2014.09.11. 17:07 – Lángoló

Itt a Meszecsinka legutóbbi lemeze digitálisan is

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Vidor (11).jpg

Legutóbb akkor foglalkoztunk a Meszecsinka zenekarral, mikor bemutattuk a Moszkvában készült klipjüket. A dal akkor egy kislemezhez tartozott, azóta van nagy is, ami már régebben megjelent CD-n, viszont digitálisan csak most fog. Ennek örömére mutatjuk most be a teljes Kinyílok című albumot alább.

A Kinyílok nemcsak egy klipet ihletett meg, de az új album címét is adta. A lemez Németországban látta meg a napvilágot, ugyanis a csapat nyári német turnéján lehetett először kézbe venni. A budapesti közönség a Mesterségek Ünnepén, a Budavári Palota előtti színpadon látta a lemezbemutató koncertet, ahol a lemezen szereplő vendégművészek – Kopcsik Márton hegedűs és Latorczai Balázs didgeridoo-s is részt vettek. A vidéki közönség a VIDOR Fesztiválon találkozott először az új CD-vel, ott 1500 fős közönség előtt lépett fel a Meszecsinka és két bolgár vendége – Roza Bancseva énekesnő és Alexei Liszicski tangóharmonikás. Az új lemez borítóját Szabó J. Gergely képzőművész készítette. 

Szóval aki még nem hallott, alább megteheti, és akár meg is veheti.


folk rock hír világzene meszecsinka



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása