2013.08.30. 11:46 – _Hóember_

Timbaland készíti Michael Jackson posztumusz lemezét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Miközben a világ Justin Timberlake The 20/20 Experience albumának második részére vár, a lemez egyik producere, Timbaland - egy rejtélyes interjúrészlet tanúsága szerint - éppen egy Michael Jackson-lemezen dolgozik. A szuperproducer megannyi slágert gyártott olyan neveknek, mint Nelly Furtado, Jay-Z, Missy Elliott vagy Madonna és most a Pop Királyát is hozzá adhatja az impozáns listához. Timbaland a 2009-ben elhunyt legenda kiadójával is tárgyalt a készülő projektről, és egy bizonyos Chicago című dalt is megemlített, amely várhatóan az album első kislemeze lesz. Mivel Jackson halála után csak remix-lemezek és válogatások jelentek meg tőle, az új nagylemez hatalmas durranásnak ígérkezik.

Hogy Jackson posztumusz albumához éppen Timbaland készít alapokat már csak azért is érdekes fejlemény, mert nem régiben Timbaland még hevesen kritizálta Drake 2013-ra tervezett Aaliyah lemezét. A virginiai producer szerint a repülőgép-balesetben elhunyt énekesnő zenéje csak vele együtt működik. Jogosan ötlik fel tehát a kérdés, hogy az új köntösbe öltöztetett Michael Jackson-vokálok mennyire fogják kicsapni a biztosítékot.

A Jacko 55-ik születésnapjára időzített bejelentés után a rajongók egyből találgatásokba bocsátkoztak, és sokan máris tudni vélik, hogy az emlegetett Chicago című dal a pop csillag Chicago 1945 című kiadatlan szerzeményét takarja.


pop hír michael jackson timbaland



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása