2014.07.17. 08:32 – Lángoló

Öt nap Jamaica idén is az LB27 Reggae Campben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Július 23-27-ig ismét megrendezésre kerül a hatvani Városi Strand területén a hagyományos LB27 Reggae Camp, ahol ezúttal is a jamaikai zenéé és életérzésé lesz a főszerep. A helyszín adottságaiból kifolyólag a tábor egy nyaralásnak is elmegy, ahol a zenei élmények mellett sok egyéb programmal is készülnek a szervezők, akik szokás szerint egyfajta szakmai találkozót is rendeznek a fesztiválon belül.

Ami a zenét illeti, a főszervező Ladánybenén kívül (amely egyébként idén márciusban jelentette meg 13. lemezét Offenzíva címmel, klip az új albumról itt) egy csomó másik produkció is színpadra lép a táborban. Jamaikából érkezik Rod Taylor, Johnny Osbourne és Lone Ranger, illetve Burning Spectacular, aki az Egyesült Királyság-beli Brother Culture-ral és Solo Bantoval, valamint a Budapest Riddim Banddel fog játszani. Rajtuk kívül még sok külföldi és hazai előadó lép színpadra az öt nap során, újdonságként pedig lesz Dub Yard színpad is. A zenén kívül pedig különböző workshopokkal, focival, és egyéb programmal várják a táborozókat. Részletes információk és program itt.


ladánybene 27 reggae camp



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása