2013.04.03. 12:06 – sajó d.

Amíg Snoop a fegyverek ellen szólal fel, addig Lil Wayne megrakja Nicki Minajt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

snoop3.jpgA legutóbbi Snoop Lion-szám hallatán végleg lemondtunk mindenki kedvenc füstölgő előadójáról, az ehhez készült videóban viszont bravúros módon sikerül alulmúlnia magát. Snoop az apokalipszis apostolaként tetszelegve imádkozik a világhoz, hogy tegyük el a fegyvereket, ezt pedig olyan arcpirítóan hatásvadász képekkel illusztrálja, mint sokkoló híradórészletek, pisztolyt pörgető kisgyerekek és Drake. Utóbbi mellett Snoop kislánya is vokálozik talpig gospelben és simán kellemesebb látványt nyújt, mint a szánalmas produkciót nyújtó Drake, akire annyi szükség van ebben a dalban, mint egy éhező afrikainak a gyemántfogsorra. Mindent elmond az új Snoop-videóról, hogy még Nicki Minaj és Lil Wayne közös kisfilmje is érdekesebb a rapper patetikus nyöszörgésénél. A hegyomlás seggű énekesnő és a milliomosként köptetőtől beálló rapper egy egész szexi klipben szerepelnek együtt, amiben még egy nagyon enyhe szexjelenet is látható kettőjük között. Minaj persze továbbra is nagy hangsúlyt fektet a lefektetésére, külön kiemelnénk az ezredforduló lánycsapatainak elengedhetetlen jelenetére, amiben a nedves hajú szépség a vízben csücsülve kapaszkodik a saját vállába olyan ártatlanul nézve, mintha nem éppen öt perccel a kamera indulása előtt szívta volna fel egy átlag magyar havi fizetését. Lil Wayne pedig sokkal kevésbé irritáló, mint amit megszoktunk tőle, persze a Minaj kisasszony arcába lógó béna bölcsészszakáll még mindig nem tudja velünk azt a tényt elfeledtetni, hogy ez az ember egy egész óvodás kiscsoport farsangi rajzait az arcára tetováltatta. Az új Snoop-, és Nicki Minaj-videók a hajtás mögött.


reggae pop hiphop hír rap lil wayne snoop nicki minaj



2013.04.03. 11:15 – Lángoló Gitárok

Biffy Clyro, Mika és Regina Spektor a Szigeten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Sziget fesztivál szervezői legutóbbi sajtótájékoztatójuk alkalmával inkább a köztársasággá alakulással foglalkoztak, mint a zenei felhozatallal, szóval akkor csak David Guetta nevét tudhattuk meg. Most viszont újabb szűk két tucat zenekart/előadót hoztak nyilvánosságra. Ezek közül az itthon annyira nem ismert, de rendre jó lemezeket szállító brit rockzenekar, a képünkön is látható Biffy Clyro, a mindig megbízható, jókedvű popbulikat adó Mika, illetve az orosz származású, de New York-i Regina Spektor a legnagyobb nevek, vagyis hogy ők lépnek fel a nagyszínpadon. Aztán lesz még az általunk is kedvelt Bat For Lashes, a kelta punk Flgging Molly, a nemrég nálunk járt garázsrock Cribs, és ismét Magyarországra látogat Little Boots is, aki most nem DJ-zni fog, hanem az új lemezét mutatja majd be. Csak felsorolásszerűen: jön még a Szigetre a Nero, a Booka Shade, a Joy Formidable, Erol Alkan, Felix Cartal, Blaudzun, a Monophona, a Splendid. Gesaffelstein, Dub Fx, a dOP, a Donots, a Hoffmaestro, Rangleklods és a Daily Bread. Bővebb infó az előadókról itt, alább pedig a szokásos videós ízelítő.


fesztivál sziget hír



2013.04.03. 10:00 – Lángoló Gitárok

Vérkeringőzik az Elefánt (lemezpremier)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

elefant_1.jpgBemutatkozó nagylemezét jelenteti meg a hazai könnyűzenei élet egyik izgalmas, új formációja, az Elefánt itt a Lángoló Gitárokon mutatja be új albumát, a Vérkeringőt. A jelenlegi formájában 2012 januárja óta zenélő, szombathelyi gyökerű Elefánt 2011 decemberében mutatkozott be. A zenekar Magányos című számához - amelyet a két alapító tag, Szendrői Csaba énekes és Tóth András gitáros írt - a Szimler Bálint és Rév Marcell nevéhez kapcsolódó, komoly szakmai elismeréseket begyűjtő Kodály Method projekt készített klipet, ami nagy siker lett, és amit aztán az ugyancsak a Kodály Method által szervezett, jól sikerült debütáló koncert követett, majd a zenekar hattagúvá bővült.


premier pop rock hír exkluzív elefánt



2013.04.03. 08:58 – Lángoló Gitárok

Lemezdömping: Meghallgatható a Knife, a Flaming Lips és Tyler, The Creator új albuma

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

tyler-wolf.jpgElég forgalmas áprilisnak nézünk elébe, hiszen rögtön három komoly érdeklődéssel várt album is meghallgatható a neten. A legfrissebb közülük a Knife új nagylemeze, ami hét évvel követi a svéd páros korábbi kiadványát. A Shaking the Habitual most a Pitchfork Advance-en pár retinaégető gif kíséretében végighallgatható. A Flaming Lips hosszú idő és egy-két elmebeteg közreműködői-feldolgozás lemez után végre csinált egy tisztességes stúdióalbumot, a The Terror hétfő óta hivatalosan is megjelent világszerte - kivételt csak az Egyesült Államok és Nagy-Britannia képezi, ahol csak 16-án kerül a boltokba. Szintén hétfői megjelenés Tyler, The Creator albumtrilógiájának befejező darabja. A 22 éves rapper Wolf című nagylemezén közreműködik többek között Frank Ocean, Earl Sweatshirt, Pharrel és Erykah Badu is. A Flaming Lips és Tyler, The Creator új albuma a hajtás után meghallgatható.


stream rock hiphop hír flaming lips rap the knife tyler the creator



2013.04.02. 17:00 – Lángoló Gitárok

Itt az új Óriás-nagylemez, a Tűz, víz, repülő (premier)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Egy éves előkészítő munka után április 2-án megjelent az Óriás harmadik nagylemeze a Lovasi András nevével fémjelzett Megadó Kiadó gondozásában. A Tűz, víz, repülő című albumon tíz új dal, köztük a rádiókból már ismerős Helyet tudni kapott helyet, amelyhez a közelmúltban videóklip is készült, aminek a premierje, ahogy most a nagylemezé is, itt volt a Lángoló Gitárokon. „Maguktól kiguruló dalok alkotják az új lemezt, ezért a Tűz, víz, repülő kiforrottabb, kompaktabb, szervesebb, egységesebb lett a korábbi munkáinkhoz képest, a dalok mégis tovább tágítják az Óriás univerzumát"– mondta Egyedi Péter, az Óriás frontembere.


premier rock hír exkluzív óriás



2013.04.02. 15:28 – Lángoló Gitárok

Pátkai Rozinát is jelölték az International Music Awardson

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A 2001 óta megtartott International Music Awards a független előadók és zenekarok díjazását tűzte ki célul, amelynek az évente változó zsűrije - és 2006 óta a közönség is - dönt a jelöltek között. Az idei nevek közül a Jazz Song kategóriában ott van Pátkai Rozina is, akit a Vocé e Eucímű dal miatt jelöltek. A díj zsűrijét korábban olyanok alkották mint Ozzy Osbourne, Tom Waits vagy a Black Keys. Az olasz felmenőkkel is rendelkező Pátkai magántanároktól és a budapesti ETŰD zeneiskolában tanult énekelni, majd később mesterképzéseken és workshopokon fejlesztette tovább magát, többek között Csehországban és Olaszországban. A Vocé e Eu című számot megmutatjuk a hajtás után, szavazni pedig itt lehet az előadóra.


dzsessz hír bossanova pátkai rozina internation music awards



2013.04.02. 13:56 – Lángoló Gitárok

Justin Biebert szétszívatják Európában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az a helyzet, hogy akkor is tudjuk mi történik Justin Bieberrel, ha nem akarjuk, de az utóbbi hetek történései kapcsán érdemes észrevenni, hogy a popénekest mennyire szívatják mostanság Európa szerte. Az egész február vége felé kezdődött, amikor az előadónak szórakozni támadt kedve a manchesteri koncertje után, de egyszerűen nem engedték be a Sankeys nevű helyre azzal az indokkal, hogy nagyon ciki módon táncolt a fellépésén, és ilyen figurával nem akarják rontani a klub jó hírnevét. A nagy-britanniai turnéja később se volt gondtalan, a 19 születésnapjára egy elit helyet bérelt ki a társaságának a Sohóban, de a fiatalkorú ismerőseit nem engedték be a saját bulijába, köztük Will Smith 14 éves fiát. Közben a brit sajtó se akar leszállni róla, Londonban egy alkalommal a fotósok szó szerint elküldték a jó édesanyjába, amin annyira bepöccent a röhejes felszerelésben pompázó kanadai, hogy a röhögő biztonsági embereinek kellett lefogni.


pop hír gyökér justin bieber



2013.04.02. 10:23 – Raffer Attila

Kitágított hangtérkép - Bonobo-lemezkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

cover.jpgBonobo - The North Borders
(Ninja Tune)

Az emberek többsége valószínűleg már hallott Bonobót életében, csak maximum nem tud róla. A brit zenész muzsikája mindenféle szituációba nagyvonalúan belesimuló life-soundtrackként lépten-nyomon beférkőzik mindennapjainkba, szerepelt már videojátékokban, reklámokban, tévésorozatokban és hollywoodi filmekben is. A The North Borders idő előtt kiszivárgott ugyan, a kiadó viszont gyorsreagálású hadtestként kapott észbe, és nyomban kidobta azt digitális formátumban. Bonobo anyaga tehát korábban érkezett, viszont kellően időtállóra sikerült ahhoz, hogy csak nagyon későn távozzon a köztudatból. Már ha egyáltalán távozik.

Szerintünk: (4,5/5)
Szerintetek: (4,3/5)

lemezkritika elektronikus bonobo dub trip hop ninja tune ezt hallgasd



2013.04.02. 08:00 – Lángoló Gitárok

Ákos a nyolcavanas évek hangulatában remixelt egy Hurts-dalt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pár hete szivárgott ki az a videó, amin egy magyar zenekar éppen vonós átiratot készít a Hurts Miracle című dalához, a keverőpult mögött pedig nem más ül, mint Ákos. Akkor ki is derült, hogy a magyar zenész több változatot is készít az angolok kislemezéhez. „Igazából három változat készült. A saját remixemen kívül Pejtsik Péter vonósátiratának és Lepés Gábor drum'n'bass mixének voltam a producere." – mondta Ákos a verziókkal kapcsolatban – "A Hurts menedzsmentje végül a vonósokat és az Eighties Mixet választotta, elég lelkesen is nyilatkoztak róla, jó visszajelzéseket kaptunk. Alapvetően a dal éneksávjait és saját hangokat használtam, klasszikus remixmunka volt." – tette hozzá Ákos. A sávokat amúgy a Sony Magyarország bocsátotta a magyar énekes rendelkezésére, akit a kiadó ajánlott a Hurts figyelmébe is.


remix premier pop hír ákos hurts



süti beállítások módosítása