2015.04.28. 09:00 – Prieger Zs.

Itt a Riddim Colony Lion’s Way című új lemeze

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

riddim_colony_2015.jpg

Az idén 10 éves, rendszeresen külföldön menetelő, kiváló Riddim Colony április 29-én az A38 hajón mutatja be legújabb, szám szerint negyedik nagylemezét, amely a Lion’s Way címet viseli, és aminek az ősbemutatója, most, azonnal a Lángolón, tessék parancsolni.

Az örökmozgó G.Ras - aki nemrég érkezett meg Jamaicából - a Lángolónak elmondta, hogy számos projekt mellett éppen két éve, a Rise & Shine album megjelenése után egyből elkezdtek dolgozni az új anyagon és rengeteg munka után most az itt először hallható lemezre talán a legbüszkébbek eddigi pályafutásuk során. A mániákus reggae-misszóban utazó zenekar valóban nemzetközi színvonalút alkotott hangzásban, borítóban, szóval igyekeztek, na. Az énekes szerint ez nekik

nem csak sima zenélés, hanem küldetés, eszköz, amellyel minél többekre szeretnének pozitív hatással lenni, hogy próbáljunk meg fejlődni lélekben és tudatosságban, és - tűnjék bár szentimentalizmusnak, de igenis jobb irányba fordítsuk együtt a világot.

Az album valóban tele van szimbólumokkal, sokjelentésű metaforákkal, sőt még a borító is, de még az is plusztartalmat jelent G. Ras szerint, hogy

a teljességet reprezentálóan 12 dal van a lemezen (12 hónap, 12 csillagjegy, Izrael 12 törzse, 12 apostol, 12 félhang az oktávban stb). Sok stílus, hangulat és téma megjelenik, énekelünk könnyedén és pajkosan a felszabadító nyári “vibe”-ról, érzelmesen a szerelemről, gyengédségről, szexuális energiáról, de a lemez fő motívuma a lelki erő, a tudatosság. Megyünk az úton a szeretet és a belső fény felé, ráadásul büszkén és állhatatosan, mint egy oroszlán.

Kiváló jamaikai vendégek is szerepelnek a lemezen. Két világszerte ismert énekes az uptodate kingstoni roots színtérről - Micah Shemaiah és Derajah -, és Anglia legmenőbb raggamuffin arcai közül ketten szintén: Dark Angel és Blackout JA. Szinte minden felvétel (a jamaikaiakon kívül) és az egész keverés dobos/producer, Misi (don_miguel) munkája, hosszú hónapokon át ügyködött a Riddim Colony főhadiszálláson lévő saját stúdiójában (Little Zion Studio). A borító és design a basszusgitáros Leslie 2 Long érdeme.

Az énekes szerint

mindenképp fontos része a zenekar életének, hogy 10 évvel azután, hogy ráléptünk a reggae útjára, most februárban végre kijutottam Jamaikába, ahol a valódi vibe kellős közepén eltöltöttem másfél hónapot. Amúgy is sokat utazom, de ez az út mindennél különlegesebb volt a maga nemében, igazi hazatalálás sok szempontból. Összebarátkoztam számtalan kiváló emberrel, köztük az ottani zenei élet sok fontos szereplőjével, közös dalokat vettünk fel a lemezre, illetve klipet forgattunk a Derajah-val közös dalra a legcoolabb kingstoni helyszíneken, többször felléptem helyi közönség előtt nagy sikerrel, elképesztő mennyiségű élménnyel lettem gazdagabb, és persze rengeteget tanultam a műfajról, nyelvről, illetve az életszemléletről, közösségről és saját magamról. Olyannyira beleszerettem a szigetbe, hogy rövidesen megyek is vissza, most már hosszabb időre.

A lemezt ugyanaz a francia-szlovák Batelier Records adja ki, akik az előző albumot is. Lemezbemutató koncert és buli április 29-én szerdán lesz az A38 hajón. Az eseményen fellép két vendég is a lemezről: Micah Shemaiah, az egyik legjobb újgeneációs rasta-énekes, meg ott lesz a brutális hangú Dark Angel aka Mowty Mahlyka Londonból, valamint hamisítatlan roots-reggae-partyt prezentál Yaadcore, Kingston egyik vezető selectora.

poster_a38.jpg


premier reggae hír riddim colony



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása