2014.03.03. 13:14 – Dankó János

A gyerekek felnőttek – Subscribe-lemezkritika

Subscribe - This Moment Will Soon Be Gone (Edge Records)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

subscribe_tmw_borito.jpg

Ha az ember majdnem húsz évet eltölt a magyar rockzene közvetlen közelében, hol kívülről figyelve, hol egy kicsit belekóstolva, óhatatlanul közös történetek alakulnak ki zenekarokkal. Nem csak az emberekkel, hanem a zenéjükkel is. Ennyi idő elég arra, hogy valamit az ember szinte már belülről figyeljen, legalábbis azt érezze, hogy onnan nézi. Egyáltalán nem barátság ez, hanem egyfajta kötődés. A Subscribe intenzív élete még akkor is elért volna hozzám a magyar rock- metálszínteret figyelve, ha tudatosan ki akartam volna zárni őket, de persze egyáltalán nem zártam ki. Szóval most annál inkább kíváncsi voltam, hogy hova tud változni vagy fejlődni ez a zenekar, miközben a magánéletben a klasszikus értelemben felnőtté vált. Legalábbis több zenekari tagra igaz ez.

Lehetne ehhez kevésbé szentimentálisan állni, de a Subscribe zenéjére mindig is jellemző volt az érzelemközpontúság. Most sincs ez másképpen, sőt a This Moment Will Soon Be Gone talán a legemocionálisabb lemez a karrierjükben. Ez az alap, amire mindig építkeznek, és azon felül alakul a zenei tudás, a kifejezés változatossága. A zenekar ebben is fejlődött, nagyon összeszedett a produkció, és nem jellemző rá az előző album kissé csapongó hozzáállása. A zenei eszközökben is kifejezetten nagy változások vannak, a kapkodós ütemeket például szinte teljesen kitakarították, olyan már nincs, hogy a zajongás ural el egy teljes számot. Az eszközváltás egyik legerősebb mutatója a hangzás. A zenekar lentebb hangolta a gitárokat, illetve a videók tanúsága szerint elkezdett héthúros hangszereket használni. Ettől aztán a megszólalás nagyon masszív, és egyben a legjobb a zenekar történetében.

Biztos mindenki várja, főleg a zenekar, hogy most belekezdek egy a djent műfajról szóló elemezgetésbe, de nem fogok, inkább összeszedem azokat a zenekarokat, akiknek a hatásait érezni lehet a dalokon: Coheed and Cambria, Protest The Hero, Meshuggah, Tesseract, Karnivool, Deftones, Tool és valami korábban nem tapasztalható, a Primus (a Run To The City betéte egyszerűen letagadhatatlan hasonlóság). Ez az a világ, amit ha valaki szeret, ismer, akkor a Subscribe is nagyon közel tud kerülni hozzá. A hatások egyértelműsége a lemez kevés hibái között van. Nem vészes a helyzet, a zenekar nagyon jó dalokat írt, így ez a hiba csak annak fog álmatlan éjszakákat okozni, akinek az a heppje, hogy valami hallgathatatlanul eredeti legyen.

És akkor vegyük ide a másik hibát is, mégpedig az újabb magyar nyelvű dalt. Ez nyilvánvalóan azért készült, hogy valami le tudjon menni a rádióban. Semmi más nem fog beférni innen amúgy, hiába slágeres rengeteg refrén. Szóval a Tépj Függönyt a verzékig még rendben is van, de a refrén nagyon fantáziátlan. Valahogy a zenekar összes magyar nyelvű refrénje hasonlít egymáshoz. Ezen túl viszont minden dal egy kis világ, sok hullámzással, dinamikával, felfedeznivalóval. Megvan bennük a potenciál, hogy élőben működjenek, de fülhallgatóval is sokkal több kihozható belőlük. A színvonaluk ugyan nem egyenletes, itt-ott vannak kevésbé elkapott, sablonosabb ötletek, de abból jóval kevesebb van.

Valóban felnőtt ez a zenekar, amit jó látni. Mindig lesznek olyanok, akik nem szeretnének velük közös történeteket, akiknek túl sok ez a zenekar. Nekik továbbra sem lesz vonzó a Subscribe, mert az alap, a habitus még mindig ugyanabból a szertelenségből fakad. Pedig addig maradnak erős zenekar, amíg ezt képesek megtartani.

A teljes lemez:


lemezkritika metál subscribe ezt hallgasd



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása