2014.03.28. 11:44 – dankógábor

A Strandon is ünnepel a Tankcsapda

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Azért ünnepel, mert idén 25 éves, vagy, ahogy jobban hangzik, negyed évszázados. Lesz több ilyen bulijuk, az egyik ezek szerint Zamárdiban, a Strand fesztiválon augusztus 20-án. Az idén másodjára megrendezett bulin lesz még Dub FX (ő egy magyar beatboxer) valamint szintén hazai színekben érkezik a Parov Stelar Band az olyan honfitárs csapatok mellett, mint a Quimby, az Irie Maffia, a Punnany Massif vagy a Brains. Lesznek azért külföldiek is. Például a Pendulum alaptagjait tartalmazó Knife Party, a popsztár John Newman és a drum and bass DJ Wilkinson. Van pár nyilatkozat is alább.

“Amint a Fesztivál szlogenjéből is kiderül, a STRAND erősen kötődik a Petőfi Rádióhoz. A szervezőknek és nekünk is az a szándékunk, hogy ezen a csodaszép helyszínen idén már négy nap alatt számos olyan hazai és nemzetközi produkcióval találkozzanak a hallgatóink, amelyek a Petőfi Rádió adásában is állandó vendégek. A hazai felhozatalt idén is a teljesség igénye jellemzi majd, amelyben a már befutott sztárok és a legfrissebb nevek is képviselik magukat, a nemzetközi kínálat pedig méltón tükrözi az adó sokszínűségét” – Horváth Vanda, a Petőfi Rádió főszerkesztője.

“A közönségünk által várt nemzetközi fellépők mellett fontos számunkra, hogy a hazai kínálat is minden igényt kielégítsen. A közel 100 magyar produkció közül már most biztosra vehető, hogy augusztus 20-23. között a STRANDon találkozhatunk majd a Quimbyvel, az Irie Maffiával, a Punnany Massif-fal és a Brains csapatával. Augusztus 20-án, a STRAND nyitónapján pedig igazán ünnepi, egy teljes életművet bemutató nagykoncerttel lép színpadra a 25 éves Tankcsapda”- Fülöp Zoltán, az eseményt szervező VOLT Produkció egyik vezetője.

“Idén már nemcsak augusztusban, de egész nyáron, a teljes Balaton Régióban szervezünk fesztiválokat, kulturális-, családi és sportprogramokat a Nagyon Balaton ernyője alatt. A STRAND – Nagyon Zene Fesztivál újra a Balaton talán legszebb panorámájú strandján épül fel. A színes és minőségi zenei kínálat mellett fontos tudni, hogy erre az eseményre igazán kedvező áron kaphatók napijegyek és bérletek, április 15-ig a négynapos bérlet ára mindössze 11990 Ft.” – Lobenwein Norbert, a VOLT Produkció másik vezetője.


fesztivál hír strand



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása