2015.01.12. 10:38 – dankógábor

Feltámad az Amorf Ördögök

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

amorfordogok2015.jpg

A feltámadás hivatalosan csak három koncertre szól. Tövisházi Ambrus, Tariska Szabolcs és Péterfy Bori egykori zenekara május 8-án a veszprémi Expresszóban, május 15-én az A38-on, június 19-én pedig a Fishing On Orfűn lép majd fel. Az okokról (okról) Tövisházi így nyilatkozott nekünk:

Rábeszélt minket az A38 egy Cellux-szimfónia jubileumi végigjátszó koncertre, és ha már megtanuljuk a műsort, csinálunk egy elő és egy utókoncertet. A Fishing pedig a leghangulatosabb fesztivál, azért oda megyünk.

Az Amorf Ördögök 1993-tól 2007-ig létezett. Ők úgy mondták, kacat-popot játszanak. A három lemezt (köztük az említett, 2005-ös Cellux-szimfóniát) megélt zenekarnak Tövisházi és Tariska voltak az alapító tagjai, Péterfy 1999-ben szállt be. A feloszlás után alakult meg a Péterfy Bori & Love Band, Tövisház és Tariska pedig 2010-ben összehozta a gyerekeknek szóló Amorf Lovagokat.

Utóbbihoz kapcsolódó hír, hogy a duó idén minden hónap hatodikán kiad majd egy dalt (és annak remixeit) különböző énekesekkel. Itt az első, amiben az egykori Esti Kornél-frontember, jelenleg Love Band-gitáros Nagy István énekel.


pop hír amorf ördögök amorf lovagok



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása