2014.04.15. 09:34 – dankógábor

Feloszlik az AC/DC?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

161846c6c59f936cfa10778e2190c7491.jpg

Legutóbb arról írtunk, hogy jön az új AC/DC-lemez sőt, egy turné is lesz. Brian Johnson énekes mondta ezt, aki ugyan nem volt száz százalékosan meggyőződve arról, hogy így is lesz, de már egy kanadai stúdiót is emlegetett. (Ezt amúgy még most is emlegetik egyesek, május elejei kezdéssel.) Johnson viszont arról is beszélt, hogy egyikük beteg volt az elmúlt időben, ez pedig hátráltatta a munkát. Erre az utóbbira erősített most rá egy ausztrál rádióállomás, akik elejtették, hogy Malcolm Young gitáros személyes okokból való Ausztráliába hazatérése a zenekar végét is jelenti egyben. (Állítólag Malcolm volt beteg.) A rádió azt is tudni véli, hogy a zenekar nem akart semmit bejelenteni ezzel kapcsolatban, de most, hogy kiszivárgott, kénytelenek lesznek nyilatkozni. Az biztos, hogy a csapat szentül megfogadta, hogy ha valaki kilép, akkor fel is oszlanak, de reméljük semmi ilyenről nincs szó. Túl jó volt a legutóbbi budapesti koncert ahhoz, hogy ne lássuk őket még egyszer legalább.


rock ac/dc hír acdc



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása