Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Elkészítette első, nyolcszámos stúdióalbumát a volt Deti Picasso-tagokból alakult Wattican Punk Ballet. Az örmény származású Arutyunyan testvérpár zenéjét szokás freak rockként és más bizarrságot kifejező műfajjal együtt említeni, miközben a duó attitűdje a nevükhöz hasonlóan egyértelműen punk, amivel keveredik a garázsrock, a dance, a folk és a pszichedélia. A Playground címet kapó bemutatkozó nagylemezen egyébként Grencsó István szaxofonos is zenél és a lemez nyitódalához tavaly a Kodály Method forgatott egy remek videót. Az együttes május 9-én mutatja be új albumát az Akváriumban. Korábbi interjúnkat az énekesnővel itt olvashatják illetve ide kattintva meghallgatható a zenekar tavalyi EP-je is. Az új Wattican Punk Ballet-nagylemezt pedig megmutatjuk a hajtás után.
Az elmúlt évtizedek három világhírű brit könnyűzenei csapata, a Faithless, a Judas Priest és a Chemical Brothers koncertfilmje látható májusban és júniusban egy-egy alkalommal a fővárosi Corvin moziban. Május 14-én a Faithless, 28-án a Judas Priest, június 11-én pedig a Chemical Brothers egy-egy korábbi fellépéséről készült mozi látható a Corvinban. Az alkotások kiváló kép-, és 5.1-es hangminőségben tekinthetők meg - közölték a szervezők.
Május 21-én érkezik Budapestre, a Puskás Ferenc Stadionba a Depeche Mode kedden kezdődő Delta Machine turnéja, amire még lehet kapni belépőt, viszont a szervezők szeretnék felhívni a vásárlók figyelmét, hogy hamis jegyek árasztották el a piacot. Itt a közleményük: "Tudomásunkra jutott, hogy a május 21-i, Puskás Ferenc Stadionban tartandó Depeche Mode-koncert kapcsán nagy számú hamis jegy tűnt fel a piacon. Ezek a belépőjegyek kísértetiesen hasonlítanak az eredetire, szabad szemmel a különbség megállapíthatatlan. A bejáratoknál minden jegyet a vonalkódja alapján elektronikusan ellenőriznek, kizárólag az eredeti, érvényes, és még fel nem használt belépőkkel lehet majd bejutni a stadionba. Hamis vagy már felhasznált jeggyel (vonalkóddal) nem tudják megtekinteni a koncertet, a hamis jegy felhasználói ellen pedig kénytelenek vagyunk eljárást indítani. Szeretnénk mindenkit arra biztatni, hogy a saját felhőtlen szórakozása érdekében belépőjegyet kizárólag hivatalos jegyirodától, illetve a
Bár a múzeuma kedden megnyílik a nagyközönség előtt Stockholmban, az ABBA együttes nem fog újra összeállni még egyetlen koncert erejéig sem. Bjorn Ulvaeus, az együttes alapító tagja egy szombaton megjelent interjúban lehűtötte a rajongók várakozásait arról, hogy a zenekar ismét színpadra áll. "Ígérem, az ABBA soha nem áll újra össze - képtelen lennék elviselni a csalódáskeltés stresszét. Amikor hallgatod a muzsikánkat, nem sokkal jobb az, hogy négy fiatal, energikus ember jár a képzeletedben? Jobb az, mint négy öreg ember" - hangoztatta Ulvaeus.
Majdnem egy tucat új magyar videót mutatunk az e heti klipmegosztásban, amik között akad hiphop, indie, post-hardcore és rock and roll is. A hiphop részleget a BeatKOHO anyák napi klipje, Docta és Diaz videója illetve Zéessó kisfilmje képviseli. Akad még egészen minimalista alkotás is a SALT III-nek hála illetve a minimalista talán már meg sem érdemlő házi videó Hó Mártontól. Van itt még beavatási szertartás a Love From Above-tól és valamiféle rituális szeánsz az Angertea zenéjére, viszont a thekillingscreens és a borzasztó nevű Hangtapasz megelégedett a szimpla alkoholizálással. A hét legötletesebb klipje díjat a Verőköltőnek adjuk, akik a nem működő Youtube-videók okozta frusztrációt rekonstruálják, a Shell Beach pedig betekintést enged a zenekar egy napjába.
Ha az embert élete legrosszabb koncertélményéről kérdezik általában egy túlzásba vitt ivászattal egybekötött tinédzserkori emlék jut először az eszébe. Nekem viszont jó ideig ByeAlex Zöld Pardonban adott koncertje lesz az első reakcióm, ugyanis ennél kínosabb produkciót Magyarországon én tényleg csak tévében láttam eddig, de azért legalább senkinek nem kellett fizetnie. Mondjuk ezért nekem sem kellett, de ez csak tényleg annyit szépít a végeredményen, mint amikor egy súlyos beteg kisgyerek éhező családjának Hajdú Péter nagy kegyesen oda ajándékoz egy Pókember-akciófigurát. (Fotó: Vanik Zoltan/Velvet)
Kifejezetten mozgalmas dalmegosztás a mai, hiszen rögtön két remek magyar lemezzel kezdünk a Meztelen Diplomatáknak és Berriloomnak hála, de a kísérteties psych popban utazó Adori Office single-jét is nagyon kedveljük. Ismét mutatunk egy seregnyi elektronikát, kezdve a zajbázisú kísérletezésétől az ilyen-olyan remixeken és átdolgozásokon át a detroiti géphangokig.
A Revolver magazin évről évre megrendezi a Golden Gods-díjátadót, amire idén most különösen sok exkluzív fellépés jutott. Dillinger Escape Plan a Deftones énekesével, Metallica Rob Halforddal, Anthrax a Pantera felével stb. Ezekből válogatunk alább, aki pedig a Los Angeles-i heavy metal party teljes felvételére kíváncsi,
New Yorkban úgy látszik nem kell ötven évet várni arra, hogy valakiről halála után közterületet nevezzenek el. A város zöldterületeire felügyelő hatóság saját Twitter-oldalán posztolta ki, hogy Adam MCA Yauch halálának első évfordulójára az egyik hangulatos brooklyni parkot az egykori Beastie Boyról nevezik el. Már kész is van az emléktábla, amiről