2014.12.22. 09:56 – Lángoló

Több százezer forintot gyűjtött a Punnany Massif

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Majd’ másfél millió forint plusz adományhoz jutott a mélyszegénységben élő gyermekek felzárkóztatását segítő Szimfónia zenei program annak a jótékonysági licitnek köszönhetően, amelyen a Punnany Massif óriáshangszerei kerültek kalapács alá. A befolyt pénz szegény gyermekek számára jelent lehetőséget, hogy részt vegyenek a programban.

A zene ablakot nyit egy új világra – ezzel a jelmondattal indult adománygyűjtő kampány a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szimfónia Programja javára, melynek célja, hogy minél több hátrányos helyzetű gyermek vehessen részt zenei képzésben. A Venezuela nyomornegyedeiből indult zenepedagógiai módszer célja, hogy segítse a nehéz körülmények között élő gyerekek képességeinek sokrétű fejlődését, megvalósítható célokat vigyen az életükbe és a közös zenélés sikerélményével gazdagítsa őket.

Idén a Punnany Massif zenekar is csatlakozott az adománygyűjtéshez és árverésre bocsátotta azokat az óriáshangszereket, amelyek végigkísérték idei koncertjeiket, és a Hétköznapi hősök című klipjükben is megjelentek.

A december 8-18. közötti liciten több mint 700 ezer forint gyűlt össze vállalatok és magánszemélyek felajánlásából. Az OTP Bank - amely évek óta támogatója a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tevékenységének - pedig úgy döntött, hogy minden egyes befolyt forinthoz további egy forintot ad, így a Programnak felajánlott összeg megközelíti a másfél milliót.

Nagyon örülünk, hogy ennyien felkarolták ezt a fontos ügyet, ami több száz gyereknek jelent esélyt a felemelkedésre. Külön köszönjük az OTP-nek, hogy a licitáláson összegyűlt pénzt megduplázták, és így még több gyerekhez juthat el a Program.

– mondta Farkas Roland, azaz Wolfie.

Igazi ajándék számunkra is, hogy a zenélésen keresztül esélyt adhatunk a nehéz sorsú gyerekeknek. Reméljük, hogy a kezdeményezés hatására egyre többen lesznek a „hétköznapi hősök”, akik ha csak apró dolgokkal is, de örömöt adnak másoknak.

– tette hozzá Felcser Máté, a zenekar frontembere.

Természetesen további segítség is jól jön: a Szimfónia Programban résztvevő gyerekek zenei képzését bárkinek lehetősége nyílik támogatni a weboldalon.


hiphop hír adomány punnany massif



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása