2014.07.16. 11:05 – Juhász Edina

Mi rocksztárok vagyunk - Icona Pop-interjú

ez még a Volton történt #1

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az svéd Icona Pop két tagja pont olyan interjú alatt, amilyen a zenéjük. Szertelen, harsány és rendkívül csajos. A Volton kérdezni sem kellett őket, egyből belevágtak a dumába. (Fotó: Adrián Zoltán/Index.hu)

Caroline Hjelt: Néhány órája érkeztünk, tök jó itt minden, nagyon izgatottak vagyunk, hogy milyen lesz este a buli. Ahogy körbenéztünk az emberek elég bulizós hangulatban vannak. Most játszuk először az új műsorunkat, lesznek új dalok és még sosem léptünk fel Magyarországon, szóval eléggé izgulunk.

Egy zenesuliba jártatok, ott lettetek ilyen jó barátnők, hogy zenekart csináltatok együtt?

Aino Jawo: Akkor még nem, hanem utána öt évvel találkoztunk egy buliban. Ott viszont elég komolyan megbeszéltük táncolás közben, hogy mi miért nem írunk valamit együtt. Megbeszéltük, hogy jó, próbáljuk meg, így másnap leültünk egy üveg borral és össze is raktunk egy számot. Akkor meg miért álljunk meg egy dalnál, így csináltunk egy zenekart.

Az első kislemezetek hatalmas siker lett, mennyire nagy rajtatok a nyomás emiatt?

Caroline Hjelt: Amennyire hagyjuk, de nem hagyjuk. Megegyeztünk, hogy persze nyomás, de mindig lesz rajtunk nyomás, amíg csak zenélünk. Ha hagyjuk, hogy ez elhatalmosodjon rajtunk, azzal csak rosszabb lesz. Inkább azt nézzük, hogy mennyi ajtót nyitott ki előttünk ez a siker és hogy most például nem ülnénk itt, vagy sokkal később jutottunk volna el ide, ha nem lett volna ennyire sikeres az első kislemezünk, ezért inkább hálát érzünk mint nyomást.

Magyarországon az I Love It, hatalmas sláger volt, mindenhonnan ez szólt...

Egyszerre: Jeeee! Nagyon jó az ízlésetek!

... szóval ti emlékeztek mit csináltatok, mikor először hallottátok a rádióból?

Aino Jawo: Igen, Las Vegasban voltunk, autóztunk.

Caroline Hjelt: Jajj tényleg. Akkor voltunk először Vegasban és autóztunk, mindenre rácsodálkoztunk éppen, hogy mennyi fény, minden olyan nagy. Aztán fel se fogtuk, hogy ez a mi dalunk, csak azt hogy ezt valahonnan ismerem, aztán hamar leesett, hogy Jézusom, ezek mi vagyunk! Letekertük az ablakot és kiabáltunk kifelé, hogy a mi dalunk szól a rádióban. Tuti mindenki hülyének nézett.

Aino Jawo: Igen, olyanok lehettünk mint valami vígjátékban.

De azóta Amerikába is költöztetek, nem?

Aino Jawo: Átettük a székhelyünket, de nincs egy fix pontunk, hanem két éve egy turnébuszban járjuk az országot. Egyébként meg 4 éve utazunk a Föld körül, ami baromi nagy élmény. Sosem tudod, hogy mire számíthatsz, egyik napról a másikra élsz, nem mindig tudod hol leszel két hét múlva és ez egy olyan érzés, amit szerintem mindenkinek át kellene élni egyszer, mert akkor megtanul értékelni mindent.

Caroline Hjelt: Én például megtanultam, hogy nem kell hogy egy csomó cuccod legyen, hanem legyen néhány igazán különös, amitől otthon érzed magad bárhol is vagy a világban. Szóval ha azt mondod, hogy holnaptól nálad lakunk, akkor holnap beállítanánk, hogy hazaértünk.

Aino Jawo: Igen, lehet hogy ez a mi szuperképességünk. Vagy csak szimplán fura lesz az ember ha sokáig utazgat.

Mindig is csak csajokból álló együttesben gondolkodtatok?

Aino Jawo: Nem akartunk mást a zenekarba, elegen vagyunk mi ketten szerintem. Viszont sosem tartottuk magunkat csajzenekarnak még akkor sem ha persze valahol azok vagyunk, mert csajok vagyunk.

Caroline Hjelt: Igen, mi rocksztárok vagyunk. Sokszor kérdezik, hogy milyen csajzenekarban lenni, én meg nem értem, hogy miről beszélsz, hiszen mi rocksztárok vagyunk!

Aino Jawo: Pontosan. Meg mielőtt megismerkedtünk, jó ideje mindketten szenvedtünk, hogy megtaláljuk önmagunkat, vagy csináljunk egy zenekart, aztán táncikáltunk a buliban és kész, minden összeállt. Így működik, így természetes ezért nem is érezzük, hogy ebbe még kellenének emberek.

Úgy is turnéztok, mint egy rockzenekar?

Aino Jawo: Sokkal jobban! Imádunk turnén lenni. Főleg ilyen fesztiválokon mint ez is, tök jó hogy például a backstageben lehet ismerkedni a zenekarokkal, ráadásul tök különböző zenekarok vannak együtt, akik teljesen más zenét játszanak egy csomó fiatalnak, akik mind azért jöttek el, hogy egész nap csak zenét hallgassanak.

Caroline Hjelt: És nagyon szeretek utazgatni és új városokat nézni. Mindenhol lehet találni valami cool helyet, amibe beleőrülnék ha nem oszthatnám meg valakivel. Ezért jó, hogy ketten vagyunk. Így tudunk egymásnak bosszankodni mikor eltűnik valamelyikünk csomagja, vagy örülni mikor sokan vannak a koncerten.

Mi az amitől a legjobban kibuktok? A mosdó?

Aino Jawo: Nem, ahhoz már hozzászoktunk, kemény csajok vagyunk, tudod rocksztárok.

Caroline Hjelt: Engem el szokott szomorítani néha hogy távol vagyok a családomtól vagy a többi barátomtól. Bárcsak belepakolhatnám az összes ismerősöm a turnébuszba és jöhetne mindenki, na akkor tényleg az ég világon semmi negatívuma nem lenne a turnézásnak.

Akkor adjatok tanácsot a csajokkal, mit vigyenek magukkal fesztiválra, hogy semmi ne hiányozzon?

Caroline Hjelt: Gumicsizma, mert sosem tudod mikor fog esni az eső

Aino Jawo: Napszemüveg, mert trendi és hasznos is. Valami kalap is jól jön, az is divatos is és védi a fejedet a napsugárzástól.

Caroline Hjelt: Papírzsebkendő mert sosem tudod mi vár rád a mosdóban. Papír valószínűleg nem, ezért legyen a táskádban mindig papírzsebkendő.

Aino Jawo: Fejfájáscsillapító, az másnap lesz a legjobb barátod. Valami kis világító cuccot is vihetsz, hogy te legyél a party királynője.

Caroline Hjelt: Ha nem járkálós fesztivál és csak egy színpad van, akkor kisszék. Rá is tudsz állni és le is tudsz rá ülni. Meg alá tudod rakni a söröket.

És mit pakoljanak a bőröndbe a gumicsizmán kívül?

Aino Jawo: Bőrkabát

Caroline Hjelt: Farmer, ha este hideg van az jól jön.

Aino Jawo: Nekem nem tetszenek ezek a most menő rojtos, magas derekú, nagyon rövid farmer nadrágok, én ahelyett valami ruhát javasolnék.

Caroline Hjelt: Sminklemosó, az nagyon fontos, este mindig le kell mosni a sminked!

Aino Jawo: Rúzs az legyen kéznél, mert azt pirosítónak is tudod használni ha nem nagyon vad a színe.

Aino Jawo: Naptej!

Caroline Hjelt: Persze! Mindig legyen nálad naptej, az nálam is mindig van.

Aino Jawo: Persze, mert profik vagyunk. Leégni már az első nap nem csak árt a bőrnek és nagyon fáj, de nem is néz ki jól.

Caroline Hjelt: Igen ezért ha a táskádban van és kisüt a nap, bekened magad és szépen barnulsz, ami viszont jól néz ki. 

Aino Jawo: Úristen de büszke lenne rám az anyukám, ha hallaná, hogy mindenkinek azt szajkózzuk, hogy ápolja rendesen a bőrét.


interjú pop icona pop



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása