2014.11.17. 14:00 – Lángoló

Koncepciózus BeatKOHO-klip Mazskurával

Premier!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

beatkoho-2014-03.jpg

Az áprilisban megjelent Hibátlan EP-hez készült harmadik videoklip az Összedőlt világ, amelyet Maszkurával közösen vett fel a BeatKOHO. Maszkos nemcsak az énekdallamot adta, hanem ő játszotta fel a bevezetőben, és a kiállásoknál is hallható zongoraszólamot, amellyel jelentősen meghatározza a szám hangulatát. A zenei alapot Back készítette, a dob és basszus szólamokat pedig Oszi rakta össze, így az együttműködés a dal több fázisában rendes összefonódást jelentett.

Eddig soha nem jöttünk ki egy hónapon belül két klippel, ezért úgy döntöttünk, hogy két videoklipet készítünk egyszerre, és ezeket kicsit eltolva, egymás után fogjuk megjelentetni. Az Összedőlt világban a hangárba zárt zenekart a cilinderes énekes vezeti majd ki a fekete-fehér világból, és nem véletlenül szerelik azt a terepjárót, mert még a színe is elromlott: a következő klipig nem derül ki, hogy milyen színű. A kisapostagi reptér hangárjából ki kellett költöztetni 8-10 repülőt ahhoz, hogy a felvételeket el lehessen készíteni, a refrének közben még ezek között keresik az összedőlt világból a kiutat az MC-k.

Az ingyen letölthető lemez első klipje, a Kiss Flórával közösen készített Szabad akarat kapcsán is elhangzott, hogy a Hibátlan EP úgy épül fel, hogy a Maszkurával közös Összedőlt világból indulunk, amely egyúttal a múlt, és innen jutunk el a Hibátlan című számig, ami a szerzők reményei szerint a jövő. Erre a lemezen lévő skitek is utalnak, melyek sorban A múlt, A jelen és a A jövő. Az utolsó trackig egyre reménytelibb jövőképet vázolnak fel, a dalok aszerint kerültek sorban a lemezre, hogy melyik mennyire pozitív – a most készülő következő klip a lemezen is követi az Összedőlt világot, és filmvételei is rögtön utána készültek. A két videó szereplői, kellékei és helyszínei összekapcsolódnak.

A „Hibátlan” arra a napra utal, amikor minden sikerül, amikor a vekker előtt egy perccel magunktól, kipihenve ébredünk, amikor minden a helyén van, és egy pillanatra minden úgy van, ahogyan lennie kell. Az Összedőlt világ ennek az éremnek a sötét oldala.


premier hiphop hír maszkura beatkoho



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása