A legjobb dolog, ami történhet – Öt kiskritika magyar raplemezekről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Vajon mi a legjobb dolog, ami történhet a magyar hiphoppal? Siska új lemeze? Esetleg Tkyd proféciái a kék madárról? Deniz rádiórapje, a Sativus második albuma, vagy épp egy válogatáslemezen megbúvó feltörekvő arc? A válasz kiderül a lapozás után.

Siskafinuccsi – Veterán

Közepesen unalmas lemezzel rukkolt elő Siskafinuccsi. A 19 tételes Veterán nagyrészt ugyanazokkal az olcsó közhelyekkel operál, mint minden alkalommal, amikor egy rapper megpróbál nagyot mondani, de nincs meg hozzá se a szókincse, se az intellektusa. A kiszámíthatóság mind zeneileg, mind szövegileg tetten érhető, és az alkotóknak csupán egy-két pillanatra sikerül elszakadniuk az úgy nevezett „rílség” pátoszától. A lemez egyik legmeglepőbb dala a Fashion Rap, amelyben Siska a Bloose Broavaz márkanevet emeli piedesztálra, ami egy úton-útfélen „a hiphop nem divat” halandzsával dobálózó MC-től felér egy coming outtal. Emellett megemlítendők a szülőknek írt dalok, amelyek nem rosszak, van bennük érzelem, és jó értelemben lógnak ki a sorból. A Killakikittel elkövetett Bolygóm neve: Halál viszont az egész cucc mélypontja. Aza és Tirpa ott folytatják, ahol abbahagyták, azaz egy tizenkét éves szellemi színvonalának megfelelően öntenek szavakba egy vérfürdőt. Sajnálatos, hogy e két csapnivaló MC mellé beállt Siska is. (Értékelés: 3/5)

Hip Hop Beats 2

Dicséretes dolog kezdő rappereket bemutatni, de a Hip Hop Beats válogatás második epizódja – kevés kivételtől eltekintve – olyan, mint egy rapklisé-gyűjtemény. A három legnagyobb magyar hiphopoldal támogatásával készült lemez átgondolatlan, és koncepció nélküli. A dalokról az jön le, hogy a minőség még egy nagyon kicsit sem számított, és csak a mennyiségre mentek. Pedig kezdők ide vagy oda, egy minimumot mindenkinek illene teljesítenie. A szelektálás hiányát híven tükrözi, hogy 10 perc leforgása alatt az MC-k elmondják tulajdonképpen az összes létező közhelyet, repülnek az Oravecz Nóra-i bölcsességek, a coelhoi örökbecsűk, miközben persze mindenki tesa. A kellemetlenül sekélyes felhozatalt még azzal is tetézik az alkotók, hogy szinte csupa kiforratlan orgánumú, egy kaptafa flow-val rendelkező rappert szedtek össze. Nehéz jó dalt találni a lemezen, de a szedett-vedett társulatból azért mégis csak van egy-két kiemelkedő. Csotee trap száma például elég korrekt, és annak ellenére, hogy végül is ő csak sablonokat hoz, úgy sikerült végighallgatnom a számát, hogy közben nem remegett a kezem a skip gombon. A Kali McCormick & A KompleX nevű csapat szintén ígéretes lehet. A srácok a kilencvenes évek hardcore-őrületét hajtják, így kicsit ki is lógnak a sorból. Ez azonban még kevés a boldogsághoz. Reméljük, a készülő harmadik rész jobban sikerül, és valóban válogatást hallunk majd, és nem csak egy tucat sebtében összekapart számot. (Értékelés: 2/5)

Deniz – A Nép Hangja

Még nem tudni pontosan, hogy A Nép Hangja című lemezen melyik népről is van szó. Minden esetre az már bebizonyosodott, hogy Deniz egy annyira középszerű rapper, hogy nehéz rá szavakat találni. Ráadásul az alapvetően rossz flow-val előadott plebeljus rímekhez járó underground alapokat végérvényesen leváltotta a hiphopot a Milli Vanilli szakértelmével megközelítő mainstream megszólalás. Az alapok ezúttal kifejezetten rockosak – akarom mondani, van bennük gitár. De az egész annyira gyatra és szégyenletes, hogy ezután Fásy Ádám Elvis-nek képzelheti magát a színpadon. Kellemetlen rímek, csupa erőlködés és kirakatlázadás. Deniz egyesíti a rossz ízlés oltárán a Hooligans kiherélt maszlagját a középosztálybeli felületességgel, miközben lépten-nyomon Petőfit kiált. A stadionrock legrosszabb hagyományait felelevenítő MC pökhendi stílusban adagolj a rímeket, egyetlen eredeti gondolat nélkül. Igen, ez is pop-rap, de végső soron a Rapülők is az volt. Deniz mindennek ellentmond, ami miatt érdemes hiphopot hallgatni. Milyen szép lenne, ha a rádióhallgatók is végre észrevennék, hogy átverik őket, és legalább arra a pár percre, amíg a mézbe mártogatott prosztóság telepszik az éterre, csatornát váltanának. (Értékelés: 1/5)

Tkyd – Animal Planet

Tkyd semmit sem változott az évek alatt, és ugyanúgy prófétának képzeli magát, mint eddig, miközben szövegei sokkal inkább rokoníthatóak Coelhóhoz, mint Kendrick Lamarhoz. Az Animal Planet című új mű 13 dalon keresztül kalauzol végig az álgondolatiság útvesztőjén, ötlettelen, nagyrészt Jedi Mind Tricks-re hajazó alapzenékkel, és annyira lebutított mondanivalóval, amit még egy RTM-rajongó is megértene. Tkyd képtelen fókuszálni, és négysoronként vált témát, amitől az egész album elég kaotikus lesz. Rímei nem reflektálnak valódi problémákra, és egész ténykedése összefoglalható abban a velős igazságban, hogy „ne legyetek rosszak, mert az rossz”. A lemezen közreműködő vendégek közül egyedül Mikee Mykanic értékelhető az ütős flow, és az összetéveszthetetlen orgánum miatt – bár sajnos ennél többet ő sem tesz hozzá a produkcióhoz. Összességében sajnos elmondható, hogy Tkyd napjaink egyik legtúlértékeltebb magyar rappere, aki az undergroundban eltöltött évek számán kívül semmit nem tud felmutatni. Az Animal Planet zeneileg egy gyenge Army Of The Pharaohs utóérzés, miközben szövegileg éppen csak egy hajszállal hagyja le Angel és Hőna D „fekete-fehér, igen-nem” világát. (Értékelés: 2/5)

Sativus – A Képzeletünk Szüleménye

A Sativus a lehető legjobb dolog, ami történhet a magyar hiphoppal. A két fertődi srác úgy csinál pop-rappet, hogy produkciójuk egy pillanatra se válik kínossá vagy sablonossá. A producer/MC (és újabban élő zenekar) felállással működő csapat A Képzeletünk Szüleménye című második lemezén megmutatja, hogyan is kell ezt a „rappesdit” csinálni. Autentikus alapok, kellő alázattal kezelt, és rálátásról tanúskodó hangmintázás, megjegyezhető refrének, fasza rímek – szóval minden egyben van. A mikrofonista Curta kellemes orgánummal és üde flow-val jár körül témákat. A subject pedig lehet minden a reggeli koránkeléstől az erőszakmentességig. A napsütéses alapzenék, és a pozitív, haragtól és kétségbeeséstől mentes életszemlélet még akkor is megmarad, amikor édesanyja haláláról rappel. Piszkos pedig piszkosul ért a potméterek nyelvén. A Buszmeg rap című etűdben például úgy vagdosta össze James Brown It’s a men’s world című klasszikusát, hogy az ezerszer hallott sablon újra életre kel, és veszett bólogatásra ösztönöz, míg Az Életben belekóstolhatunk, milyen lenne, ha a Beach Boys rappet nyomatna. A Sativus-ról még sokáig lehetne szuperlatívuszokban zengedezni, de legyen elég a végére annyi, hogy bárkit is tartottál a legjobb magyar előadónak, most írhatod újra a listádat. (Értékelés: 5/5)