Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A nyugati parti előadóktól már megszokhattuk, hogy sok dologban másként viszonyulnak a hip-hophoz és annak elemeihez, mint New York-i társaik, de hogy egy Boots Rileyval folytatott beszélgetés, és aztán egy általa levezényelt The Coup-koncert megrögzött rajongók véleményét változtassa meg magáról a műfajról, és újradefiniálja számukra a „hip-hop koncert” fogalmát, arra ritkán van példa. A hiperlaza, óriásbarkójú Riley azonban vérprofi zenészei élén egy olyan csütörtök esti funk/punk orgiát csapott az A38 gyomrában, ami még nagyon sokáig beszédtéma lesz, már azok közt, akik ott voltak.
„Neked ez megvan? Még nem is láttam!” – mutat a kezemben lévő, az amerikai börtönviszonyok ellen tiltakozó bakelit-válogatásra Boots Riley, a Los Angeles-i The Coup vezére, lelke és extrovertált mikrofonistája. Zenekarát szokás a „politikai hip-hop” kategóriába sorolni, provokatív stílusa, na meg kapitalizmus, globalizáció és az amerikai kormány ellenes kirohanásaiért. Ezzel a habitussal és dumával neki már rég a filmvásznon lenne a helye, de eddig be kellett érnie annyival, hogy egy tv-showban kommunistának vallotta magát. Az előbb elsétált mellettem a hajó bejáratánál, az ingére egy pisztoly van felvarrva, a kopogásra az öltöző ajtón, olyan hangosan válaszol, hogy kong tőle a fedélzeti vasajtó, én pedig parázom, hogy ha véletlenül „black”-et mondok ahol ő „african-american”-t várna, akkor úgy járok, mint a tv-riporterek a hatvanas évek radikálisaival, leordítják a fejem. De Boots Riley nem olyan, mint ők. Betanult politikai állásfoglalás helyett egyfajta pozitív üzenete van, ami szembehelyezkedik a nagyhatalmi politikával, de azt sem akarja rád erőltetni. A kiabálás helyett pedig kedélyesen sztorizik az A38 tatján, háttal a pesti panorámának, kedvenc lemezekről, a hetvenes évekről, és a színészről, akivel még Ice-T sem mer együtt lógni.
A The Roots új lemezének címe „…And Then You Shoot Your Cousin” (…aztán lelőtted az unokatesód). A Coup-lemezcímek is minden esetben provokatívak. („Öld meg a főbérlőd”, „Fogj nagyobb fegyvert”, „Lopd el ezt az albumot”) Mi a célod az ilyesfajta címválasztással?
Csak azért választom őket, mert érdekessé teszik számomra a dolgokat. „Naplemente a folyó felett” – ez unalmas. Ugyanígy van a zenémben, minden, amit csinálok, a szövegektől, a címadásig, a zenei alapokig, kell lennie benne valami, érdekesnek.
A 90-es években rengeteg olyan hip-hop lemez megjelent, amit „szociális tudatosnak” bélyegeztek. Van ezek közül olyan, ami különösen fontos a számodra?
Igen, a Dead Certificate, Ice Cube-tól. Ez talán az egyik kedvencem, az egyik legmeghatározóbb. A kilencvenes éveknél korábbról talán az It Takes A Nation Of Millions To Hold Us Back, a Public Enemy-től, és még a Fear Of A Black Planet. Ezek igazán inspirálóak voltak a számomra. Nem mondanám, hogy filmek politikai értelemben hatottak volna rám, művészi szempontból voltak hatással, olyan darabok, mint a Crooklyn vagy a Do The Right Thing.
Jó, hogy említed a Do The Right Thing-et (Szemet szemért). Az egyik szereplő Richard Guenveur Smith, aki később Spike Lee több filmjeiben is játszott, akárcsak az Amerikai gengszterben, a Me And Jesus The Pimp In A ’79 Granada Last Night című The Coup videóban is főszerepet kapott. Hogyan született meg ez az együttműködés?
Egy interjúban mondta, hogy a Coup az egyik kedvenc zenekara, ezért mikor tervezni kezdtük ezt a videót, kapcsolatba léptem vele, hogy: „Hey! Benne kellene lenned a klipünkben!” – és összejött. Pár évente egyszer még mostanság is összefutunk, nálam van a kalap, amit viselt a Me And The Jesus videóban, ő mindig is szerette volna, és mindig kérdezi, hogy kölcsönkérheti-e, én pedig mindig nemet mondok. Roger Guenveur Smith, egyfajta őrült. Ő egy igazi method-actor, egyé válik a karakterrel. Készített egy egyszereplős darabot, a Huey P. Newton Story-t, és én találkoztam vele, mint Huey Newton. Nem a színpadon volt, hanem egy vacsorán, de nem lépett ki a karakterből, és mikor a közös videót forgattuk, akkor szintén ez történt. Beszólt az asszisztensének, ordított az operatőrrel, három napon át ő volt Jesus a strici. Mikor besétáltunk egy bárba, és megkérdezték tőle: „Hé, nem te szerepeltél a Deep Cover-ben?” azt válaszolta: „Get The Fuck Out My Face!” Egy valódi bárban elkezdett kiabálni a telepen, hogy „Mindenkinek szétrúgom a seggét, ebben a kibaszott bárban, adjatok egy italt!” Elég nehéz volt megmagyarázni az embereknek…
De nézzük egy kicsit régebbről: Roger Guenveur Smith egy rap-csapatban kezdte Ice-T-vel! A rapper neve az volt, hogy Hollywatts. Szimplán ketten voltak Ice-T és Hollywatts. Egyszer mikor összefutottam Ice-T-vel, mondtam neki, hogy forgattunk egy videót a spanoddal. Mire, ő: - Kivel? - Roger Guenveur Smith-szel. Erre azt válaszolta: „Az az kibaszott, őrült! Nem merek Rogerrel lógni…” – szóval, ha már Ice-T is azt mondja, hogy annyira őrült, hogy nem mer vele lógni, akkor Roger Guenveur Smith valóban őrült!
Említetted Huey P. Newtont. A hip-hop generáció egy jelentős része, - főleg Európában, vagy Japánban – lemezeken hallott először a hatvanas évek olyan afrikai-amerikai politikai aktivistáiról, mint ő, a Black Panther Party más tagjai, vagy Malcolm X. Mi a véleményed erről a jelenségről?
Sokunk így hallott róluk először! Ez nem újdonság. Ez az, ami a kultúra lényege. Kultúra az, amit teremtünk, miközben próbálunk túlélni. A halászfalvak dalokat kreálnak a halászatról, azok a dalok talán megtanítanak arra, hogyan halássz. Én ismerem a Bella Ciao című dalt, és tudom belőle a kommunisták küzdöttek a fasiszták ellen. Ez az egyetlen út, ahol tanultam róla, az egyetlen út, ahonnan tudtam róla.
Mit gondolsz arról, hogy a hip-hop kultúra különböző ágai napjainkban korántsem kapcsolódnak úgy össze, mint a korábbi évtizedekben? Fejlődik a rap, a break, a turntablism, a graffiti, a beatbox, de már nem feltétlenül kapcsolódnak egymáshoz.
Nem vagyok rajta a break-táncon, sosem érdekelt igazán, nincs alatta egy ütem! Nem gondolom, hogy ezek a dolgok összetartoznának. Mikor kissrác voltam, a graffiti olyasmi volt, amit sokan csináltak, de nem kapcsolódott a zenéhez, ez egy művészi kifejezésmód. Miért kellene a hip-hophoz kapcsolódnia, ahhoz, hogy valódi, vagy hamis legyen? Breakelj ha szereted, vagy ne csináld. Sok esetben, ha összehoznak dolgokat, az csak marketingfogás. A hip-hop mind az öt eleme, ez baromság! Totális baromság! Mert ez olyasmi, amiről a korai kilencvenes években kezdtek beszélni, olyan emberek, mint Bambaataa, egyetemeken tartott beszédeikben, és próbáltak valamiféle nyelvet kreálni, amin a kutatókkal beszélhetnek. De nem ez az emberek valódi tapasztalata.
A hip-hop nem Bronxban kezdődött a hetvenes évek elején. A hip-hop a feketék tapasztalatai, élményei nyomán fejlődött ki, a küzdelemből fejlődött ki. A „Here comes the judge”, Pigmeat Markham-tól 1963-ból, benne volt a top 10-ben, az egy hip-hop lemez! A hip-hop országszerte mindenhol jelen volt a fekete közösségekben, mikor a Sugarhill Gang megjelent. Senki sem mondta, hogy: „Mi ez az új zene? Még sosem hallottam korábban!” Része volt azoknak a dolgoknak, amit már megcsináltunk. Mi alkotta meg a hip-hop öt elemét? Semmi. Mert ezek olyan dolgok voltak, amivel az emberek foglalkoztak, aztán valaki kiemelte őket és azt mondta, ezek a hip-hop elemei, más dolgokat pedig kihagyott. Pedig ha valaminek ki kellett volna maradnia akkor az nyilvánvalóan a beatbox! Csak akkor kedvelem, ha semmilyen más zene nincs kéznél, ha van bármi más, nem akarok beatboxot hallani, ez a személyes véleményem. Ha vannak kéznél valamilyen hangszerek játssz inkább azokon. Vágod? Beatboxolás a telepen, nem igazán táncoltat meg, nem igazán érzem. Ez a személyes véleményem.
Az elképzelés, hogy ezek az elemek összetartoznak, igazából eltávolítja őket az emberek küzdelmének kultúrájától. Tudod abban az időben, mikor az emberek rappelni kezdtek, mit csináltak még a double dutch-ot! De csak fiatal fekete lányok csinálták, senki sem beszél róla. Különböző helyeken, különböző dolgokkal foglalkoztak. A közép-nyugaton az idősebb tesóm „hand bone”-nal foglalkozott, ez egyfajta taps a testen, miközben rappelnek egymás ellen. Ez a hetvenes években volt a közép-nyugaton, a hetvenes évek elején. Senki sem csinált ilyesmit Bronxban, Délről érkezett. Volt egy lemez a címe „Get Your Ass In The Water And Swim Like Me”, egy börtönben rögzített lemez ami, a harmincas, negyvenes, ötvenes, és hatvanas években egyaránt megjelent és rappelnek rajta! Az egész gondolat, hogy mi is pontosan a hip-hop, csak arra szolgál, hogy igazolják, amit az emberek csinálnak ma az érvényes, valódi.
A híres afrikai-amerikai író James McBride, a National Geographic magazinnak írt cikkében azt állította, hogy a hip-hop gyökereit Afrikában találta meg. Valósak lehetnek ezek a gyökerek?
A hip-hop fekete élményekből, tapasztalatokból fejlődött ki, ezért ennek lehet értelme. A hip-hop az Egyesült Államokból érkezett, a Dél fekete közösségeiből. A fekete zene Afrikából származik, és éledt újjá New Orleansban a Congo Square-en. Szóval, tényleg lehet ennek értelme.
A Black August elnevezésű turné keretében 2001-ben Talib Kweli, a dead prez és Jeru The Damaja társaságában a The Coup is eljutott Dél-Afrikába. Milyen volt a fekete-kontinensen koncertezni?
Gyönyörű és szürreális élmény volt. Eredetileg Lauryn Hill lett volna a főfellépő, az utolsó percben lemondta, de mi már ültünk a repülőn. Stadionokat foglaltak le, mivel Lauryn Hill is ott lesz. Végül kisebb helyszínekre vitték, de továbbra is tudósított róla az országos média. Élőben szerepeltünk a nemzeti televízióban, ahogy leszállunk a repülőről, és hasonló dolgok. A szervezők azt mondták nekünk és az embereknek: „Itt vannak a tudatos rapperek, akik azért jöttek, hogy elmondják Dél-Afrika fiatalságának, hogyan kell küzdeniük.” Ez rettenetes volt.
Tom Morellóval, a Rage Against The Machine gitárosával közösen hoztátok létre a Street Sweeper Social Clubot. Értek rockzenei hatások gyermekkorodban?
Nem kellenek feltétlenül múltbéli hatások, azt gondolom, az emberek mechanikusan csinálnak mindent. Úgy értem, ha van egy ötleted, hogy vegyünk fel egy szerelmes számot, vagy csináljunk egy számot, arról, hogy tönkretesszük a kormányt, akkor megcsinálod. Esetleg egy dalt arról ahol ezt a két témát összehozzuk. Ha van egy ötleted, és létre tudsz hozni dolgokat amiket szeretsz, akkor igazán jó dolgok születhetnek, ez az amit mi a Street Sweepers Social Clubbal csinálunk.
Hamarosan mozikba kerül a faji kérdéseket is boncolgató America Is Still The Place című film, amiben te is szerepelsz. Mondanál erről a produkcióról valamit?
A film a hetvenes években játszódik, egy fickóról szól, aki egy kamion társaságot üzemeltet és megtörtént eseményeken alapul. Én csak egy csapost alakítok benne, akinek a bárjába betér a főszereplő.
Mi most a terved Couppal?
Egy EP-nk jelenik meg ebben az évben, még idén elkezdünk készíteni egy filmet, amit én írtam, és a koncertünkből készül egy színházi verzió is augusztusban The Coup’s Shadowbox címmel. A Street Sweepers Social Clubbal pedig szeretnénk egy új albumot, talán jövőre.
„Ugye, maradsz a koncertre?” – kérdezi meg kétszer egymás után, miután befejeztük az interjút. Alap, válaszolom, azért jöttem, és végre nem kell irigyelnem a bécsieket, hogy mindig csak nekik jut élőben The Coup-koncert. Aláírja a lemezeimet, fotó, pacsi, aztán legközelebb már a hajó gyomrában látom viszont, ahol egy pillanat alatt megtelik élettel a színpad, mikor először megfogja a mikrofont.
A hang, a mozgás, a zakó, az afro-frizura, a gigantikus színpadi jelenlét: Boots Rileyt színpadra teremtették. Na, meg több mint húsz éves rutinja van abban, amit csinál. A nagy ötlet, amiért mindenki, aki ott volt aznap este a hajón hajlandó lesz egy The Coup koncertért hosszú órákat is utazni legközelebb, hogy úgy játsszák a hip-hop/funk dalokat, mint egy vérbeli rock zenekar. Egy-másfél (!) perces gitárszólók, - amik alatt napszemüveg lóg le a gitár nyakáról - , a zenekar halál pontosan zúz, Sylk-E a csapat egyetlen nő tagja énekel/táncol/rappel - Riley pedig mindent irányít, mint egy higanymozgású mikrofont szorongató karmester.
Egyedül az első sor önjelölt tolmácsait úszhattuk volna meg, értjük mi a mondanivalót fordítás nélkül is. A zenekar bemutatásnál a billentyűs inkább rappel, mint zongorázik, a ráadás végén Boots Riley pedig beugrik egy freestyle-sessionre a közönségbe, hogy amikor a sokadik taps is elül mindenkit meginvitáljon a pulthoz. A legutóbbi The Coup lemez címe „Bocs, hogy zavarlak”, ebben az esetben inkább mi köszönjük.
