Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
ByeAlex @ Zöld Pardon, 2013.05.04.
Ha az embert élete legrosszabb koncertélményéről kérdezik általában egy túlzásba vitt ivászattal egybekötött tinédzserkori emlék jut először az eszébe. Nekem viszont jó ideig ByeAlex Zöld Pardonban adott koncertje lesz az első reakcióm, ugyanis ennél kínosabb produkciót Magyarországon én tényleg csak tévében láttam eddig, de azért legalább senkinek nem kellett fizetnie. Mondjuk ezért nekem sem kellett, de ez csak tényleg annyit szépít a végeredményen, mint amikor egy súlyos beteg kisgyerek éhező családjának Hajdú Péter nagy kegyesen oda ajándékoz egy Pókember-akciófigurát. (Fotó: Vanik Zoltan/Velvet)
Egyáltalán nem voltak nagy elvárásaim a nemsokára Svédországba utazó ByeAlex koncertjével kapcsolatban, de azért azt mindenképpen látni szerettem volna, hogy az ország közízlését olyannyira megosztó előadó mégis mire lehet képes színpadi körülmények között, rendes közönséggel, zenekarral és a televízió óvó karjai nélkül. Sajnos a rendes közönség látványáról elég hamar le kellett mondanom, ugyanis hiába volt a Zöld Pardonban külön bulija a Testnevelési Főiskolának, legnagyobb szomorúságomra egy darab felhajtott gallérú izomkolosszust vagy legalább egy közepesen közönséges cicababát sem láttam a helyszínen, ahol a ByeAlexet parodizáló pultosokkal együtt maximum százan voltak. Pedig itt bizony Magyarország gyöngyszeméről van szó, akinek nemsokára Malmőben kéne kielégítenie a magyar futball évtizedes sikertelenségéből fakadó teljesen értelmetlen köznépi elvárást, miszerint GYŐZNI MEGYÜNK a svéd kikötővárosba, ennél semmi sem lehet most fontosabb.
Olyannyira, hogy az MTK átlagnézőszámával megegyező összegyűlteknek lehetősége nyílt 800 forintért meggyőződni arról, hogy ez az Alex gyerek vajon mire lehet képes majd. Ehhez segítéségére sietett egy gitáros és az egész koncertet ritmustévesztéssel végigrángatózó laptopos-szintis-kütyüs valaki. Az előadó mentségére legyen mondva, hogy szánalmas mennyiségű néző ellenére egyáltalán nem volt zavarban, és a koncertet rögtön Dzséjtí (sic!), vagyis egy Justin Timberlake-dallal kezdte, ami tényleg csak nyomokban tartalmazott rendes énekhangot, hogy aztán a második számnál az élő koncert félplayback támogatását szolgáló laptop egy időre felmondja a szolgálatot. Azt nem mondanám, hogy Alex megőrjítette a közönséget, pedig már rögtön az elején ellőtte az Eurovízóra szánt Kedvesemet, hogy aztán a másik két-három saját szerzeményén kívül kizárólag feldolgozásokat adjon elő.
Azokat viszont tényleg úgy, mint amikor az ököritófülpösi csalamádéfesztivál nagyszínpadán a helyi emós fiú elénekli a kedvenc 30 Seconds To Mars-számait. Fülsértően hamisan, kínosan affektálva, borzalmas angolsággal, mindenféle komolyabb lelkesedés nélkül, na nem mintha azt a pár tucat részeg alkoholistát ez egy percig is érdekelné. Engem viszont érdekelt, hogy a Kings of Leon pestis sújtotta középkort idéző Use Somebodyja vagy a 30 Seconds To Mars legismertebb slágere ByeAlex előadásában tökéletesen alkalmas mondjuk a spontán vetélésre. Annyira kínosan éreztem magam az egész produkciót látva, hogy Horváth Charlie Jég dupla whiskyvel című örökbecsű kocsmatöltelék himnuszán már nem is húztam fel magam igazából, csak szép konszolidáltan elindultam a Zöld Pardon XBox-sátra felé, hogy egy kiadós fifázással vezessem le a bennem felgyülemlett kreatív feszültséget. Ennek ellenére sikerült kikapnom 2-0-ról 3-2-re a Juventusszal az orosz Zenit ellen, de legalább a bántóan papírhangú gitárszóló alatt nem kellett a botrányosan hamis éneket hallani, amitől még Charlie torkán is megakadna a jégkocka.
Azt pedig már végképp nem értettem, hogy az ilyen-olyan körökben körülrajongott László "Mais Monsieur" Loren mégis mi a jó szülőanyámat keres egy ilyen eseményen, majd hímnemű társával mért hagyják el - szó szerint - futva a helyszínt. Aztán kiderült, annyira jópofák voltak, hogy feldobtak egy egyáltalán nem szexi fehérneműt a színpadra (mekkora muri már, tényleg!) és utána úgy szeleltek el a környékről, mint amikor az amerikai zs filmekben szarral teli zacskót gyújtanak fel a tinédzserek a helyi gonosz nyugdíjas ajtaja előtt. Ennyire hipszter volt az egész ByeAlex-koncert, aminek a végén természetesen muszáj volt még egyszer elénekelni a Kedvesemet, ahogyan az LMFAO is eljátszotta kétszer a Party Rock Anthemet a tavalyi Szigeten, az egyslágeres popprodukciókhoz illő módon.
Én legalábbis egyslágeresnek gondolom, a koncert után megkérdezett rajongóktól azonban ByeAlex Csókolom című dalát hallottam legtöbbször érvként elhangzani az eseményre való kilátogatással kapcsolatban. Két lány például rögtön három dalcímet is tudott nekem mondani, amit kifejezetten szeretnek tőle, de a fellépés elejét ők is vércikinek érezték, és teljesen esélytelennek látták a koncert alapján az egész ország által hőn áhított malmői diadalra, és annak a 800 forintnak is tudtak volna jobb helyet találni így utólag. Egy másik szerelmespár szintén a Csókolom miatt jött el a Zöld Pardonba, de amikor a páros férfi tagját kérdeztem a fellépésről, ő kizárólag a fröccsre emlékezett, ami egyébként pont a kezében volt. A kedves barátnője már sokkal pozitívabban látta a dolgokat, ő kifejezetten élvezte a bulit és ByeAlex saját dalait, bár ebben biztosan az is közre játszott, hogy saját bevallása szerint életében először volt koncerten.
Fotók: Vanik Zoltán/Velvet
Nyilvánvaló, hogy ez a produkció még egyáltalán nem érett egy rendes fellépésre. Az az egy dal lazán elmegy a tévében, ahol aztán a hangmérnökök az utolsó hamis hangot is képesek eltüntetni. Azt például egyáltalán nem értem, hogy az autotune és a vokóderezés korszakában miért nem jutott senkinek eszébe, hogy gyerekek, ez a srác nem tud énekelni, csináljunk már valamit. Egyáltalán nem szégyen ez, számos milliárdos popsztár van, akik az egész pályafutásukat erre alapozták. Nem attól lesz trú az előadás, hogy a borzalmas hamisságot egy-két keményebb nyöszörgéssel próbálják kompenzálni. Nagyon sajnálom ByeAlexet, mert láthatóan élvezte, hogy egy rendes színpadon állhat, csak ez kicsit olyan volt, mintha a csalamádéfesztivál önjelölt sztárfellépőjét másnap azonnal bedobták volna a mély vízbe anélkül, hogy előtte bárki megtanította volna neki hogyan is kell úszni.
