Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Chris Brown világhírű rappert most éppen testőrével együtt tartóztatták le, amiért vasárnap reggel leütöttek egy 20 éves férfit, akit jelenleg kórházban ápolnak. A szemtanúk szerint az énekes egy rajongólánnyal pózolt, amikor az áldozat beugrott a kamera elé. Ekkor Brown odakiáltott, hogy verekedős kedvében van, majd nekiesett a viccelődőnek. A testőre is rögtön ott termett, azonban ahelyett, hogy leállította volna a felbőszült rappert, ő is lekevert egyet a srácnak, majd sietve távoztak. Jelenleg mindketten az ítéletre várnak, igaz, már szabadlábon. Chris Browntól ugye nem idegen, hogy egyből az öklét használja problémamegoldásra. 2009-ben például felismerhetetlenné verte akkori barátnőjét, Rihannát, majd Drake-kel robbantott ki tömegverekedést, idén pedig Frank Oceant is leütötte egy nézeteltérés miatt. Eddig viszont megúszta a börtönt, a jelenlegi bunyójáért pedig elvileg fél évet kaphat. Nemrég amúgy utalt arra Twitteren, hogy az idén megjelenő, X című lemeze az utolsó. A börtön csak segítene a tervében.