2014.10.30. 19:30 – Lángoló

Itt a Lesz majd egyszer tábortűz verzióban - rendhagyó Konyha-klippremier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Konyha_Sajto2014_Tiszai_1 (1)_1.jpg

November 5-én jelenik meg a Konyha zenekar második, Elmentek a szörnyek című lemeze. Az album vizuális beharangozásaként - a megszokottaktól eltérő módon - egy korábban már publikált dal, a Lesz majd egyszer koncertverzióját hozta nyilvánosságra a zenekar, amely nem is tartozik a lemez gerincéhez, hanem rejtett, bónusz felvételként került a korongra az utolsó pillanatban.

Október 4-én tartottuk születésnapi koncertünket az Instantban. Meg akartuk örökíteni a koncertjeinkre mostanában jellemző közvetlen, jó értelemben vett családias hangulatot, ezért egy olyan helyszínt kerestünk, ahol nincs magas színpad, egyből az emberek arcába tolhatjuk a dalokat - mint a jó kis régi gimis bulikban, meg házibulikban. Az Instant felső szintje tökéletesen megfelelt ennek, ráadásul a hely designja további szürreális hangulatot kölcsönöz a videónak, amit szintén nagyon bírunk. A PUR E csapata pedig ismét fantasztikus végeredményt hozott ki a felvett anyagból, hatalmas pacsi nekik!

- mesélt a felvételről Szepesi Mátyás frontember

Bár a dal eredeti hangszerelésében már szerepel egyszer a lemezen, a koncert visszahallgatása után a háromtagú csapat úgy döntött, hogy ez a verzió annyira más élményt ad ebben az akusztikus, lecsupaszított hangszerelésben, hogy végül ebben a verzióban is feltették az albumra. A koncerten természetesen más dalokat is felvettek, ezekkel további meglepetéseket tervez a zenekar a közeljövőben.


pop rock konyha hír



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása