Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Nagyon régóta nem rengette meg semmi annyira az elektropop világát, mint a Chvrches debütáló albuma, a The Bones Of What You Believe többek között nálunk is bekerült a tavalyi év 20 legjobb lemeze közé. A csapat korelnökét, Iain Cookot faggattuk a nyolcvanas évekről, a világháló szerepéről, horrorfilmekről, meg úgy egyáltalán arról, hogy hogyan is néz ki pontosan náluk az alkotói munka.
Épp az európai turnétok közepén jártok. Merre vagytok pontosan?
Most éppen Belgiumban, Antwerpenben, de előző este még Párizsban játszottunk. Jól állnak a dolgok Európában, jól szórakozunk.
Kimerültnek érzed magad, vagy mostanra már hozzászoktál ehhez?
A fellépések mindig izgalomba hoznak, viszont vannak olyan ezzel járó, ismétlődő dolgok, amik néha kicsit egyhangúak. De mindig nagyon várom, hogy a színpadra lépjek, az az egész legizgalmasabb része.
Milyen zenéket hallgatsz akkor, amikor regenerálódni próbálsz a fellépések között?
Utazás közben főleg olyan zenét hallgatok, ami megnyugtat, ellazít, mostanában például sokat pörög Nick Drake, de a Warpaint új lemezét is imádom, nem tudok betelni vele.
Az internet és a közösségi média kezelése még ma is olyan fontos nektek, mint amikor a Lies kikerült a világhálóra?
Igen, nélkülük most nem ott tartanánk, ahol. A blogok például nagyon sokat segítettek abban, hogy terjesszék, amit csinálunk, az emberek pedig ezeket a híreket továbbadták a haverjaiknak, akár a közösségi médián keresztül, akár más módon. Ez nagyon jó kiindulási helyzetet teremtett nekünk a kezdeteknél, de még most is sokat segít a bővülésben, ez pedig elengedhetetlen a továbblépéshez, hogy minél többen ismerjenek meg. Szóval azt gondolom, legalább annyira fontos, ha nem fontosabb.
Hogyan változott a glasgow-i elektronikus színtér a sikeretek után? Van bármiféle észlelhető átalakulás?
Nem, nem gondolom, hogy lenne. Van pár új feltörekvő banda, akik ugyanebben az elektropopos vonalban utaznak, de nincs túl nagy váltás a glasgow-i elektronikus zenében, mióta mi elkezdtünk ismertebbé válni. Viszont magának a színtérnek nagyon erős alapjai vannak Glasgowban, főleg a klubosabb vonal dominál. Van egy kiadó, a Lucky Me, ők kicsit experimentálisabb zenében utaznak, csodálatos, amit csinálnak. Azt hiszem, ezek a srácok Edinburgh-ből valók, de az biztos, hogy skótok. Szóval a város nagyon jól áll, ha az elektronikus zenét nézzük.
Amikor először hallottam a The Bones Of What You Believe-et, utalásokat éreztem a klasszikus, vérvörös olasz giallo filmekre, másrészről viszont a dalok olyan könnyedek és felemelőek, hogy akár egy romantikus indie filmet is le lehetne velük zárni. Nálatok ki hozza a sötét témákat a zenekarba, és ki a romantikusabb alkat? A Chvrchesben ez a kettő elválik egymástól?
Nem gondolnám, hogy a kettőt külön lehet nálunk választani. Egy giallo slasher filmet romantikus befejezéssel azért szívesen megnéznék. Rengeteg olasz horrort és John Carpenter-mozit láttam fiatalabb koromban, szóval ez a beütés nagyrészt tőlem jön, de például Martin is szereti őket. És igen, azt hiszem, egyúttal romantikus alkatok is vagyunk, nincs ezzel semmi baj.
Mi a kedvenc John Carpenter-filmed?
Ha mint filmet nézzük, akkor A dolog az, amit a leginkább szeretek, viszont ha a film zenéjét, akkor egyértelműen A köd.
A számok a lemezen nagyon egységesen felépítettnek tűnnek, nyoma sincs köztetek egyet nem értésnek. Hogy néz ki pontosan az alkotói munka, amikor egy új dalt raktok össze?
Nem, egyáltalán nincs köztünk konfliktus, vagy egyet nem értés, mikor együtt írunk zenét. Ha feldobunk egy ötletet, mindig meghallgatjuk a másik véleményét is, de igyekszünk gyorsan továbblépni rajta mintsem, hogy leálljunk vitatkozni. Nagyon fontos, hogy bízz azokban, akikkel ennyire szorosan együtt dolgozol, például, amikor valaki azt mondja, hogy ez nem fog működni, akkor meg kell bíznod benne, finoman előre kell tekinteni ahelyett, hogy fennakadunk azon a dolgon, hogy valaki ezzel nem túl boldog. A hangminták, dobütemek, hangsorok, dallamok megírása egytől egyig közösen megosztott tapasztalaton alapul.
Lauren tavaly igen keményen lépett fel az online nőgyűlölet ellen egy Guardiannek írt cikkben. Mennyire fontos nektek, hogy ilyen üzeneteket is közvetítsetek a közönség felé, akár a dalszövegekben is?
Nem mondanám magunkat politikával és egyéb társadalmi kérdésekkel foglalkozó bandának, tehát nem vagyunk hajlamosok arra, hogy ilyen dolgokról nyíltan beszéljünk. De amikor szembekerültünk ezzel az esettel a mindennapi életünkben, mindnyájunkra hatással volt, és Lauren úgy érezte, hogy beszélnie kell róla. Most lehetne azzal vitatkozni, hogy nem is igazán számít, mert végül is semmi sem változott meg igazán, de nagyon fontos, hogy az emberek szólaljanak fel és határozottan álljanak ki valami mellett, mert ezzel a többieket is bátorítják, hogy cselekedjenek hasonlóan, ami mindenképpen pozitív dolog.
Hogy hangzana a Chvrches a nyolcvanas években?
A nyolcvanas években? Azt hiszem, egy kicsit úgy hangzunk, mint a nyolcvanas évek, de nagyon is a jelenben élünk, szívesen használjuk az új technológiákat, ami azért is fontos, hogy ne legyünk például egy sima retróbanda.
A The Bones Of What You Believe-et majdnem pontosan fél éve adtátok ki. Van valami, amit most megváltoztatnál rajta, vagy annyira teljes számodra a lemez, mint akkor volt?
Nagyon sok időt töltöttünk el azzal, hogy a lemezt pontosan olyanra formáljuk, amilyenre szeretnénk, mi magunk voltunk a producerek, mi vettük fel, mi egyensúlyoztuk ki, szóval elégedettek vagyunk vele. De például mindig van néhány mixelési trükk, amire hónapok után úgy nézünk, hogy hát ezt meg hogy hagyhattuk ki, teljesen más ívet ad egy-egy dalnak, csak ez általában nem olyasmi, amit a legtöbb ember észrevesz. Inkább olyan, ami csak nekünk tűnik fel.
Gyakran dolgoztok át dalokat a lehető legkülönbözőbb előadóktól. Hogyan választjátok ki a megfelelő alanyt?
Nem tudom pontosan megmondani, ez sok mindentől függ. Ha rádióknál lépünk fel, meghallgatjuk a lejátszási listát, és onnan választunk. Főleg azokat a dalokat említeném, amiket szeretünk, és amiket úgy érezzük, van egy kis affinitásunk újra feltalálni, illetve amikhez hozzáadhatunk valami pluszt, hogy érdekes, izgalmas dolgot hozzunk ki belőle.
Mi a helyzet a The Unwinding Hours-szal (Iain másik zenekara – a szerk.)? Még aktívak vagytok?
Nem igazán, számomra sosem volt ez banda, inkább egy amolyan projekt, amit Craiggel (Craig B., a zenekar másik tagja – a szerk.) folytatnunk kell. Craig az énekes, mint ahogy az előző együttesemnek, az Aereogramme-nek is ő volt, már ’91-’92 óta együtt dolgozunk, és mindig újra felelevenítjük ezt a kreatív munkakapcsolatot. A The Unwinding Hours is ennek az eredménye. Mostanában nem nagyon van rá időm, de ez nem jelenti azt, hogy a közeljövőben nem fogtok felőlünk hallani.
