Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Így az év vége felé egyre több olyan raplemez jelenik meg, amiket egész évben vártunk. A kérdés nem csak az, hogy beváltják-e a reményeket, hanem Eminem új válogatásánál felötlik az is, hogy van-e még remény egyáltalán. Szerencsére a paletta elég színes, így találunk itt menő lo-fi hiphopot, indusztriális őrületet, nosztalgiázó MC-t, akik mind jobban megérdemlik a „rap isten” címet, mint Slim Shady.
Eminem & Various Artists – SHADYXV
(Shady / interscope)
Hihetetlen, mennyire meg tudja változtatni az embert a pénz és a hírnév. Eminem, a mindenkinek középső ujjat mutató fenegyerek az utóbbi néhány év alatt egy szánalmas poptarisznya lett, aki tíz körömmel kapaszkodik saját maga által deklarált „rap-isten” mivoltához. Persze a valamikori botrányhős nagyon messze van a rap-istenségtől, és a hiphop panteonjában bárki lerappeli, vagy jobb ötletekkel jön elő Kanye-től Kendrickig. Slim Shady új SHADYXV című válogatáslemezén majd’ mindenki ott van, akinek köze volt a rapperhez, így hallhatunk új dalokat a végtelenségig túlértékelt Slaughterhouse-tól, Yelawolftól, és még a D12-et is sikerült előkukázni valahonnan. A SHADYXV elejétől végig kiszámítható, kockázatmentes pop zene. Maratoni számok, monoton verzék, meg minden, ami úgy általában jellemez egy Eminem lemezt. Természetesen Marshall megint beszól valakinek, hogy följebb tornássza az eladási mutatókat, így szegény Iggy Azaleán köszörüli kicsit a nyelvét (aki amúgy milliószor érdekesebb karakter, mint az utóbbi egy évtized Slim Shady-je). A Guts over fear című első kislemez jól bemutatja az alkotást: unalmas refrén, unalmas hangszerelés, unalmas rappek. Tud pörgetni? Krayzie Bone is. Twista is. Tech N9ne is. Soroljam még? A SHADYXV egy minden tekintetben szomorú mérföldkő Eminem karrierjében: lám, így múlik el a világ dicsősége. A szégyenletes új dalokhoz egy második, teljesen indokolatlan lemez is jár, amely a régi szép időket idézi meg, és ezen emlékezetes slágerek tükrében csak még fájóbbá válik a friss válogatás. (Értékelés: 2 /5)
Big K.R.I.T. – Cadillactica
(Def Jam)
Big KRIT igazi self-made manként indult, aki nem csak rapjeiért felelt, de saját maga rakta össze zenei alapjait is. A 2010-es évek hiphop reneszánszának oszlopos tagjává vált, amikor a South Side csilli-villi nagyzolására nemet mondva az aranykor hangzását vette elő. Új, Cadillactica című nagylemezén a legnagyobb újdonság, hogy KRIT mást is a potméterek közelébe enged, és több producerrel dolgozik. Ez a változás határozottan jót tett, hiszen ezáltal még árnyaltabbá válik a fiatal MC amúgy is komplex világa. KRIT az album elején áradó energiájával felrobbantja a hangfalat, majd a lemez közepe felé kicsit csendesedik, kicsit lemerül, de még mindig elég érdekesek a múltidéző beatek. Az albumon olyan arcok teszik tiszteletüket, mint E-40, Devin the Dude, Bun B, vagy éppen ASAP Ferg. Az old schoolos My Sub Pt. 3, a Goodie Mobot megidéző Soul Food, vagy a gyorstüzelésű címadó dal mind-mind lehengerlőek. Az album egyetlen igazi negatívuma, hogy a Mt. Olympus című első kislemezből nem a zseniális eredeti dal szerepel a cumón, hanem egy áthangszerelt, kicsit kiherélt reprise. Összességében a Cadillactica egy kifejezetten erős lemez. Nosztalgikus, dallamos, és egy remek flow-val rendelkező MC, akinek még mondanivalója is akad. (Értékelés: 4,5 / 5)
Run The Jewels 2
(Mass Appeal)
Ha egy lemezhez másodim részt csinálnak, az mindig gyanús. Felötlik, hogy elfogyott a lóvé, elfogyott az ötlet, és az előadó csupán a folytatás ürügyén próbál a felszínen maradni. Itt a szabályt erősítő kivétel! El-P és Killer Mike kettőse elhozta a Run The Jewels új fejezetét, ami nem csak címében, de minden másban is hasonlít a nagy elődre. A producercsoda-mikrofonista El-P és a durva rímekkel aprító Killer Mike már a RAP Music című lemez óta együtt dolgoznak. Akkor még El-P szerényen megbújt a háttérben, de 2013-ban igazi csapattá érett a duó. Akik szerették a RTJ első részét, azok a másodikban sem fognak csalatkozni: dübörgő indusztriális dobok, vaskos szintetizátorok, meg mintha egy sereg drone húzna el a fejünk felett. A két veterán MC a tőlük megszokott profizmussal tekeri a szavakat, és a jéghideg alapok kellő atmoszférát teremtenek a gyilkos humorú verzékhez. A RTJ2 egyetlen aprócska hibája, hogy nem hoz semmi újat az első részhez képest, és ugyan nem B-oldalas számokról van szó, mégis örvendetes lett volna valami picurka változtatás. (Értékelés: 4,5 / 5)
SpaceGhostPurrp – Nasa Gang Remastered
(Raider Klan Records)
A 2010-es évek sok érdekes arcot termelt ki Earl Sweatshirttől Riff Raffig, de az egyik legnagyobb figura minden bizonnyal SpaceGhostPurrp. A Miami sötét oldalát bemutató MC hatalmasat lendített a cloud rappen, amikor kiadta máig egyetlen hivatalos albumát (Mysterious Phonk: The Chronicles Of SpaceGhostPurrp), és még A$AP Rocky is az ő hatására váltotta fel eredeti hangzásvilágát a darkos, elfolyó alapokra. Mindezek előtt azonban Purrp kiadott egy Nasa című mixtape-et, amelynek most az újramasterelt verziója került fel a netre. És milyen menő már, hogy a remastered cucc is olyan lo-fi hangzásban szólal meg, mintha a kisszobában vette volna fel egy használt kazettára! Purrp nem cicózik, és a meglepően nyers alapokon valami recsegős effekttel a hangján rappel rajzfilmekről, drogokról meg leszbikusokról. Amellett, hogy a fiatal MC első szerzeményiben megcsillogtatja saját stílusát, tisztelettel adózik azoknak, akiknek a zenéjén felnőtt, így elcsíphetünk pár Eazy-E, Mystikal és Bone Thugs-N-Harmony hangmintát is. A lemezen SGP még hallhatóan keresi az útját, és a borongós tónust sokszor ötvözi funky betétekkel, amelytől a Nasa Gang teljesen egyedivé válik. A már-már fülsértő, direkt bénán rögzített számok, a 90-es évek nosztalgiája, és az összetéveszthetetlen hangfekvés már ezen a korai lemezen előrevetítik Purrp karrierjét. A Nasa Gang napjaink hiphop revival hullámának egy fontos lemeze, így mindenkinek ajánlott, aki annak idején rongyosra hallgatta a Three 6 Mafia és a No Limit kazettáit. (Értékelés: 5 / 5)
Vince Staples – Hell Can Wait
(Def Jam)
Az Odd Future mellékvizein evező Vince Staples már jó előre megágyazott debüt lemezének pár ingyenes mixtape-pel. Vince – aki olyan előadókkal dolgozott, mint Earl Sweatshirt, Common, vagy Mac Miller – tipikusan az a fajta MC, aki mintha félálomban tolná fel a verzéket. Ez a nyugis, hátradőlős flow egy igen kellemes orgánummal párosul, és a fiatal rapper jó érzékkel választja ki alapzenéit is. Az Odd Future-ös atmoszféra ott lebeg végig a rövidke lemez hét szerzeménye alatt. Világmegváltásról nincs szó, és Vince koránt sem olyan agresszív, mint Tyler, The Creator, de amit tud, azt jól tudja. A monoton, már-már szenvtelennek mondható előadásmód és a belassulós zenék tükörként szolgálnak az ifjú titán nihiljéhez. A Hell can wait gyorsan lepereg, és talán ugródeszkaként szolgál majd Vince későbbi karrierjéhez. A jövőkép bíztatónak tűnik, hiszen a lemez az ikonikus Def Jam égisze alatt látott napvilágot. (Értékelés: 4 / 5)
