2014.11.20. 12:12 – Lángoló

Már csak egy hét a Beach Boys budapesti koncertjéig

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

TheBeachBoys.jpg

A legtöbb popelőadót könnyedén be lehet rangsorolni slágereik és az eladott albumaik számát figyelembe véve. De ezek a hagyományos mérőszámok azonnal semmivé lesznek, ha a Beach Boys hatását próbáljuk felmérni. Az biztos, hogy slágerek tucatjait szállították pályafutásuk alatt, mint ahogy az is, hogy több mint 100 millió albumot adtak el. De mégis sokkal jellemzőbb velük kapcsolatban az a tény, hogy alaposan megváltoztatták zenei ízlést és hatással voltak szinte minden utánuk felbukkanó pop-rock csapatra.

Mindannyiunk örömére a Beach Boys továbbra is létezik, alkotnak és fellépnek ugyanazzal a lelkesedéssel és merész elképzelésekkel ami 50 évvel ezelőtti debütálásuk óta jellemzi őket. Talán még a Beatles dalainál is jobban megőrizték a Beach Boys slágerek örökifjú voltukat - és elérték, hogy szinte minden házban ott legyenek. Ezeknek a fickóknak a tengerpart nem csupán az a hely, ahol szörfözni lehet - hanem az a hely, ahol az élet zajlik.

bb-logo.jpg

2012-ben a Beach Boys 74 koncertből álló, 50. évfordulós jubileumi turnéra indult, ahol néhány előadás erejéig a korábbi tagok is csatlakoztak hozzájuk, majd megjelentették a That's Why God Made the Radio című stúdióalbumukat, amely rögtön az amerikai lista 3. helyén debütált, s ami példanélküli a zenetörténetben, hogy 37 év után kerüljön egy banda újra ilyen magas pozícióba a slágerlistán.

A zenekar jelenleg Mike Love és Bruce Johnston vezetésével működik, Jeffrey Foskett, Randell Kirsch, Tim Bonhomme, John Cowsill és Scott Totten részvételével folytatva az ikonikus amerikai banda örökségét. Love frontemberi szerepe időnként elhomályosítja remek dalszerzői erényeit. Az ő tollából származik például a Surfin', a Beach Boys első slágere. Unokatestvérével, a zenei zseni Brian Wilsonnal együtt írták többek között a Fun, Fun, Fun, az I Get Around, a Help Me Rhonda, a California Girls és a Good Vibrations slágereket. Szövegíróként is sikeres, ő jegyzi többek között a Kokomo című slágerlista vezető dalt is.

November 26-án az Arénában 19 órakor nyitják a kapukat, nem lesz előzenekar, így a Beach Boys 20 óra körül már színpadra lép és két órás koncertet adnak, közben egy rövid szünettel. A több mint 200 négyzetméteres színpadon igazi strandhangulatot fognak kialakítani, 10 nagy pálmafa és 8 trópusi növény mellett még szörfdeszkák is a díszlethez tartoznak, a színpad hátterét pedig egy több mint 120 négyzetméteres kivetítő adja.
A Beach Boys tagjai elkötelezett környezetvédők, lehetőség szerint újrahasznosítható anyagok felhasználását kérik, így például papírpoharakat a műanyag helyett, illetve szelektív hulladékgyűjtést.

A Beach Boys tennivalói között jelenleg az új világkörüli turné található, valamint Mike Love Love Foundation alapítványának segítése, amely a környezetvédelmet, valamint az oktatásba történő bevezetését támogatja.

A budapesti koncertre jegyek a www.livenation.hu oldalon keresztül kaphatók.


koncert hír the beach boys budapest aréna



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása