2013.02.12. 13:23 – Lángoló Gitárok

Turtle Neck - Új Bosnian Rainbows-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Omar Rodríguez-Lópeznek a Mars Volta mellett volt egy rakás különböző projekje, évente kiadott vagy tíz lemezt, szóval elvileg nem kéne nagy számnak lennie, hogy megint összehozott egy zenekart, igaz most nem saját néven, hanem Bosnian Rainbowsnak elkeresztelve azt. Az viszont már más megvilágításba helyezi a dolgot, hogy közben a Mars Volta feloszlott, lévén Cedric Bixler-Zavala énekes kiszállt belőle, úgyhogy jelen poszt főtémája immár tényleg López főállása lett. Ennek megfelelően jönnek is szép lassan a dalok a tavaszra várható első nagylemezről. Először a Torn Mapset mutatták be, most pedig itt az annyira már nem slágeres, de Lópeztől még mind szoktalanul egyszerű Turtle Neck. Tessék meghallgatni itt alább, az élő verzióval egyetemben, ami már inkább lopezes!


pop hír alternatív bosnian rainbows



2013.02.12. 10:50 – Lángoló Gitárok

A Metallica nem támogatja az erőszakot, a Demon Hunter annál inkább

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

demonhunter_408942_10150590734214674_783250664_n.jpgTele van az internet azzal az interjúval, amit az a nemrég leszerelt amerikai kommandós adott, aki lelőtte Osama Bin Ladent. A nyilvánvaló okok miatt csak mint Lövészként emlegetett katona nyilatkozatának a lényege, hogy nem kap munkát, hiába lőtte ő le az USA legnagyobb ellenségét, minket viszont ugye a zenei vonatkozás érdekel, merthogy van ilyen is. A Lövész ugyanis elmondta, hogy a vallatások előtti puhításra Metallicát használt az amerikai hadsereg, de miután a metálzenekar tagjai ezt megtudták, kérték, hogy ezt ne csinálják tovább, mert nem támogatják az erőszakot. A Lövész ezen kicsit elcsodálkozott, hiszen a Metallica első lemezének címe az, hogy Kill'em All (Öld meg mindet), de mindegy, van olyan zenekar, amelyik magától jelentkeztek a puhítós feladatra. A Demon Hunter ugyanis lelkesen küldözgette a CD-it, felvarróit a hadseregnek, hogy használják bátran a kínzásokhoz, amit meg is tettek. Olyannyira, hogy a Lövészen még akkor is volt Demon Hunter-felvarró, amikor lelőtte Bin Ladent. Ennyi a sztori, most pedig nézzük meg, mivel is kínozták a terroristának tartott egyéneket. Ki mit vallott volna be ezt hallgatva?


metál hír metallica demon hunter



2013.02.12. 10:19 – Lángoló Gitárok

Anticity - Rutkai Bori és a Specko Jedno könyv- és lemezbemutató koncertje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

anticity.jpgA Trafóban ad koncertet február 16-án Rutkai Bori és a Specko Jedno zenekar, amely nem csak az együttes új albumának bemutatására szolgál, hanem az énekesnő, festő és videóművész könyvének debütálása is. A trafós produkció ötvözi a könyv és a lemez anyagát illetve több vendég is közreműködik a koncerten. Ráadásul a Lángoló Gitárokon most Specko Jedno-cédét is lehet nyerni a hajtás után, ahol nem csak a kérdést mutatjuk meg, hanem három számot is a lemezről illetve a sajtóközlemény utolsó három bekezdését is, mert ennél jobban mi sem tudnánk leírni milyen lesz pontosan ez a különleges esemény.


hír trafó specko jedno rutkai bori anticity



2013.02.12. 09:57 – Lángoló Gitárok

Nem áll össze még egyszer az eredeti Beach Boys

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Grammy-gálán kérdezték a frissen díjazott Beach Boys-frontembert, Brian Wilsont arról, hogy mekkora esélyt lát az együttes folytatására. Wilson a sajtó kérdésére nemmel válaszolt, majd hozzátette, hogy nem igazán tartja ezt valószínűnek. Ahogy annak idején mi is írtunk róla, Mike Love egyedüli alapítótagként folytatná a zenélést a Beach Boysszal, ahol viszont már nem számít sem Brian Wilson, sem Al Jardine, sem David Marks közreműködésére. Az együttes tavaly kezdett turnézni és még egy lemezt is felvett a zenekar 50. évfordulójának alkalmából, azonban a Beach Boys nevét és egyéb más jogi licenszét Mike Love birtokolja, aki így hivatalosan is felléphet a zenekar nevével, miközben a három hoppon maradt alapító egyre többször beszél arról, hogy lehet hárman kezdenek koncertezésbe.


rock hír beach boys



2013.02.12. 08:11 – Lángoló Gitárok

Elvesztette a pert Axl Rose a Guitar Hero ellen

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

axl rose_1.jpgMég 2010-ben indított eljárást Axl Rose az Activision videojáték-fejlesztő cég ellen, akiktől 20 millió dollárt követelt csalásért és szerződésszegésért. Az énekes annak idején kikötötte, hogy semmiképpen sem lehetnek Velvet Revolver-számok a játékban,, végül még is lett, sőt! Slash még külön játszható karaktert is kapott, akit ha legyőztünk, akkor eljátszhattuk a Welcome To The Jungle-t, később akár magával Slash-sel, aki a Guitar Hero III borítóján is rajta volt. A bíróság azonban elutasította Axl Rose követelését, mivel szerintük a frontember túl későn indította a pert, ugyanis három évig egyezkedett az Activisionnel, hogy kompenzálásképpen külön Guns 'n Roses tematikájú Guitar Herót gyártsanak vagy egy olyat, ami csak a Chinese Democracyra épül, de ezekből végül semmi sem lett.


hír guns n roses slash guitar hero axl rose



2013.02.11. 17:17 – Lángoló Gitárok

Vengeance Of The Blind Dead - Új dal a Cathedraltól

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

cathedral.jpgFeloszlik a Cathedral. Lee Dorian és zenekara megunta a doomot, még egy lemezt kiadnak The Last Spire címmel áprilisban, aztán vége. Ennek kvázi beharangozója a Vengeance Of The Blind Dead dal, ami viszont nem lesz rajta az albumon. A szám a Decibel magazinhoz kiadott kislemezen található, illetve akár itt alább is meg lehet hallgatni. Aki nem tudná: a Cathedral akkor alakult, amikor Dorian úgy döntött, hogy nem lesz tovább a Napalm Death énekese, magyarán 1989-ben nagyon gyors zenéről nagyon lassúra váltott. Első lemezük tényleg csak akkor lehetne lassabb, ha fel sem játszották volna, de később azért elindultak a klasszikus rockosabb irányba, majd szépen a doom műfaj egyik meghatározó alakjai lettek. A The Last Spire pont a tizedik stúdiólemezük lesz, a legutóbbi, 2010-ben megjelent The Guessing Game című duplaanyagról pedig itt írtunk jókat.


rock metál hír doom cathedral



2013.02.11. 13:13 – edicsek

Búbánattal bele a szívbe - Hurts-koncertbeszámoló

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hurts, Say Lou Lou @ Postbahnhof, Berlin, 2013.02.09.

A Hurts eddig kétszer koncertezett Magyarországon, sajnos csak fesztiválszínpadon, ahol viszont bebizonyították, hogy ők a szórakoztató lehangolás új mesterei. Új lemezük márciusban kerül a boltokba, megjelenés előtt pedig néhány új dalt klubkoncerten is bemutattak Londonban és Berlinben. Magyarországról a Sony Music, a Deezer és a Telenor jóvoltából három nyertes és kísérőik vehettek részt a berlini koncerten. Gyors helyzetértékelés után kiderült, hogy a Hurts nagy feladat előtt áll. A hat emberből ketten voltak rajongók, a többieket élőben kellett meggyőzni, hiszen nem igazán voltak képben a zenekar munkásságával, szimplán csak szerencsések voltak egy játékban. (A kép nem a helyszínen készült.)


pop koncertbeszámoló hurts say lou lou



2013.02.11. 09:58 – Lángoló Gitárok

Mirror - Itt egy nyolcperces Justin Timberlake-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

justin_experience_1.jpgUgyan Grammy-díjat nem vehetett át Justin Timberlake vasárnap este, de mégis elérte, hogy róla (is) szóljon a buli. Los Angelesben ugyanis Jay-Z vendégeskedésével előadta a már ismert Suit and Tie-t, illetve bemutatott még egy új dalt, a Push Your Love Girlt, és ha még ez sem lenne elég, újabb kislemezt dobott ki digitálisan. A Mirror viszont nem egy slágerhosszúságú dal, hiszen 8 perces, de majd biztos lerövidítik később, hogy klipesíteni tudják. Bár ki tudja, mostanában mindenki minél nagyobbat akar durrantani, szóval jövőre akár indulhat a Grammy hosszúvideó kategóriájában is. Na, de a lényeg, hogy alább meghallgatható a Mirror, fent pedig látható a március 19-én megjelenő The 20/20 Experience című album borítója.


pop hír justin timberlake



2013.02.11. 08:53 – Lángoló Gitárok

A Mumford & Sons készítette 2012 legjobb lemezét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

000 DV1410664Magyar idő szerint hétfőre virradóra lezajlott az 2013-as Grammy-gála, amire vasárnap este azt jósoltuk, hogy a Black Keys és Frank Ocean sikerélről szól majd. Félig-meddig beváltak a tippjeink, hiszen a Black Keys tarolt, viszont Frank Ocean nem nyert meg minden kategóriát, amelyben jelölték. Fennállása óta először jutalmazták Grammy-díjjal a Beach Boyst, Sir Paul McCartney viszont mára a tizenötödik szobrocskáját vihette haza, de a tavaly decemberben elhunyt Ravi Shankar is elismerésben részesült, amit lányai, Anoushka Shankar és Norah Jones vettek át. (Klikk a képre a galériáért!)


hír grammy



süti beállítások módosítása