Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Sejtettük, hogy Dennis Lyxzén, az INVSN, a Refused és az Interantional Noise Conspiracy (illetve még pár zenekar) énekese nem egyszerű ember, de hogy ennyit tud beszélni, azt nem. Szóval gyanútlanul ültünk le vele az interjúra az A38-on az amúgy elég jó INVSN-koncert előtt, ahol aztán a pszichológiai terápiától kezdve a svéd magányon át a kommunizmusig minden szóba került. Hosszú interjú következik.
Nem jön senki más? Soha nem akar a zenekar többi tagja részt venni interjúkon. Látod, hogy hívtam őket.
Látom, de miért nem?
Mert mindenki nagyon elfoglaltnak tűnik. Már söröznek. Vagy mert tudják, hogy egyedül is sokat beszélek. Tudod, mikor csináltuk a lemezt, akkor más volt a felállás. Akik nincsenek a lemezen bejönnek és unottan ülnek, mikor mondjuk a felvételekről esik szó. A többiek pedig szimplán kijelentették, hogy nem akarnak interjúkat adni.
Pedig egyáltalán nem akartam a lemezfelvételről kérdezni, esküszöm.
Nem? Pedig azt minden interjún meg szokták kérdezni, hogyan vettétek fel a lemezt, milyen volt a munka stúdióban, zene vagy szöveg születik meg először, ilyesmik.
Inkább azt mond el hogy mi az átfedés az INVSN és a Lost Petrol Band között és hol válik a kettő külön?
Hárman voltunk a mostani felállásból a Lost Petrol Bandben, André Standstörm, a dobosunk és Anders Stenberg, aki sosem turnézik, ezért ma sincs itt. Nem tudom egyébként, hogy mit csinál helyette. Azt tudom, hogy Lykke Livel zenél, ami azért nagy dolog. Legalábbis neki. Szóval volt ez a powerpop zenekarunk, aztán volt egy feloszlás féle és újrakezdtük. Akkor lettünk Invasionen. Az első lemezig olyasmi volt az egész, mint a Lost Petrol Band, aztán mindent megváltoztattunk. Az irányt, a nyelvet, mindent. Azóta új emberek is vannak, úgyhogy a kettő teljesen különvált. A Lost Petrol Band egy popos, mondhatni vidám zene volt, míg az INVSN ennek teljesen az ellenkezője, sötét és szomorkás.
Miért csinálja, minden skandináv zenekar ezt, hogy sötét meg szomorú dalokat ír?
Mi például Svédország nagyon északi pontjáról jövünk. Ott sötét van, hideg és mindenki magányos, mert nem egy sűrűn lakott terület. Ez alapjaiban átrendezi az agyadat és beállsz erre. Ez a sötét, hideg, magányos világ lesz a normális, a természetes. Nekem ezért sem ment ez a powerpop dolog, mert furán éreztem magam benne. Hiába voltak a szövegek szomorúak, mégis az egész olyan vidámnak hatott, ami nagyon furcsa volt. Az Invasionenben a svéd szövegekkel az egész sokkal őszintébb lett. Amikor angolul írok, az teljesen más. Persze úgy érzem ott is át tudom adni a valódi gondolatokat, mert különben nem írnék angolul, de más. Először mindig svédül írom meg a szöveget és azt fordítom át angolra, miközben azon agyalok, hogy hogyan maradjon meg a jelentése. De mikor elkezdtem svédül írni, az befolyásolta a zenét is, hiszen sokkal sötétebb, komolyabb és személyesebb lett az egész. Úgy érzem mikor svédre váltottam kicsit megtaláltam a saját hangom, a saját stílusom, hiszen ez az a nyelv, ami az anyanyelvem, ebben tudom kifejezni magam a legjobban és ebbentudok a legszemélyesebben alkotni. Ha meghallgatod a Lost Petrol Band lemezt és az INVSN-t, a kettő mérföldekre van egymástól.
Mindig azt gondolom, mikor ilyen zenészekkel találkozom, hogy majd az életben is csak szomorkodnak, meg depresszió lesz az egész interjú. Aztán itt vagy te is most, viccelődsz és jó kedved van. Van valami módszeretek arra, hogy hazamész, leülsz a kanapéra dalt írni és azonnal rádszakad a világ fájdalma?
Ez tényleg így van, tényleg ilyenek vagyunk. Két dolog van emögött, legalábbis nálam. A svéd emberek úgy szocializálódnak, hogy ha bárki kérdezi hogy vagy, azt kell mondanod, hogy jól, minden rendben van. Mindegy, hogy éppen életed legrosszabb napja van és erről a másik is tud, te minden helyzetben azt mondod, hogy minden tök szuper. Ez egy szociális dolog, hogy nem tudjuk elismerni, hogy nem vagyunk éppen jól, vagy ma éppen kicsit szarabb napom van. Aztán velem például az is van, hogy a legtöbb ember éli a mindennapi életét és végzi a normális munkáját, bár persze nem tudom mit jelent a normális munka, de dolgoznak. Van családjuk, gyerekeik, és egy csomó kötelezettségük. Az én életem tudod miről szól? Arról, hogy ülök otthon és azon gondolkodom, hogy hogyan érzek. Nagyon furcsa, hogy az én dolgom, vagy munkám, hogy folyamatosan befelé nézzek és az életemen, az érzéseimen, politikán és a mindennapokon gondolkodjak. Sok barátomnak erre nincs ideje, nem tudják analizálni magukat vagy a keményebb kérdéseken napokat vagy órákat gondolkozni.
Ez segít, hogy könnyebben vedd az életed? Vagy sokkal jobban bele tudsz süppedni olyan kérdésekbe és problémákba, amin a többi ember csak átsiklik?
Hát néha gondolkozok azon, hogy inkább csinálnék valami mást, de már késő. Ráadásul nem is hiszem, hogy menne nekem a normálisnak nevezett emberi lét, mert ha egyszer kinyitod az elmédet és mindenen filozofálsz egy sort, akkor utána nem tudod bezárni, mert képtelen vagy nem gondolkodni. Sokan vannak, akik egyáltalán soha nem gondolkoznak semmin. Csak elvárások és sémák szerint élik az életüket és soha nem hagynak maguknak még csak egy hetet se arra, hogy végiggondolják az útjukat, amit be szeretnének járni. Te is gondolom rengeteg embert ismersz, akik mindig csak egy dologra fókuszálnak, és azt hajtják. Ha megvan, jön a következő és közben nem lépnek kettőt oldalra, hogy miért is csinálom ezt? Biztos, hogy ez így jó, én ezt akarom és mi lenne ha mást szeretnék? Sokan inkább ignorálnak minden külső impulzust és arra fókuszálnak, hogy boldogok legyenek, ami persze nem egy rossz dolog, de az élet sokkal összetettebb annál, hogy egész görcsösen keress egy érzést és közben ne tapasztalj meg ezer másikat. Persze lehet, hogy túl sokat gondolkozom és ez boldogtalanná tesz, de aztán ebből dalokat írok.
Akkor ez a terápiád?
Persze, mert kell valami ha az a dolgod, hogy gondolkozz egész nap. Azzal, hogy gondolkozom, egyre több dolog miatt tudok aggódni és egyre több minden miatt leszek boldogtalan. Amerre halad a világ, vagy ahogy az emberi kapcslataim alakulnak. Azt nem mondom, hogy hatásos, de több mint a semmi.
Úgy is működik, hogy angolul írod a dalokat?
Svédország egy kis ország és a zenekarban mindenki sokat akar koncertezni meg utazni és turnézni. Szerintem az INVSN egy fantasztikus zenekar és ha svédül énekelnénk, lehet hogy járhatnánk az országban, talán Európában is, de ez a zenekar megérdemli, hogy messzebb jussunk. Az emberek szeretnék tudni, hogy miről énekelsz, hogy mit gondolsz, ezért visszaváltottunk angolra, hogy a lehető legtöbb emberhez eljuthasson a zenénk. Viszont, ahogy már említettem, még mindig svédül írok, azt fordítom le angolra.
Így is sikerül kiírnod magadból a félelmeidet vagy inkább az számít, hogy az első svéd változatban megvalósuljon a terápiás cél?
Az a helyzet, hogy talán már nem lesz ugyanaz, de valahol az alapok és a fő szálak megmaradnak. Azt hiszem igazad van, hogy a terápiás célnak az első változat felel meg a legjobban, mert az előző zenekaraimban mindig azonnal angolul írtam a szövegeket. Most svédül írok és az első verziót svédül is éneklem, a svéd nyelvre alakulnak ki a dallamok és a harmóniák, meg az egész ritmusa és aztán fordítom át az egészet angolra. Így persze sokkal nehezebb dolgom van, de ha angolul írnám azonnal, akkor teljesen más lenne az egész és azt meg nem szeretném.
Magyarországon úgy működik, hogy ha népszerű szeretnél lenni itthon, akkor magyarul kell énekelned, mert angol nyelven csak nagyon ritkán mozgatsz meg nagyobb tömegeket. Ez nálatok hogyan működik?
Alapjában így, de azért a svédek elég jól beszélnek angolul, úgyhogy nincs ezzel nagy gond, nem kell választanod. De természetesen ha svédül énekelsz lehet könnyebben vagy hamarabb leszel nagy név országon belül, de sosem koncertezhetsz külföldön, vagy nem annyit.
A szövegek minden zenekarodban nagyon hangsúlyosak voltak. Találkoztál a karriered során olyanokkal, akik a szövegek miatt változtatták meg a nézeteiket, vagy gondoltak a világról mást mint az előtt?
Furcsa dolog ez, mert általában magamnak írok. Elég régóta nem foglalkozom azzal, hogy a gondolataim miatt más emberek őrültnek tartanak-e, vagy mit gondolnak. Vagyis persze érdekel, de nem olyan szinten, hogy azért írjak ezt vagy azt, hogy az majd tetszeni fog az embereknek. Ráadásul a szövegvilág mindig nagyon absztrakt és persze jönnek olyanok, akik beszámolnak arról, hogy igen, ez meg az a szöveg elgondolkoztatott és ezt vagy azt a kérdést azóta máshogy látom. Ezért jó művésznek lenni, mert így vagy úgy megérinted az embereket és akkor örülök a legjobban, ha elgondolkoznak a szövegeken és ettől változtatnak az életük, mert ez egyfajta közös siker. Senkinek nem mondom meg, hogy mit csináljon, vagy hogyan élje az életét és mit gondoljon, az a politikusok dolga. Én azt szeretném, hogy az emberek merjenek gondolkozni és megkérdőjelezni dolgokat és inspiráljam őket és az meg végképp nem zavar, sőt örülök neki, ha engem kérdőjelez meg valaki.
Például International Noise Conspiracy egyik amerikai turnéján jött egy srác, és nagyon izgatott volt, mondta, hogy imádja a zenénket, elkezdett a témában könyveket olvasni, meg érdekli a politika. Aztán egy-két évvel később is ott volt a koncerten és valamit beszéltem két dal között, nyilván valami politikai dolgot, és ugyanaz a srác bekiabált, hogy ez hülyeség, ezért meg azért és ott, egy rockkoncerten egy értelmes, érvekkel és tényekkel alátámasztott eszmecsere ment. Akkor gondoltam, hogy na ez az, ezt akarom ettől az egésztől, hogy az emberek merjenek gondolkodni, merjenek mást gondolni és merjenek kiállni a gondolataik mellett. És hülyén hangzik, de valahol ez a végcél is, hogy elindíts embereket egy bizonyos irányba és nem találkoztam azóta ezzel a sráccal, ugye International Noise Conspiracy sincs már, de biztos vagyok benne, hogy az a srác továbbra is gondolkozik, olvas és ha olyan véleményt hall, ami nem egyezik az övével, akkor értelmes intelligens érvekkel alátámasztva megvédi a saját álláspontját, vagy éppen engedi magát meggyőzni ha a másik érvei értelmesebbek és intelligensebbek.
Mikor egy új zenekart kezdesz, akkor teljesen a legelejéről kell azt felépítened, vagy el tudod adni az egészet a neveddel?
A srác ebből meg abból a zenekarból? Az INVSN-nel gyakorlatilag a legaljáról kezdtük az egészet. De nem fogok mellé beszélni, azért mégsem olyan, mint egy teljesen kezdő zenekarnak, mert vannak bejáratott utak, ismerősök, barátok, akik segtíségével sokkal egyszerűbb egy turnét leszervezni. Sőt az, hogy a refusedos csávó új zenekara, az persze egy hívószó és talán könnyebben felkelti az emberek érdeklődését. De összességében egy ugyanolyan kezdő zenekar vagyunk, akinek a legnagyobb félelme, hogy elmegy-e valaki a koncertjére és ott jól fogja-e magát érezni. Mert az sem működik, hogy addig futtatjuk, hogy ez van most a Refused helyett, amíg el nem jönnek a Refused-rajongók és rohadt szarul érzik magukat egész este, mert nem erre számítottak. Szóval nagyon óvatosan kell kezelni ezt a „kinek az új zenekara az INVSN” kérdést, mert nagyon könnyen sülhet el rosszul az egész.
Mi lesz a Refused és az International Noise Conspiracy zenekarokkal?
Hát az International Noise Conspiracy elvileg ugye csak szünetel, csak úgy tűnhet, hogy ez a szünet örökre szól. Kicsit már beszélgettünk arról, hogy kéne koncertezni, vagy csinálni egy búcsúturnét, de ennyi idő után az már újra összeállásnak minősülne, úgyhogy ez nehéz. Én szeretnék, de nekem közben itt az INVSN, aztán Inge az Against Me! zenekarát tolja, Ludwig meg Párizsban zenél, szóval nehéz, de ki tudja. Aztán a Refuseddal meg az van, hogy mikor a legutolsó koncertet csináltuk 2012-ben, úgy jöttünk le a színpadról, hogy ilyet még kellene. Talán jövőre lesz valami, de ez csak egy talán, nem tudok semmit. Mikor először feloszlottunk, akkor fiatalok voltunk és dühösek, most meg már öregek vagyunk és a 2012-es év nagyon jól sikerült, úgyhogy ki tudja. De az INVSN is új lemezt vesz fel februárban, úgyhogy elfoglalt leszek, de szeretek koncertezni, szeretek turnézni és szeretek sokat dolgozni, főleg mert semmi máshoz nem értek, úgyhogy szeretném mindezt még sokáig csinálni.
Bár mondtad, hogy nem tartod magad politikusnak, de azt tudjuk, hogy érdekel a politika és tudod nekem mindig nagyon... nem mondom, hogy furcsa, inkább romantikus, ahogyan a kommunizmus mellett kiállsz úgy, hogy sosem éltél kommunista berendezkedésű országban. Mikor ilyen volt kommunista helyeken jársz, akkor próbálod megtapasztalni a valós oldalát is ennek az állami berendezkedésnek, vagy maradnak a könyvekben olvasható dolgok?
Igen, én könnyen beszélek, mert sosem éltem a Keleti Blokkban és sosem tapasztaltam meg a bőrömön milyen is ez. Ugyanakkor, ami engem mindig is érdekelt, az maga az eszme és az ötlet, ami alapvetően helyén van. Egyetértek azzal, hogy az olyan dolgok, mint a kórház vagy az iskola legyen állami, legyen mindenkinek ingyenes és legyen mindenkinek ugynannyi joga használni. De aztán ahogy ezt megvalósították, az az egész alapeszmeiséget tönkretette. Nem mondhatod, hogy Sztálin azért jó dolgokat is csinált, mert az egész összességében szörnyű és borzasztó lett. Azt kell megtalálni, hogy a mai modern idők problémáira hogyan lehet egy olyan eszmerendszert kidolgozni, ami mindenhonnan a jó elemeket gyűjti össze és hogy ezt be lehet-e ültetetni a világba 2014-ben.
Az egyetlen dolog szerintem és tényleg az egyetlen, ami jó volt a kommunizmus vége felé, az enyhébb időszakban, hogy egyszerre volt kapitalizmus és kommunizmus. Most már csak kapitalizmus van és semmi sem fogja ezt vissza. Valamilyen egyensúlyt látok ebben és persze az is borzasztó volt, de én erre azt mondom, hogy a kapitalizmus is borzasztó a maga módján. És persze sok könyvet olvastam arról milyen volt a Szovjetúnióban élni, mikor a semmiért, egy rossz félmondatért is kivégeztek vagy elhurcoltak és ez pontosan a szöges ellentéte annak, amiben én hiszek. Vagyis hogy az embereknek sokkal többet kellene gondolkozni a világ dolgain. De maga az alapötlet, hogy a szociális háló ne engedje az embereket tönkremenni, hogy gondoskodjunk egymásról, az igen is egy jó dolog, ami a kapitalizmusban nincs meg. A kapitalizmusban semmi morális alap nincs, a kapitalizmus leszarja a szegényeket, a betegeket, az éhezőket és ez nagyon nincs rendjén, ezért kell valami helyette. A kapitalizmusban nagyon szép eszme az, hogy szabad vagy, de közben ezt meg azt kell szeretni, így kell kinézned, ezt kell enned, azt kell nézned a TV-ben, egyáltalán TV-t kell nézned és ha valahol kilógsz, akkor megkapod, hogy őrült vagy. Igen, talán mostmár ihatsz Coca-Colát és nézhetsz amerikai filmeket, de ugyanúgy megmondják, hogy mit gondolj, hogy hogyan élj, ugyanúgy kontrol alatt tartanak, csak éppen nem visznek el munkatáborba.
