb verzió is, de én már így is a seggemet vertem a földhöz örömömben. Egy szép nagy Sennheiser-tok, két cserélhető kábel és maga a fejhallgató járt a csomaghoz. A kábel alapból kisjackes, nincs hozzá még nagyjack-átalakító sem, ezzel is jelezve, hogy kifejezetten utcára szánt darabról van szó. A Beats-fejesek hivalkodó dizájnját tökéletesen ellensúlyozza a Momentum. Legalábbis én már kinőttem a kapucnis pulóver és a rikítóan színes pólók korszakomból, mondjuk Dr. Dre sem a feszülős farmerek és kockás ingek világában mozog.

yank3.jpgIamyank magyar glitch-hop producer is részt vesz a Sennheiser kampányában, rajta kívül még olyan hazai zenészek, mint a Compact Disco, Karányi, Halott Pénz, Hősök vagy a Mary Popkids, de még Bogdán Ádám válogatott labdarúgó is. 

A design mellett a másik fontos eleme a fejhallgatónak az Alcantara-textillel bevont fülpárna. Ezzel az olasz textilmárkával vonják be a Maseratik, Porschék és Lamborghinik üléshuzatait, de most először használták audio eszközhöz. A strapabíró, mosható bevonat viselése tényleg olyan érzetet kelt, mintha én lennénk az élet császára. Rádaásul az idei nyárra jellemző dög melegben nem izzad bele a fülem. A kagylók mérete is kisebb az átlagnál, így az idősebb korosztálynak sem kell idegenkednie tőle. A rozsdamentes acél és az Alcantara-textil pedig pár hét intenzív hordás után is állja a strapát, annyira kényelmes hordani, hogy sokszor tényleg meg lehet feledkezni a viseléséről. Arról nem is beszélve, hogy a kábel csak a baloldali kagylóba van bekötve, így nem lóg bele a tokámba.

Két cserélhető kábelt is kapunk, az egyiken van egy szabályzó, a másikon nincs. Mindkettő megfelelően hosszú, talán kicsit még sok is. A szabályzó Apple-kompatibilis, vagyis telefont, iPodot és tabletet is lehet vele irányítani. Olyannyira, hogy az iPademen futó Chrome böngészőben megnyitott random media player leállítása is működött vele, de az igazat megvallva csak olyanokon tudom elképzelni a rendszeres használatát, akik hozzám hasonlóan a dalok felénél szkippelnek a következőre. Persze akiknek van viszonylag új iPhone-juk, azok még a Sirit is tudják használni vele a hívások fogadása mellett. Még mindenképp meg kell jegyezni, hogy a végtelenül irritáló kábelgubancolódásra előreláthatólag minimálisnak tűnik az esély, nem a szokásos szabványanyagból készült, ez érezhető rajta.

Egy Sennheiser esetén mindenki elvárja a pöpec hangminőséget, ebben nincs is csalódás. Nincs összehasonlítási alapom a konkurenciával, már megírták akik okosabbak a témában. Nekem bőven elég, hogy például Tyler, The Creator sokszor túlvezérelt basszusai is élvezhetőek rajta (különösen a Jamba), szépen hallani az összes okosan elhelyezett zajt és hangrészletet az új Deerhunter-albumról. A számomra a fülsértés határán mozgó Melted lemez Ty Segalltól is hallgatható végre teljes hangerőn, ahogyan a Disclosure bemutatkozása is pont úgy búg, hogy ne kelljen félni a basszus idő előtti elromlásától. Egyedül a hangerő és a külső hangok kizárása miatt érheti valamennyi kritika a terméket. Én már minden bizonnyal halláskárosultnak számítok, de a maximális hangerő még így is kicsit kevésnek tűnik. Persze így nem lehet behallani kintről semmit, de kisebb kagylóval valamennyivel több beszűrődő háttérzaj is jár, csutkára tolt hangerő nélkül pedig még ennél is több.

Ezek után megéri designer fejhallgatót venni? Aki megengedheti magának és mindennapi használója, annak feltétlenül. Lassan ide is elér a Beats-mánia és biztosan lesznek olyanok, akik egy eszköz külsejénél nem a hivalkodást veszik figyelembe, hanem a hangzást is. Az elhanyagolható tartományi különbségek ellenére ez még is csak egy Sennheiser, amibe nem izzad bele a füled, marha jól néz ki és nincs minden BUDA-FCKN-PEST pólóban szaladgáló tinédzseren. (szeptemberben pedig bárki letesztelheti magának ezen az eseményen.)

Szöveg: sd


sennheiser fejhallgató



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása