Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Mohain néven és Fasznak annyi címmel új és régi számokat egyaránt tartalmazó, összefoglaló jellegű szerzői albumot jelentetett meg a hazai zenei élet egyik enfant terrible-je, a gitáros-énekes-dalszerző, Mohai Tamás. Bő harminc éves pályafutásáról, mely folyamatos kaland zenekarokon és stílusokon át. Mohai három órát mesélt, ez itt alább a kivonat. (Az interjú egy picit rövidebb változata a Dal+Szerző magazin márciusi számában olvasható.)
Egyszer valahol azt mesélted, hogy gyerekkorodban sok szempontból szerencsés voltál, mert a szüleid generációját már megérintette a beathullám.
Elég sok mindent ismertem meg a mindenkor előttem élők ízléséből. A nagyszüleim rádiót hallgattak, szüleim meg tévéztek, szerencsére a rockzene vett körül. A szüleim magnószalagjain nem találtam olyan táncdal jellegű dalokat, mint Koós Jánosé vagy Korda Györgyé, mert anyám ízléstelennek és nyálasnak gondolta az ilyeneket: ő trapézgatyában járt, Jimi Hendrix-sérója volt és dohányzott. Úgyhogy ők már Beatlesre romantikáztak. Az egyébként számomra döbbenetes volt, ahogy a '80-as években visszajött és ma is ugyanúgy itt van közöttünk a hagyományos tánczene.
Tizenévesen csodagyereknek könyveltek el. Milyen jövőkép volt akkor a fejedben a zenélésről, ha volt egyáltalán?
Nemrég megnéztem videón, tényleg az voltam. Felteszem majd az internetre, ti is látni fogjátok. Sikeres és hatalmas arcnak képzeltem magamat, hogy én majd megmutatom mindenkinek, és igazából ez is történt, csak nem tudok belőle kirakni egy utcahossznyi autót. Nem olyan későn elkezdtem zongorán is komponálni, mert a gitárral állandóan ugyanazt játszod egy idő után, mondjuk ebből marha jól elvan a kollégák 97%-a Magyarországon és külföldön egyaránt. Készültem a dzsessztanszakra és anyám mondogatta – pedig én már akkor tudtam, hogy felesleges -, hogy melózzak mellette. Ezzel azóta is így vagyok, és semmilyen meló-szagú dolgot, amit rendszeresen kell végezni, nem csináltam, kivétel az iskolák, ahol zenész-filozófiai órákat tartottam.
Hány tanítványod van most?
Május 1-jétől, a munka ünnepe óta főállású művész vagyok, így kevesebbet tanítok, de másként nem tudtam volna megcsinálni a lemezt. Nagyon szeretek amúgy tanítani, nem a pénzért csinálom. Ha az embernek a zene a hivatása, akkor tanítani ugyanolyan, mintha amúgy is zenélnél.
Amikor zenét tanítasz, akkor abban mennyi a filozófia?
A zene maga filozófia, ha szavakba öntöd. Annyit rakok bele, amennyi kell. Rájöttem, hogy mekkora kamu volt, amikor a gitáriskolás könyvekben leírták régen, hogyan kell tartani a gitárt. Ezek olyan vastagok voltak, mint a Biblia eredetiben.
Tizenöt évvel ezelőtt éppen a Prodigyt emelted ki kedvencedként.
Mindig is vevő voltam az újdonságokra, a Prodigy egyébként a mai napig megmaradt. Mindent hallgatok, ami elér. Nem megyek utána. Annyi ismerősöm van, aki összevissza tol mindenfélét. Van például egy prog-rock taxis a városban, aki a Dream Theaterről tartott nekem kiselőadást a múltkor, Delov Jávorék meg már telefonáltak az A38-ról, hogy mikor érek már oda fellépni a Random Tripre. Tavaly egy goa partyn is részt vettem fiatal barátaim jóvoltából, és baromira tetszett az egész. Annyi hátránya van, hogy olyan hangos, hogy egyből leviszi a fejed. Nem az, hogy egy témában a negyedik percnél jön valami: már ahogy beszáll az alap, olyan, mintha egy kalapáccsal vernék a fejedet tizennyolc percen keresztül. A tanítványaimtól szoktam hallani érdekes dolgokat. Ők már mind a barátaim.
A legújabb lemezed kissé csendben jelent meg cd-n. Viszont nem láttuk, hogy digitálisan bárhol fent lenne.
Én ezt már nem nagyon szoktam ellenőrizni. Be sem tudom kapcsolni a számítógépet, mindenki azt mond nekem, amit akar. Azt, hogy nektek nincs és most tőlem akartok kunyerálni, azt értem, csak én nem a szakmának játszom, mert a szakma állandóan bekuncsorogja magát az öltözőbe, ingyen jár koncertre, aztán meg hülyeségeket ír. Én a közönségnek játszom, jó esetben ők hívnak meg magukhoz és meg is veszik a lemezt. Na mindegy, Mohain néven jelent meg a szerzői anyagom 2014 végén a Hunnia Recordsnál, egy háromlemezes történet első részeként. Utána jön egy Moha Infusion címmel és már készül 2022 munkacímmel egy harmadik, amely egyfajta szintézise lesz a kettőnek. Az elsőn sok a duma, nincsenek fúvósok. Inkább a szívós nótákat vettük fel.
Ezen a lemezen több mint negyven emberrel dolgoztál. Mennyi idő alatt készült el?
Sok. Régi vágyam volt már egy stúdióturnét csinálni, és ez most gyakorlatilag megvalósult. Vettünk fel Törökbálinton, Székesfehérváron, ezen kívül volt még a master. Úgyhogy mégsem lett belőle akkora stúdióturné.
A Mohain egy projekt? Mi ez?
Egyelőre azt jelenti, hogy egy lemezen hallunk egy csomó dolgot valakitől, amit az évek során csinált. Hetvenvalahány percbe belefért pár régebbi nóta is, és így sorba rakva a dalokat azt mondom róla, hogy ez egy zseniális lemez. Ha nem én csináltam volna, akkor is tetszene. Azaz nem csak én csináltam, de én ott voltam mindenhol, meg hívogattam mindenkit, tehát a felelősséget is nekem kell érte vállalnom.
A lemezen a gyermekeid is szerepelnek. Valamilyen szinten a tanáruk is vagy?
Nem. A kollegájuk vagyok, meg a rokonuk, aki ezt a műsort csinálja egy ideje. Három gyermek került rá a lemezre, az egyik az öcsémé, másik kettő az enyém. Marietta, a legidősebb gyermekem huszonnégy éves, neki a rockzenekarban éneklés fekszik. Szereti, amit csinálok, barátként is megvagyunk, csak néha játsszuk ezt az apa-lánya műsort.
A rengeteg közreműködő mellett természetesen felbukkan a teljes Boom-Boom gárda is, ahol szintén zenélsz.
Jelenleg ez az egyetlen zenekar, amelyben benne vagyok. Ez egy all star csapat (Borlai Gergő, Szappanos György, Jamie Winchester, Tátrai Tibor, Mohai Tamás, a szerk.): a Boom-Boom egy szerelem volt, és ennek az emlékét őrzi öt zenész és a közönség, aki ezt végignézni. 2002 óta nem dolgoztunk semmin, önmagában csak az első etapban voltunk „zenekar”. Most csak annyit csinálunk, hogy időnként összeállunk és eljátsszuk a régi műsort. Új számot véletlenül sikerült velük összehozni a lemezre, de jól sikerült. 1993-ban Gergővel – amikor még kisebbek voltunk - és Nagy Imivel, aki most az új bandánk gitárosa is, trióban próbáltunk hétről-hétre a Viking klubban. Én akkor költöztem fel Pestre másodjára, megváltani a világot. Felvettem a próbálkozásokat kazira, és elő-előveszegettem őket később, különböző refrénekkel. A kilencvenes évek végén jött az a zenében, hogy minden mindennel illeszthető - ilyenkor gyakran szedegettem elő korábbi dolgokat. Akkoriban mondták nekem többen azt, hogy egy jó dalban a verze maga a refrén.
Az új dalok közül a Fasznak annyi például tipikusan ilyen.
Igen. Először megírtam rá a rapet, ami úgy jött ki, hogy négy egymás után lévő sor azzal kezdődött, hogy „fasznak annyi…”, és aztán elkezdtem ehhez visszaszállingózni, hozzá-hozzáírtam még két sort. Felkeltem hajnalban, a szokásos alvászavar, és teleírtam vele egy egész oldalt. Aztán kétségbeestem, hogy milyen harmónia kellene alá. Elővettem egy kis fankit megspékelve '80-as évekbeli gitárhangzással, amiből olyan dolgok jöttek ki, hogy őrjöngtem. Amikor a Tibusznak mutattam, röhögött rajta, de megjegyezte, hogy a zene sem semmi benne. A gitárszóló a végén nehéz szülés volt.
Ezzel a lemezzel koncerteztél, vagy fogsz vele koncertezni?
Május 16-án mutatom be a Barba Negrában.
Kik fognak veled játszani?
Fiatal és öreg zenészek egyaránt. Friss csapatot szeretnék, ezért nem akarok neveket mondani, változik még a felállás. Ezután lakáskoncertek lesznek szerintem, még pár évig erőlködöm ezzel a Keith Richards-életmóddal, aztán feladom. Most, ahogy elolvastam a könyvet róla, teljesen a hatása alatt vagyok, Rolling Stones-rajongó lettem. Azért tetszik ez az egész történet, mert emberek egész életükben azt csinálták, amit szerettek, és közben csilliárdokat is kerestek vele. Ez a földi élet értelme. Jó, nekik is megvannak ugyanúgy a bajai a menedzserrel, zenésztársakkal, magánélettel, de mégiscsak egész életében nem csinál semmi mást, csak amit szeret.
Régebben nem szeretted a Stonest?
De, de azért rajongójuk nem voltam. Ha valamiért rajongtam, az a Beatles volt. Később volt olyan, hogy több riffem esetén rájöttem, hogy a Stonestól loptam. Így vagyok sok mindennel, amit valaha szerettem – újra és újra felfedezem őket, mert ami jó volt régen is, az jó ma is. Most nyilván nem arról beszélek, hogy csak az jó. De van egy olyan töltése a múlt század második felében történt össz-könnyűzenei kultúrának, mint egy becsapódott aszteroida: mostanában kezdenek helyreállni a dolgok, elkezdtük rendezni a törmeléket. Ráadásul rájöttem arra, hogy a rossz fiúk voltak valójában a jó család, a jó fiúk pedig fordítva.
Törmelékrendezgetés után nagyon kíváncsi vagyok, milyen lenne egy Mohai-féle elektronikus lemez.
Beletrafáltál. Előjön a tézis-antitézis-szintézis hármas, a három lemez valamelyikének ilyennek kell lennie. Soha életemben nem gondolkodtam abban, hogy a zeném hogyan tudna továbbmenni kompromisszumokkal vagy milyen módszerrel tudnék tízszer annyit keresni. Meg hát Keith Richardsék nem szartak bele ugyanúgy?
Interjú: Bihari Balázs-Németh Róbert/Balázs Konrád
Mohai Tamás
(1965. július 28., Székesfehérvár)Az énekes-gitáros a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessz konzervatóriumában tanult Babos Gyula tanítványaként, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola dzsessztanár szakát végezte el. Számtalan zenekarban volt tag, több tucatban működött közre, emellett megszámlálhatatlan munkája volt session zenészként. Legismertebb formációja a Faxni, a magyar funk-jazz-pop-rock egyik klasszikusa, amellyel 1990-ben eMeRTon-díjat nyert (Az év reménysége). A 2000-es évek fordulóján játszott a KFT együttesben, tagja többek között a Mohai-Vörös Triónak, a Tomistarsnak, és az elmúlt évek egyik legenergikusabb rockzenekarának, a Boom-Boom alapítója, Tátrai Tiborral és Jamie Winchesterrel. Több mint 250 lejelentett művével az egyik legtermékenyebb zeneszerző és szövegíró az országban. Második eMeRTon-díját a Háborúval kapta, amelyet 2006-ban az év zenekarának választottak. 20 éve oktat zenét intézményekben (Újpesti Erkel Gyula Zeneiskola, Bodajki Hangszíntér Művészeti Szakközépiskola), illetve otthon. 2014-ben jelent meg Fasznak annyi címmel szerzői nagylemeze, amelyen 17 dal foglalja össze 30 éves pályafutását.
