2013.02.10. 20:44 – Lángoló Gitárok

Frank Ocean és a Black Keys mindent vinne a Grammyn (ha mi osztanánk a díjakat)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

frankocean_599573_337279846354829_1268796199_n_1.jpgTudta azt a kedves olvasó, hogy a 2013-as Grammy-átadáson 81 kategóriát díjaznak? Nem, nem olyan ez ám, mint a mi kis néhány kategóriás Fonogramunk, ahol hiába osztogatjuk külföldieknek is az elismerést, átvenni csak akkor fogják, ha véletlenül erre járnak. Az amerikaiaknál még a legjobb énekkel ellátott rap előadásnak is külön kategóriája van, sőt, van sorround hangzás kategória, de még azt is díjazzák, hogy milyen jegyzetet írt valaki mondjuk egy újrakiadáshoz. Na mi ezeket nem fogjuk végignézni, szóval alább csak a főbb kategóriákban mondjuk meg, hogy mi kinek adnánk a zenei élet legrangosabb, vagy legalábbis legismertebb díját. Persze abból főzünk, amink van, tehát nem mondunk olyat, akik szerintünk megérdemelné, de még csak nem is nevezték (pedig lenne bőven javaslatunk). Aztán, hogy igazunk lett-e, megnézhetjük hétfőn reggel, mikor befejeződik az 55. Grammy Awards Los Angelesben.


grammy



2013.02.10. 14:32 – Sajó Dávid

Optimus Prime felesége - klipmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

klipmeg.jpgAmilyen jó zenék kerültek be az eheti klipmegosztásba, annyira középszerűre sikerült a legtöbb hozzájuk forgatott videó. Nick Cave és a Bad Seeds persze kivétel, de Dizraeli klipje is rendben van, kár hogy nem értjük a történetet. A Szigeten forgatott a Dope D.O.D., a Two Door Cinema Club egy arénakoncerten, de a Mazes, a My Goodness és a Suede még ennyit sem szenvedett a videós ötletelésnél, egyszerűen csak zenélnek, a többit megoldja a filmes stáb. Viszont Bigmek és MNNIA közös dalának animációs kisfilmje kifejezetten tetszik nekünk ellenben az Eosin Ghettóval, akik 2013-ban próbálják élesztgetni a rapmetált elenyésző sikerrel, de leginkább még annyival sem.


nick cave klipmegosztás mazes suede two door cinema club bigmek bad seeds mnnia eosin ghetto dope d.o.d. dizraeli my goodness



2013.02.09. 18:02 – Lángoló Gitárok

Jelmezbál a Zagarral - dalmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

zagar_space_gyerek_3.jpgIgazi nagyágyúval indul a csak magyar zenekarok friss anyagaiból válogató dalmegosztás jelenlegi kiadása. Öt év szünet után ugyanis itt egy új Zagar-szám, amit egy különleges alkalmazással kellett a rajongóknak összerakni. De nem csak erről írtunk itt alább. Például van új Headshotboyz is, de a Piresian Beach új kislemeze is kifejezetten bejött nekünk, ahogy a Run Over Dogs is felkeltette a figyelmünket. Aztán van még a karácsony végére későn ráeszmélő Fancy Dress Party, a faszanevű Bigmek és még jó pár hallgatnivaló alább.


zagar headshotboyz bigmek piresian beach fancy dress party hang-art dalmegosztás run over dogs stay blunted swagga step perfect pill



2013.02.09. 10:10 – [MTI] Lángoló Gitárok

Akusztikus progfolkrock a Both Miklós Folkside-tól (exkluzív premier)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

both_miklos_folkside.jpgA hazai dzsessz és világzenei színtér kiemelkedő zenészeinek részvételével készített lemezt Both Miklós, a Napra zenekar frontembere. A Both Miklós Folkside Csillagfészek című anyagát ma este mutatja be a Fonó Budai Zeneházban, mi pedig ízelítőnek három dalt is meghallgathatóvá tettünk a lemezről. "Ebben a formációban mindenki ismert, elfogadott zenész, joggal várható tőlünk, hogy jó lemezt csináljunk. A közös munka alapvetően nem a bravúros megoldásokról szól, hanem drámák vannak benne, lírai részek és egységében erős zene lett" - mondta Both Miklós, az elsősorban etno-rockban utazó zenész. 


premier folk rock hír exkluzív both miklós folkside



2013.02.08. 18:30 – sixx

Slash megmutatta, milyen a rakenroll

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

07

Van abban valami lenyűgöző, hogy ha valaki annyira jó abban, amit csinál, mint Slash. Itt van a pali lassan 48 évesen, túl olyan mennyiségű alkohol és drog elfogyasztásán, ami egy közepes méretű internetes újság szerkesztőségét simán kinyírná, de a kétórás buli végén pont úgy vigyorog, mint Vörös Gábor a frissen vett koncertjeggyel a kezében, pedig ha csak fáradtan lerogy a színpadra, a hatezres közönség azt is simán elnézi neki. (Fotó: Huszti István)


rock slash koncertbeszámoló



2013.02.08. 15:30 – Lángoló Gitárok

Am I Right Boy - Fran Palermo-dalpremier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

palermo2.jpgNemrég azt írtuk a Fran Palermo Natural Cash című számáról, hogy "néhol már olcsó whisky áztatta vadnyugati hangulatot árasztó dal, ahol a fúvósok becsatlakozásával látjuk magunk előtt a zenekart, ahogy talpig poncsóban bandukolnak a mexikói határ felé, mert a rekedtes hangú énekes megdöngette a seriff lányát." Ezt a hangulatot folytatja az Am I Right Boy, amiben az együttes már átjutott a mexikói határon és megérkeznek az első emberek lakta településre. "Eredetileg nem ezt a számot akartunk felvenni negyediknek, a stúdióba vonulás előtti éjjel írtam ezt kb. hajnali 3-kor öt perc alatt, csak aztán másnap úgy döntöttünk, hogy ezt fel kellene venni mindenképpen. Nagyon eltér az összes eddigi számunktól, sokkal átgondoltabb, de mégis egyszerűbb hangszerelésű. Itt használtam először bendzsót saját számban." - mondja Henri Gonzalez frontember. Február közepére még másik két új dallal is elkészülünk, amelyeknek Volcanoes és Next Winds lesznek a címei. A hajtás után megmutatjuk a dalt illetve erre a linkre kattintva ingyen le is tölthető.


indie folk rock hír fran palermo



2013.02.08. 14:11 – Lángoló Gitárok

Meghallgatható az új Nick Cave and the Bad Seeds-album

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nick-Cave-and-the-Bad-Seeds.jpgFebruár 18-án jelenik meg Nick Cave and the Bad Seeds tizenötödik stúdióalbuma, a kilencszámos Push the Sky Away, amiről korábban bemutattuk már a We No Who U R  és a Jubilee című számokat, egyébként a lemez deluxe kiadása két bónusz dalt is tartalmaz majd. Öt éve jelent meg utoljára nagylemez Nick Cave és társaitól és idén is gőzerővel turnéznak világszerte, hozzánk legközelebb nyáron a szlovákiai Pohodán és az ausztriai Fruequency fesztiválon játszanak. Ide kattintva végig lehet hallgatni a teljes nagylemezt.


rock hír nick cave nick cave and the bad seeds



2013.02.08. 12:32 – Lángoló Gitárok

Új Queen-feldolgozás a Flaming Lipstől

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

flaminglips.jpgIdén a Flaming Lipstől nem csak új nagylemez várható, hanem - a két legutóbbi albumukhoz hasonlóan - még akár egy feldolgozáslemez is, méghozzá a Stone Roses debütáló hanganyaga. Wayne Coyne és társai a brit zenekar '89-es bemutatkozó albumáról dolgoznak több számon állandó közreműködőikkel (Stardeath, White Dwarfs, New Fumes), ezeket az előadók Instagram-, és Twitter-bejegyzéseiből lehet tudni. Ha ez nem lenne elég, Valentin-napra egy Songs of Love című válogatást is kiadnak emberi szívre hasonlító csokoládéba csomagolt pendrive-on. Így néz ki egyébként a minden példányban elkelt limitált kiadású Valentin-napi kiadvány - rajta egy Beatles-feldolgozással, de ha még ez sem lenne elég, akkor mutatunk egy Queen-feldolgozást is a Flaming Lipstől, mert miért ne? A mai nap felkerült Youtube-videóban egy trash hangulatú próbatermi felvételen a Flaming Lips a Bohemian Rhapsodyt játssza, miközben kint egy meztelen nő napozik. A feldolgozás egyébként egész jó, pár pillanatra pedig egy fél női is mell is látható a videóban, ezt feltétlenül fontos kiemelni. A hajtás után pedig még beraktuk a zenekar Super Bowl félidejében levetített autóreklámját is, amiben egy új daluk is szerepel a közelgő nagylemezükről.


hír flaming lips queen stone roses art rock



2013.02.08. 12:02 – Lángoló Gitárok

Német kiadóhoz került a Shell Beach

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

shellbeach_1.jpgA Shell Beach zenekar nagy örömmel jelentette be Facebookján, hogy mostantól a Redfield Digital kiadóhoz tartoznak. Az európai underground színtér egyik legmarkánsabb kiadója, ahol többek között a Lower Than Atlantis, a Sights & Sounds, az Ignite- és volt Rise Against-tagok alkotta Nations Afire, a We Came As Romans, valamint a The Blackout Argument anyagai is köjöttek, frissen alapított digitális alkiadójánál jelenik meg világszerte a This Is Desolation albumuk digitális változata. A lemez várhatóan március 29-én kerül be minden nagy online zeneáruház kínálatába, de előbb egyik daluk megjelenik a kiadó debütáló válogatásán, a We Are Louder Than You albumon, amelyen több európai zenekarral közösen kapott helyet a csapat. "Nagyon boldogok és büszkék vagyunk, hogy részesei lehetünk ennek az új és izgalmas kezdeményezésnek és biztosak vagyunk benne, hogy 2013-ban sok jó dolog fog a zenekarunkkal történni." - mondja Totik Zoltán, a Shell Beach énekese, a kiadó pedig ezt teszi hozzá a hírhez:  "Több, mint egy évtizednyi tapasztalattal a hátunk mögött, egy folyamatosan növekvő nemzetközi kiadóként a Redfield Recordsnál most egy új alkiadót indítunk, amely a Redfield Digital nevet kapta. Magas színvonalú kiadványokkal, exkluzív tartalommal érkezünk, lelkesedésünk töretlen, a szerelmünk pedig továbbra is analóg a digitális zene irányában." A Shell Beach legfrissebb klipje alább meg is nézhető.


rock hardcore hír shell beach



süti beállítások módosítása