2015.02.23. 10:44 – _fá_

Rone és John Talabot az Akváriumban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Rone sokak meglepetésére tavaly októberben annyira teltházas bulit csinált a Toldiban, hogy a legtöbben be sem fértek a francia producer fellépésére. Pedig akkor még nem igázta le az országot a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című magyar film, amiben véletlenül épp Rone Parade című dala szól, és ami miatt az elvárhatónál sokkal több magyar megismerte a nevet. Ezért is nagy törlesztés, hogy az egész évben önmagát ünneplő tízéves NVC ezúttal a rendes méretű Akváriumba hozza el a február 9 óta már három stúdiólemezt is maga mögött tudó Rone-t, hogy élőben is produkálja azt a félálomszerű hangulatot, ami miatt valószínűleg megint összejön a telt ház.

 

Ami még jobb, hogy nem csak Rone csinál zenét március 13-án, hanem két év után megint itt lesz John Talabot is, akinek 2012-es lemeze előtt a Pitchfork is egy emberként borult térdre, mellesleg azóta is minden megmozdulására illik figyelni a barcelonai DJ-nek. Ami még összeköti őket, hogy a közmegegyezés szerint minden idők legjobb Boiler Roomjai közül köszönhetünk nekik kettőt, úgyhogy már ennek elégnek kell hozzá lennie, hogy ez legyen a felvezetése a hülye vasárnap miatt csak kétnapos március 15-i hétvégének.


hír electro john talabot rone



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása