2014.12.14. 11:37 – m.adi

A gitár a legjobb hangszer – Kilenc hazai újdonság

dalmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

November végét és december elejét eléggé megnyomták a hazai zenekarok, úgyhogy ezúttal kilencszereplős lett az aktuális dalmegosztás. Öröm és boldogság. Ráadásul ezúttal olyan bejáratott nevek legújabb alkotásait is meghallgathatjátok, mint a Zagar, a Middlemist Red vagy a fenti képen is látható Fran Palermo. Rajtuk kívül pedig ismét vannak feltörekvő fiatal előadók, akik közül hárman hoztak olyan műfajokat is, amilyenekkel még nem is találkozhattatok az újraindult dalmegosztásban. Hogy pontosan milyeneket, azt csak az tudhatja meg, aki lejjebb teker, merthogy meglepetés. Na jó, annyit elárulok, hogy mindhármuk esetében fontos szerepet kap a gitár.


magyar dalmegosztás



2014.12.13. 20:25 – Gnosis

Új Scooter: zorbaság a legmagasabb szinteken

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Nagy Karácsonyi Hajrában totál megfeledkeztünk egyik nagy kedvencünkről (Kanye és Minaj mellett) a Scooter legújabb albumáról. A nagyon ravaszan The Fifth Chapter első harmadik kislemezdala és videoklipes száma a CAN'T STOP THE HARDCORE címet viseli, ám H.P. Baxxterék részéről most sem egy Bridge To Solace-hommage-ról van szó, hanem valami egészen másról. 

Scooter, Zorba, hardcore, vodka, bajusz, verekedés, slágfertigség. Yikes!


hardcore scooter zorba ajvé



2014.12.13. 12:06 – -dj-

A Sunwharf az új magyar doom zenekar

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A poszt címe nem igazán stimmel, mivel a doom kategória nem egyágú már rég, de ezzel lehet igazán felhívni a figyelmet valamire, ami jó. A Sunwharf pedig jó. A korábban Wedge néven emlegetett zenekar tapasztalt zenészekből áll, viszont van köztük olyan, aki korántsem a lassú zenék vonaláról ismert. Az énekes például Rieckmann Tadeusz, aki a Dalriada dobosa, de két tag korábban a Belga élő formációjában zenélt. De itt hallható újra Szabó Tamás gitáros is, aki korábban a Locust On The Saddle útjait igyekezett egyengetni. A zene tehát nem feltétlenül doom, de valahol arra keresendők a hatások, mondjuk a Down, a Knut, vagy a COC környékén. Az első EP egyáltalán nem olyan, mint egy tipikus első EP. Hallhatóan konkrét elképzelések vannak a zenéről, ennek megfelelően egy teljes lemezt is össze akar rakni a zenekar. Várjuk azt is. Hajtás után van egy videó és a teljes EP is.


rock hír doom sunwharf



2014.12.12. 10:43 – dankógábor

Szégyen! Szégyen! Szégyen! Az Immortal tagjai beperelték egymást

Battles In The North

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nem ilyen híreknek kellett volna az Immortal felől jönni. Én öt év szünet után új zenére vágytam, pocakos black metalra, fagyos szövegekre, dermesztő blastbeatekre. Ehelyett mi van?! Demonaz Doom Occulta alapító-szövegíró (régen gitáros is volt, de olyan gyorsan tolta, hogy bekrepált a keze), illetve Horgh dobos beperelte Abbath Doom Occulta alapító-frontembert-gitárost, mert állítólag a Immortal-brandet névvel logóval együtt be akarta vinni az Eikemo Compositions cég alá. Abbath Doom Occulta nem ilyen néven született ám, a személyiében Olve Eikemo van írva, szóval így már világos, hogy az említett cég csak az övé. Ezen aztán jól felhúzták magukat a többiek, szóval most áll a bál az egyik legalapvetőbb norvég black metal zenekar tagjai között. Hová lett a trve-ság gyerekek?! Tök szomorú ez az egész. :(


metál hír black immortal



2014.12.12. 09:41 – Boros Gábor

A nyolcvanas évek végén megvilágosodtam New Yorkban – Guts-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az olasz felmenőkkel rendelkező, francia producer Guts huszonöt éve készít hip-hop alapokat. A kilencvenes években az Alliance Ethnik rap csapat tagjaként gyakorlatilag világsikert ért el, Magyarországon kevés olyan másolt kazetta akadt akkoriban a műfaj kedvelőinek polcán, amelyen ne szerepelt volna legalább egy számuk (Respect). Nyolc éven át csak instrumentális darabokat írt, hogy aztán idén olyan nevekkel együtt adjon ki lemezt, mint Masta Ace, Rah Digga, Akua Naru vagy Grand Puba. A szintén francia Patrice-szal még az év meglepetés felvételét is elkészítették, átitatva egy gyermekkórus hangjával, a Want It Back, garantáltan levesz a lábadról egy esős vasárnap délután. Ősztől karrierje során először pedig már zenekar áll mögötte a színpadon, és ezek együtt bőven elég indokot jelentenek arra, hogy leüljünk egy beszélgetésre első budapesti koncertje előtt az A38-on.


interjú hiphop koncertbeszámoló guts



2014.12.11. 17:32 – Dankó János

A történés maga a siker - Grand Mexican Warlock-premier és -interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

gmw_dsc_3162.jpg

A Grand Mexican Warlock a hónap elején mutatta be a márciusban megjelent, Fonogram-díjra jelölt és Gumizsiráf-díjat is besöprő nagylemezük, a Hell Sweet Hell második videóját. A Birds In Cage című dalhoz készült klipet követően most egy koncertvideót is feldobtak a videómegosztóra, melyet a Crack The Stone című dalhoz forgattak. A képi anyagot a progrock zenekar nyári-őszi koncertjein Somlai Tamás és Tóth Bálint rögzítette, utóbbi munkáját dicséri a vágás is. Az idén 5 éves zenekar december 18-án, egy nagyszabású koncerttel, a Dürer Kertben ünnepli szülinapját. Alább az említett koncertklip és egy interjú Szabó László fő dalszerző-gitárossal.


interjú premier rock grand mexican warlock



2014.12.11. 15:30 – Hirdetés

Lydia Lunch & Big Sexy Noise az A38 Hajón

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

lydia-lunch-h.jpgLydia Lunch, a New York-i no wave színtér nagyasszonya pályafutása során tavaly lépett fel Magyarországon először. Akkor Retrovirus című friss lemezét mutatta be egy elemi erejű koncerten, most pedig visszatér az A38 Hajóra, hogy másik nagy összegző lemezét, a Big Sexy Noise-ot játssza el az azonos nevű zenekarral. 


koncert program a38 lydia luch der Tanz



2014.12.11. 11:45 – dankógábor

Ezt csinálja a Korog ritmusszekciója, amikor éppen nem össze-vissza zenél

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Volt a Művészetek Palotájában egy összművészeti sorozat, a Bábel-est. Jeli András Korog-basszusgitáros (jelen esetben rendező) és Lukács Dávid Korog-dobos (jelen esetben fényképész) ehhez készített egy csaknem tízperces kisfilmet a Csók című műsorhoz. Szóval ez látható itt fentebb, lentebb pedig a teljes stáblista olvasható. Mindezt azért mondtam el, mert egyrészt érdekes, másrész pedig most már tényleg jön a legutóbbi Korog-lemez fizikai kiadása, bakeliten persze, mert úgy menő.


metál hír csók művészet kisfilm korog



2014.12.10. 17:45 – Hirdetés

Ki lesz az idei év DJ-je? Indul a szavazás!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

underground_jeloltek.jpg

Immár negyedik éve szavazhat a közönség, hogy ki legyen az év legjobb DJ-je. Idén sincs ez másképp. Négy kategóriában indulnak a jelöltek, mainstream és underground arcok egyaránt. Tegnap este lezajlott a szakmai válogató, ma pedig indul a közönségszavazás, amivel még nyerni is lehet. Részletek a hajtás után!

fejlec.jpg


hirdetés ballantines szavazás 2014 év dj-je



süti beállítások módosítása