2014.02.06. 09:11 – Lángoló

Több mint 3 millió dollárt gyűjtött a U2

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ahogy azt már többször is írtuk, a U2 a hétvégi Super Bowl egyik reklámblokkjában hirdette meg azt az akcióját, amiben ingyen adta új dalát, de közben karitatív célokat is szolgált. A Bank Of America ugyanis Bono (red) név alatt futó AIDS ellenes alapítványával karöltve kitalálta, hogy minden egyes letöltés után fizet egy dollárt a Global Fund to Fight AIDS, Tuberculosis and Malaria szervezetnek. A (red) honlapján most az áll, hogy eddig 3.144.477 dollárt (nagyjából 717 millió forintot) gyűjtöttek össze, de ez még emelkedik. Állítólag a bejelentés utáni egy órában voltak a legaktívabbak a letöltők. Akkor több mint egymillióan mentek fel az iTunesra a dalért, ami most már nem ingyenes, de a fizetős vásárlások is az említett szervezet számláját gazdagítják. Amúgy a Bank Of America elvileg csak kétmillió dollárig finanszírozta az akciót, tehát vagy átlépték ezt a keretet, vagy már 1.144.477 dollárnyi fizetős letöltés is összejött vasárnap óta. Előzetesen amúgy új lemez bejelentését is ígérték ebben a bizonyos reklámban, de ez elmaradt, szóval nem tudni mikor jön ki az új U2.


pop rock hír u2



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása