Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ahogy korábban már írtunk róla, egy hét múlva egész Skandinávia egyik legfontosabb zenei exportcikke, a Roxette lép fel a Papp László Budapest Sportarénában. A koncertre a mai nyereményjátékban egy belépőjegyet is kisorsolunk, a részletekért olvass tovább!
"Csodálatos visszatérni a nemzetközi porondra. A közönségtől kapott napi visszajelzések bámulatosak és alig várjuk, hogy ismét találkozhassunk a rajongóinkkal. Boldoggá tesz minket, hogy láthatjuk őket majd egész Európában!" – nyilatkozták az együttes tagjai.
A Roxette eddigi karrierje során több mint 75 millió albumot adott el – és ez a szám minden egyes nappal csak növekszik. A duó szédületes mennyiségű slágerével a 80-as évek végétől a 2000-es évek elejéig felforgatta a listákat. Sokéves kényszerszünetet követően 2011-ben tértek vissza, amikor a Charm School című albumuk, valamint a She’s Got Nothing On (But The Radio) kislemezük felkerült a slágerlistákra.
Koncertsorozatuk kétszer kerülte meg a földet, 153 koncerten összesen 1.5 millió ember előtt játszottak. A Roxette idén új turnéba kezdett, az európai rész Milánóban indult és 30 fellépést foglal magába. A turné egészen a csapat 30 éves fennállásának jubileumáig fog tartani, ezért a koncertkörutat The XXX – Anniversary Tour névre keresztelték.
A koncertre egy szerencsés olvasónk páros belépőt nyerhet. A megfejtést a jatek@langologitarok.hu e-mail címre várjuk (kizárólag) Lángoló Roxette-Játék tárgyú levélben pénteken éjfélig. Szombaton sorsolás, a nyertest emailben értesítjük. A kérdés pedig, amelyre a választ várjuk:
Hány stúdiólemeze jelent meg a Roxette-nek?