2020.04.09. 11:10 – [MTI] Lángoló Gitárok

3,6 milliárd forintnyi eurót adományozott a U2 a koronavírus elleni küzdelemre

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

u2_16_9_1578385237.jpg

Tízmillió eurót (3,6 milliárd forintot) adományoz az ír U2 rockegyüttes a koronavírus-járvány elleni írországi küzdelem támogatására. A pénzadománnyal egyfelől az egészségügyi dolgozókat akarják támogatni, másfelől a járvány élvonalában küzdők számára megfelelő védőfelszerelés beszerzéséhez akarnak hozzájárulni. A zenekar által beszerzett egészségügyi felszerelések egy része már meg is érkezett a dublini repülőtérre - jelentette az ír köztévé. A beszámoló szerint más vállalatok is részt vettek abban a kampányban, amely a szükséges egészségügyi felszerelések beszerzésére irányult. Leo Varadkar ír kormányfő az erőfeszítéseket méltatva Twitter-üzenetében kiemelte, hogy kormánya annyi védőfelszerelést rendelt, amennyi rendes időkben 13 évre lenne elegendő. Ugyanakkor örülnek a magánszektorból és az állampolgároktól érkező segítségnek is. A szerdán este közzétett hivatalos adatok szerint Írországban csaknem hatezer koronavírus-fertőzött van, és eddig 235 halálos áldozata van a fertőzésből eredő különböző komplikációknak.


u2



2019.11.22. 11:26 – dankógábor

Ahimsa - Itt egy új U2-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A U2 biztos csökkenteni akarta az egyre inkább u2-s Coldplay mai albummegjelenésének durranását, és kiadott egy új dalt, ami tisztára olyan, mint az új Coldplay-lemezen lévő világzenei beütésű dalok. Hogy végképp hasonlítsanak egymásra, itt is van vendég, méghozzá az indiai A. R. Rahman, a szám címe pedig azt jelenti, hogy ne árts, és ezt arra értik, hogy tisztelni kell minden élőlényt. Ez egyébként 2017 óta az első új U2-dal, de fogalmunk sincs róla, hogy kapcsolódik-e majd hozzá bármilyen lemezmegjelenés, vagy csak úgy kidobták, minden apropó nélkül.


u2



2018.02.08. 11:00 – Nihil_AK

Quincy Jones szerint a Beatles tagjai a világ legrosszabb zenészei voltak

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

qj.jpg

Ha azt hitted, hogy Kerry King vagy Dave Mustaine a legnagyobb megmondóemberek a könnyűzenében, tévedtél. A legendás producer, Quincy Jones a napokban olyan nyilatkozatot adott, amilyet bárkitől várnánk, de nem egy hamarosan nyolcvanötödik születésnapját ünneplő, joviális bácsitól. A The Beatles tagjait a világ legrosszabb zenészeinek titulálta. Mindennek tetejébe szerinte a U2 nem játszik jó zenét, és persze Jacksonról meg Hendrixről is megvan a véleménye. 


the beatles michael jackson u2 nyilatkozat jimi hendrix producer quincy jones nagy öreg



2017.09.06. 14:28 – dankógábor

Megint itt egy új U2-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A múltkori koncertklip után itt a Songs of Experience lemezhez tartozó első hivatalos dal, a You’re The Best Thing About Me, szöveges videóval kísérve. Azt viszont még mindig nem tudni, hogy mikor jelenik meg az említett nagylemez. FRISSÍTÉS: Közben kiderül, hogy december 1 a lemezmegjelenés.


pop rock hír u2



2017.08.31. 09:55 – dankógábor

Itt egy ízelítő az új U2-lemezről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

u2_blackout.jpg

Azt még nem tudni, hogy mikor jelenik meg a U2 Songs Of Experience című új lemez, de az biztos, hogy a You're The Best Thing About Me szeptember 6-án jelenik meg, elvileg minden további infotmációval karöltve. Szóval az alább hallható Blackout című koncertklip nem hivatalos kislemez, de ettől persze még ez is az új albumon lesz rajta.


pop rock hír u2



2017.02.28. 15:15 – dankógábor

Most meg a U2-t perelték be lopásért

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Paul Rose nem siette el a dolgot. 26 évet gondolkozott azon, hogy bepreleje-e a U2-t, mert szerinte az ír zenekar fogta magát, és nemes egyszerűséggel ellopott részeket az ő Nae Slappin című dalából. Állítólag azért nem jött ezzel elő korábban, mert mikor észerevette az esetet, éppen beindult volna a karrierje, és nem akart a pereskedéssel szórakozni. Plusz valaki most bogarat ültetett a fülébe, hogy mikor a U2 bent járt 1989-ben az Island Recordsnál egy új szerzédés miatt, akkor az ő dala éppen sokat ment az irodában, ugyanis ő is akkor adta oda az demókazettáját meghallgatásra. Szóval Rose most perel, és 5 millió dollárt követel a zenekartól, illetve azt, hogy tüntessék fel szerzőként. Természetesen megmutatjuk, hogy a U2 ebből az instrumentális dalból


hír plágium u2



2017.01.10. 08:56 – roska

A The Joshua Tree-vel turnézza végig a nyarat a U2

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

u2640.jpg

Idén ugyebár 30 éves lesz a The Joshua Tree, a lemez, ami a Boy és a War után végleg szupersztárrá tette a U2-t. Az évforduló alkalmából pedig a zenekar úgy döntött, turnézik egy sort az USA-ban és Európában (na, Magyarországra azért nyilván nem jönnek), a koncerteken pedig a teljes albumot előadják, így a With or Without You, a Where The Streets Have No Name, és az I Still Haven't Found What I'm Looking For biztosan felhangzik majd. Európában egyébként nyolc városban lépnek csak fel, és mindegyik koncerten a Noel Gallagher's High Flying Birds lesz a sztárvendég. A U2-rajongóknak amúgy a turnétól eltekintve is van mit várniuk, hiszen a Songs of Experience című új nagylemezt is 2017-re ígérte a zenekar. (Rolling Stone)


évforduló u2 turné the joshua tree



2016.09.01. 11:00 – Nihil_AK

Bálvány Billy első zenekara és más érdekességek

Napi könnyű + napi komoly

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

0901_montage.jpg

Szeptember elseje az iskolakezdés és a második világháború kitörése mellett számos más dologról is nevezetes. Tibet autonóm státuszt kap Kínától, Katar bejelenti függetlenségét, megkezdődik a beszlani túszdráma. Mick Jonest kirúgják a Clashből, emellett első kislemezét adja ki a Generation X, első minialbumát a U2, valamint megszületik Johann Pachelbel zeneszerző.


billy idol napi u2 generation x johann pachelbel napi könnyű napi komoly



2015.12.08. 09:29 – dankógábor

A U2 az Eagles Of Death Metallal is lerótta a tiszteletét a párizsi terrortámadás áldozatai előtt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

u2eodm.jpg

Az ír zenekar koncertje azon a hétvégén lett volna, mikor a terrortámadás történt. Akkor ezt teljesen érthető okokból nem tartották meg. Viszont nem is csúsztatták sokáig, csak három hetet kellett várniuk a rajongóknak a pótlásra. Ki is hangsúlyozták persze, hogy azért lépnek fel már most Párizsban, hogy a szeretet győzzön a terror felett. Bono még dalt is írt róla SOS címmel (illetve egy Zuccherónak címzett számot terelt más irányba), egy interjúban idézett is belőle, csoda, hogy nem adták elő egyből a koncerteken. Volt viszont helyette más a terror ellen.


pop rock hír u2 eagles of death metal



süti beállítások módosítása