Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A minap belebotlottam egy Essemm-interjúba, ahol a rapper azt bizonygatta a Divatikon című műsorban, hogy „divat azt mondani a zenéjére, hogy divat”. Érted? A Divatikon című műsorban. Érted? Csupán ezzel az egyetlen aprócska interjúrészlettel is remekül lehet jellemezni a mai magyar hiphop meghasonlott mivoltát, ahol szó szerint mindent lehet. Ugyan Essemm (és Mr. Busta közöse) nem kerül terítékre, azért van itt minden, mi szem-szájnak ingere a prüntyögő legendától a tehetséges kezdőkön át Mr. Millióig. (A képen a TheShowCrew látható.)
Animal Cannibals – QR Kód
(Magneoton)
Valószínűleg nagyon nem mindegy, hogy ki a fáklyavivő, hiszen a „nagy elsők” hosszú évekre, esetleg évtizedekre befolyásolni tudják a későbbi generációk ízlését. Amíg a franciáknál az NTM és az IAM, a németeknél a Fünf Sterne Deluxe, és a szomszédos Romániában a BUG Mafia vezette be a rajongókat a hiphopba, dögös alapokkal, penge rímekkel, és a zeneiparnak középső ujjat mutató attitűddel, addig Magyarországon egy óvodás rímekkel operáló csapat került rivaldafénybe. Az Animal Cannibals tagjai ma már érett, családos emberek, akik még 20 évvel a hátuk mögött sem hajlandóak változtatni a bevált recepten, és továbbra is infantilis idiótának nézik a hallgatót, miközben vállalhatatlan alapokra próbálnak valami raphez hasonlót összehozni. Ricsi Pí és Qka MC új, QR Kód című lemezén alig találni olyan dalt, amitől nem egy kétségbeesett „Miért?” szakadna ki a hallgatóból. A számok túlnyomó részének hangszerelése a magyar pop pöcegödrének olyan sztárjait idézik elénk, mint a Bon Bon együttes. A refrének kellemetlenek és ötlettelenek, ráadásul a két rapper jópofizása nagyon hamar bicskanyitogatóvá válik. Az Animal Cannibals az a csapat, amelyik nem nőtt fel a rajongóikkal együtt, pedig egy két évtizede toppon lévő bandától azért elvárna az ember némi fejlődést. A már régebben napvilágot látott Minden változik című dal ugyan továbbra is a duó legjobb száma, a lemez további szerzeményei még csak meg sem közelítik ennek a dalnak a színvonalát. A Tisztelet, amely a Fila Rap Jam kazettákon debütált MC-ktől vett idézetekből áll össze a nosztalgia-faktor miatt még szódával elmegy, ahogy a záró tétel (Szimpla Dolgok) sem rossz. Ám ezen kevés kivétel még közel sem tudja feledtetni, hogy a QR Kód egy múltban ragadt, változtatni képtelen, és a közönséget hülyegyerekként kezelő produkció. Negyven felé az ember persze már kevésbé nyitott az újra, és nem is azt várjuk, hogy az AC trap zenéket gyártson, viszont a jóindulat, és két Naughty By Nature lemez végighallgatása még kevés ahhoz, hogy az embert legendaként kezeljék. (Értékelés: 1,5 / 5)
Dynamic – Csak a név számít
(Garage)
Vannak olyan előadók, akik bármit csinálhatnak, a közönség egész egyszerűen nem szereti őket. Hiába tolja be őket apuci vagy a menedzser a legmenőbbnek számító mainstream helyekre, hiába öntik a pénzt a produkciójába, a hallgató ellenáll. Ennek részben az is oka lehet, hogy amíg a legtöbb előadó végigjárja a szamárlétrát, ezen előadókról kimondatlanul is süt, hogy csak a jól meghízott bankszámlának köszönhetik pozíciójukat. Az ő táboruk gyarapodott most egy fővel a rapper Dynamic személyében. Nos, a géppuskaszájú master of ceremony küzdött, mint NAV elnök a nyelvvizsgán, és végül is elmondhatjuk róla, hogy sikerrel bevásárolta magát a szcénába. A semmiből jövő rímautomata a Csak a név számít című bemutatkozó lemezén olyan arcokkal nyomul, mint Majka, Ganxsta Zolee, az Animal Cannibals, vagy mindenki kedvenc fogorvosa, Dr. Alban. A sok sztár és az ismeretlen név láttán az emberben önkéntelenül ötlik fel a „WTF?” kérdése. De fogadjuk el, Dynamic itt van, zsebre teszi Big Money-t, és löki bele az arcunkba a hamísítatlan rap zenét. A kivagyiság és dicsekvés hiphop körökben igazi népbetegségnek számít, így ezen a téren egy szavunk nem lehet az ifjú titánra, és ezúttal tényleg nem mondhatjuk, hogy a nagyzolás mögött nincsen semmi. Viszont amit rapzene címen művel, az majdnem olyan rossz, mint egy Zámbó Árpy koncert, és a szégyenletes bazseváláshoz asszisztáló kedves egybegyűltek egyre lejjebb tolják nem csak a produkció értékét, de saját presztízsüket is. Dynamic rímei gyengék, ötlettelenek, és előre kiszámíthatóak. Az alapzenék kiválasztása arról tanúskodik, hogy Dynamicnak fogalma sincs róla, mi fán terem a hiphop, és a lemez második felében majd’ minden dalhoz megkapjuk a szeletelős techno remixet is. Ha minden igaz, ezennel elérte a magyar hiphop a mélypontot, tehát lehet örülni: innen csak fölfelé vezet az út. (Értékelés: 1,5 / 5)
TheShowCrew – Kistesó
(Szerzői kiadás)
Érthetetlen, mi szükség volt erre a lemezre. Vajon mi magyarázza, hogy egy jól felépített, eredeti, és senkivel össze nem téveszthető csapat önként lerombolja nimbuszát? A TheShowCrew ugyanis ezt teszi legújabb, Kistesó című mini lemezével. A mindössze tizenöt perces hallgatnivaló a zaklatott, elektronikus brit ritmusok helyett csupa unalmas bítet vonultat föl. Olyan középszerű, jazzes-soulos cuccokat, amiket minden második telepi nagymama összedob egy shareware-rel. Az eredmény kiábrándító. Oké, jól rappelnek. És? A lemezben nincs benne semmi, ami megfogná a hallgatót, mert a legfontosabb összetevő, az attitűd veszett el. Az a bátor kiállás, amely respektet hozott Mekiéknek a szakmában, hogy nagy ívben tettek rá, ki mit mond, és volt merszük másnak lenni. A lemez egyébként egy torrent oldalon látott napvilágot, ami egyfajta jófej forradalmiság akart lenni. Az biztos, hogy sok emberhez eljutott így, de valószínűleg nem az efféle albummegjelenések tolják majd előbbre a magyar zene szekerét, ugyanis az ember csak azt nem tölt le, amit nem akar. Talán helyesebb lenne vásárlásra buzdítani a rajongókat, de legalábbis meghagyni nekik a lehetőséget, hogy pénzt adjanak a lemezért, akár csak egy jelképes összeget is. Sajnos ettől eltekintve is elmondható, hogy a TheShowCrew hatalmasat lépett hátrafele, és különlegesség helyett egy korrekt, ám szinte teljesen érdektelen iparos munkát tettek le az asztalra. A Kistesó amolyan mellékprojektként lett beharangozva – ilyet is szeretünk és/vagy ilyet is tudunk címszóval. Remélhetőleg, tényleg csak egy mellékutca lesz ez, mert jobb szeműek már látták a behajtani tilos táblát. (Értékelés: 3 / 5)
DuplaPé – Az élet nevű küldetés
(CK Records)
Se telep, se gengszterek, se csibészek nincsenek DupaPé lemezén, és ez akár pozitívumnak is tekinthető, bár ennyi még kevés a boldogsághoz. Ugyanis nem az a lényeg, hogy a rapper mit mond, hanem, hogy hogy mondja. Egy gengszter rap is lehet végtelenül hiteles és szórakoztató, ha az a megfelelő módon van tálalva, ahogy egy „öntudatos” rap produkció is lehet unalmas. És ezzel el is érkeztünk a CK Records szárnyai alatt megjelent Az élet nevű küldetés gyenge pontjához. DuplaPé ugyanis egy igazi jó szándékú srácként próbálja magát elszeparálni attól a rap közegtől, ami itthon kialakult, ám rímügyileg az egész még inkább útkeresésnek tűnik, mint egy forradalmi kinyilatkoztatásnak. A probléma, hogy DuplaPé nagyon egyszerűen járja körül a témákat, és így nem sikerül elszigetelné magát a faék egyszerűségű rímekkel dobálózó MC-ktől. Az alapok – hála DOLBeats értő füleinek és kísérletező kedvének – jól eltaláltak, van bennük valami space-hatás, mintha egy csillagrombolón pakolta volna össze a szintiket meg a húzós dobokat. Így elmondható, hogy a lemez instrumentális része sokkal magával ragadóbb, mint a szövegei. Ettől függetlenül az összkép bizakodásra ad okot. Az minden esetre dicséretes, hogy a pár éve még az RTM-et erősítő rapper ilyen utakra téved. Ha DuplaPé kicsit fejlesztené a szókincsét, jobban sikerülne tolmácsolnia művészi látásmódját. Reméljük, neki is ideális küldetésnek tűnik. (Értékelés: 3,5 / 5)
Sör És Fű – Enter the SÉF
(ASAN)
A roppant hülye nevű Sör és Fű egy rap triót takar, akik most dobták ki Enter the SÉF című debüt albumukat. Az önirónnikus csapat tizenhárom számot rakott össze olyan producerekkel, mint Zomblaze vagy Suhov. A három MC iszonyat kemény művésznevekkel csapatja, tehát Feri, Imi és Laca a kib*szott házban. Ennyi volt a produkció vicc oldala, a többi komoly, és profi. A SÉF laza, elszállós, űr-funkra adagolja a rímeket mindenféle nagyotmondás és világmegfejtés nélkül. A szövegek ülnek, és lazán skiccelnek fel költői képeket, míg a legtöbb telepi rapper megszakad, hogy százszavas szókincsével valami coelhoi életbölcsességet nyögjön ki. A lemez talán azért is működik, mert a hármas nem képzel bele többet a cuccba, mint ami. Feriék azon ritka magyar rapperek közül valók, akiknek van humorérzéke, így a vicceskedés és a prüntyögés helyett valóban mosolyogtató sorokat kapunk, hogy a Wu-Tang első albumára hajazó albumcímről már ne is beszéljünk. A sok producer ellenére a lemez zeneileg sem kusza: a SÉF könnyen felismerhető, egyedi stílussal rendelkezik, amely talán leginkább Erick Sermon hátradőlős klasszikusaihoz hasonlít. A három rapper igazi vérfrissítés a magyar hiphopnak. Látásmódjuk, üde rímeik, és okosan körbejárt témáik akár útmutatásként is szolgálhatnak. Az Enter the SÉF a 2014-es év egyik legjobb magyar rap lemeze. (Értékelés: 5 /5)
