Lángoló Gitárok

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Remélhetőleg még júliusban megjelenik az Apey & the Pea második LP-je Hellish címmel. A lemezbemutatóra július 18-án kerül sor az A38 Hajón, ahol nemrég, június 16-án a műfaj nagyágyúja, az idén 25 éves Crowbar előtt léphettek fel. Mindezek kapcsán Makai Lászlóval (dob) és Áron Andrással (ének, gitár), alias Apival beszélgettünk Kirkről, a Hellishről, a Grand Mexican Warlockról és természetesen a Szomszédokról.

Vágjunk mindjárt a közepébe: milyen érzés volt az egyik legnagyobb császár, a Crowbar előtt fellépni az A38-on?

Makai László: Nekem életre szóló élmény volt, ugyanis az egyik kedvenc zenekarom előtt játszhattunk a hajón, ahol gyakorlatilag a legjobbak a körülmények: profi a brigád, profi a hangosítás, stb. Emlékszem, mikor még nem nyitották ki a hajót a soundcheck miatt, és toltuk a beállásunkat, kinézek balra, és két méterre tőlem Kirk papa bólogat a riffjeinkre. Úgy beszartam, mint egy tini gyerek 92'-ben a békéscsabai Szandi koncerten (nevet). Persze a buli végén beszélgetés a backstage-ben, sörözés, közös képek, és már szinte mindenki kipakolt, csak a Crowbar meg mi voltunk a hajón, és mondtam Apinak hogy adni kéne nekik egy pólót. Odahívtuk Kirköt a merch-es pultunkhoz, és adtunk neki egyet. Persze megkérdezte illemből, hogy mennyi lesz, de mi mondtuk neki, hogy „neked ingyen van”. Két nappal rá, nézegetem a zágrábi Crowbar-buli koncertképeit, és látjuk, hogy Kirk papa Apey and the Pea – Devil’s Nectar-pólóban tolja a riffeket a színpadon. Hát ennél nagyobb öröm engem az évben nem nagyon ért. Ezektől az emberektől csak tanulni lehet, és remélem, az összes nagyképű és flegma magyar zenekar kap majd az égtől egy hasonló lehetőséget, amikor legalább beszélgetni tudnak egy hasonló kaliberű bandával. Azonnal visszaszállnak majd a földre, és rájönnek, hogy sehol sincsenek. Ebbe természetesen magunkat is beleértem!

Mivel lehet ilyenkor beszédbe elegyedni egy olyan kaliberű zenésszel, mint Kirk? Zenei témák, turnéélmények, vagy teljesen hétköznapi dolgokról dumáltatok?

ML: Én a dobos fickóval (Tommy Buckley) beszélgettem, persze azt nem mondom, hogy sokat, mert nem volt stáb, nem volt road, nem volt hangmérnök, csak ők négyen, meg Kirk felesége, és miután vége lett a bulijuknak, azonnal elkezdtek pakolni. Szusszantak egyet, és összerámoltak. Az öreg még ki se fújta magát, éppen hogy csak letette a gitárját a színpadon, és az utolsó akkordtól még morajlott a hajó belseje, ő már a merch pultban állt, és boldog, boldogtalan csinálhatott vele közös képet, mindenkinek dedikálta mindenét (nevet). Apiék is beszélgettek a gitárosokkal, de a téma természetesen nem a körömápolás volt, hanem a turné, a bulik és a szokásos témák.

Mit lehet ellesni a mestertől ennyire testközelből?

Áron András:Ami a leginkább inspiráló volt, az az, hogy 25 év után is iszonyatosan földre szállt, emberi, és elérhetőek voltak. Ebben valamilyen szinten nyilván közrejátszik a nyájas és picit felszínes amerikai mentalitás, de ettől függetlenül rettentően kedvesek voltak velünk, és az egyből kiderült, hogy Kirk a buli után egyből lerakja a gitárt, majd sorba áll, aztán kvázi addig nem hagyja el a merch-pultot, amíg mindenki meg nem kapta a közös képét, vagy amit szeretett volna. Példaértékű, 40 évesen én is ilyen szeretnék lenni.

Ahogy elnéztem, a közönség kordában tartotta a türelmetlenségét, sőt, igen lelkesen fogadtak benneteket. Hogy álltok a rajongótáborotokkal?

ML: Miután a múlt nyár elején kijött a nagylemezünk, észrevehetően duzzadni kezdett a táborunk, és egyre többen kezdtek járni a bulijainkra, még vidéken is (ami azért nagy szó), annak ellenére hogy elég tömény és nehéz zenét játszunk. Rettenetesen hálásak vagyunk a fesztiválokon késő délután egy 1000 fokos sátorba bezsúfolódó tömegnek, hogy a 45 perces bulinkat végigbólogatja. A hajós közönség előtt pedig szintén maximális respect!

Leszámítva a crowbaros estét, melyik volt eddig a legemlékezetesebb bulitok?

ML: Egy hétvégi fesztiválról hazafelé jövet majdnem meghaltunk, mert elénk ugrott egy 300 kilós szarvas. Ennek semmi köze a kérdéshez, de ki kellett magamból beszélni. (nevet)

Július 18-án lesz a lemezbemutatótok az A38 hajón a Grand Mexican Warlock társaságában. Miért pont a GMW-t választottátok, hiszen azért ők egy egészen más stílust képviselnek, mondhatni sokkal könnyedebbet?

ÁA: Nem hiszem, hogy ez annyira lényeges lenne, hogy ki mit játszik. Grandékkel nagyjából ugyanabban az évben indultunk, Undos az elsőszámú kedvenc énekesem itthon, és jó barátom, a zenéjükről nem beszélve, ami szintén nagyon közel áll hozzám. Rengeteget segítettem az első lemezüknél a dalszövegekben, a második lemeznél én vettem fel az éneket, mindannyian az R33-ból indultunk el, milliónyi közös sztori, régi barátságok, úgyhogy ezért gondoltuk, hogy ha már mind a ketten pokolszagú lemezt dobtunk ki idén, akkor miért ne csináljunk egy közös bulit?

Készültök valami meglepetéssel, vagy csak egyszerűen előadjátok az új „pokoli” albumot?

ML: Felmegyünk a színpadra, eltoljuk a lemezt egy-két ráadás nóta, aztán tekerünk egy pár cigit és mulatunk! Ennyivel készülünk. Nem lesznek olyan sztárvendégek, mint Lukács Laci vagy R-górobi vagy Zoltán Erika stb... Cserébe lesznek tonnás riffek hármunktól!

A háromfejű kutya a borítón ti magatok lennétek, a zenekar három tagja?

ÁA: Nem. A Szomszédok egykori három tagját ábrázolja. 

Megpróbállak komolyan venni… Honnan ismered a Szomszédok zenekart?

Az erdészigazgatón keresztül, közvetlen.

Na jól van, hogy ne csak találgassunk, meséljetek valamit a Hellish elkészítésének a folyamatáról, körülményeiről!

ML: A lemezfelvétel nagyjából a megszokott módon zajlott, egyben, takk nélkül, de ehhez már egy fokkal rutinosabban viszonyultunk, mint az ezelőtti felvételeknél, mert tudtuk, hogy ki mit akar hallani. Persze minimális változtatások azért voltak: Zolika például nem a saját fején, hanem gitárfejen vette fel a bőgőt, én pedig kaptam pár plusz tányért a dobfelvételhez Bardóczi Gabikától. Maga a feljátszás olyan gyorsan ment, mint egy ovis gatyába kakálása, észre se vettük azt a három napot úgy elszaladt, és persze úgy futottunk neki, hogy na ez most lesz egy hét, és értetlenül álltunk a harmadik nap délutánján hogy felvettük az egész lemezt.

A magyar zenekarok tekintetében kiknek a nyomdokaiban jártok, és milyen perspektívákat tartotok reálisnak itthon?

ÁA: Húha, nem tudom... nem hiszem, hogy tudat alatt vagy pláne tudatosan követnénk bárkit is. Ha nagyon kéne mondanom egy nevet, akkor lehet, banálisan hangzik, de a többiek is egyetértenének a Neck Sprainnel, mert mindannyian tiszteljük a munkásságukat tőlem függetlenül is, és szerintem példaértékű mind zeneileg, mind emberileg, amit letettek az asztalra. Mást nem igazán tudnék felhozni. 

Esetleg ti is azok közé a bandák közé tartoztok, akik inkább külföldön szeretnének szerencsét próbálni?

ML: Sokszor volt ez már téma köztünk, hogy mi lenne, ha lelépnénk, de mindig arra a döntésre jutottunk, hogy totál felesleges húzás lenne, mert itthonról is jól tudjuk intézni az ügyeinket külföld felé. Az persze nem titok, hogy egyre jobban nyitunk, és próbálunk nem csak ilyen párnapos kiruccanásokat leszervezni. Lassan érik is egy nagyobb lélegzetű európai turné, de ezt sajnos nem könnyű összehozni: Persze ez nem azt jelenti, hogy ha kapunk egy jobb lehetőséget nem fogunk vele élni. Ki tudja, mit hoz a holnap.

Api, neked megmaradtak például kapcsolataid a londoni évekből?

Nagyjából igen, már amennyi volt, azóta sokan szintén haza jöttek, de leginkább a munkám vette el a 80 százalékát az egész életemnek, nem igazán volt sajnos időm és energiám másra.

Milyen könyvek, filmek, személyek, vagy történések voltak rátok a legnagyobb hatással, amik érezhetően visszaköszönnek az Apey & the Pea zenei világában vagy dalszövegeiben?

ÁA: Könyvek, filmek… nagyon szeretem a könyveket és gigantikus horror-gyík vagyok, de ezekből én nem igazán tudok riffeket írni, a szövegek pedig általában inkább személyesek szóval nem mondhatnám, hogy hatással voltak a zenénkre.