Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Akua Naru azon amerikai zenészek egyre népesebb táborába tartozik, akik végül Európában élve találták meg a szerencséjüket. The Journey Aflame című debütáló lemeze 2011-ben lenyűgözte az öreg kontinens hip-hop rajongóit, változatos élő produkciói pedig a műfajt élőben kevésbé kedvelő, vájtfülű koncert látogatókat is meggyőzték. Nem véletlen hogy harmadik magyarországi fellépésére már elővételben elfogytak a jegyek az A38-on.
Az a bizonyos négy évvel ezelőtti debüt – aminek a súlyát jól jelzi, hogy ma már 150 euró alatt sehol sem kapni bakeliten – jazzből, soulból építkező, okos hip-hopot hozott, amin jól megfértek egymás mellett a laza dumák („I’m the reason, why Kris Kross jump jumpin’”), a női MC-k dicsérete vagy a háromgyermekes egyedülálló anyának szóló őszinte vallomás. Akua Naru változatos flow-val rappel, szórakoztató, intellektuális és nem utolsó sorban szexi. A nagy elődök, mint Lauryn Hill vagy Bahamadia folyamatosan visszaköszönnek, az MPC-ből kipréselt alapok tetején pedig finoman sír az élőben felvett szaxofon. A várt folytatás idén februárban érkezett: The Miner’s Canary címmel. A rengeteg élő fellépés miatt érettebb flow-t, a rap mellé pedig éneket kapunk Akua Narutól. A jazz után bekúszik a blues, a szaxofon helyett pedig a trombita zúg fájdalmasan. Változatos politikai gondolatok, és afrikai-amerikai értelmiség olyan tagjainak dicsérete, mint az író nő Toni Morrison töltik ki a rímeket. A beatbox ritmusra rappelő fiatal b-girlből, fekete identitását büszkén hangsúlyozó díva vált. Határozottan jó ajándék volt az az első hip-hop kazetta ’88-ban.
A 90-es évek elején a politikai hip-hop a mainstream része volt, olyan előadóknak köszönhetően, mint a Public Enemy, Paris, vagy Ice Cube. Mit gondolsz az elmúlt hónapok Egyesült Államokbeli eseményei újra az érdeklődés középpontjába helyezhetik a műfajnak ezt az ágát? Az új Kendrick Lamar-lemez sikere csak a kezdet?
A kérdésed sok kérdés egyben, de megpróbálom megválaszolni. Először is nem tudom mind a válaszokat. Egyetértek azzal, hogy volt idő a hip-hopban, amikor annak amit a rádióban hallottál, amit a tv-ben láttál, sokkal nagyobb politikai éle volt. Ez egyben az az időszak is volt, mikor az emberek felismerték, hogy a hip-hop robbanásszerűen fejlődő műfaj. Korábban úgy voltak vele, hogy oké, fiatal kölykök szeretik ezt csinálni, de a műfajnak fel kell nőnie. Ez alatt azt értem, hogy a cégek elkezdték kihasználni az ebben a zenében rejlő financiális lehetőségeket, ugyanakkor a politikai hatalmát ennek a zenének. Ami a hip-hopban megtörtént az más területen is lezajlott. Nézd csak meg a televíziózást: minden valóságshow. Nézd mi történt az irodalommal. A fő kérdés a minőség. Minőségi alatt azt értem, ami az emberek gondolataira és érzései reflektál. Különösen a jelen amerikai körülményei közt. Nézd meg mi történt Baltimore-ban, Fergusonban, mi történik most Dél-Kalorinában. A kérdés az miért nem beszél erről senki a populáris, mainstream zenében? Nemcsak a hip-hopban, az R&B-ben, bárhol. Senki nem beszél erről. Ezért is nyűgözött le igazán az új Kendrick Lamar-album.
A (Black and) Blues People című dalod, a ma esti koncerten, akárcsak a lemezen is a “black people unite” felkiáltással indult. Mikor néhány hónapja Common és John Legend átvették az Oscar-díjat a köszönetnyilvánítás részeként a fekete társadalom problémáiról beszéltek. Te mit gondolsz mik napjainkban a legsúlyosabb problémái ennek a közösségnek?
Nem hiszem, hogy a probléma az afrikai-amerikai közösségen belül lenne. A probléma a rasszizmus globális rendszere. Diszkrimináció, amit fehér felsőbbrendűségnek is hívhatunk. Rasszizmus: ez a probléma. Probléma számunkra, hogy olyan országban, olyan világban élünk, ami ilyen körülményeket kínál. Arra gondolok, hogy a statisztikák szerint a fegyvertelen fekete embereket húszszor nagyobb eséllyel lövik le a rendőrök. Olyan környékeken élünk, ahol magas a rendőri jelenlét. Felsőfokú végzettséggel rendelkező fekete emberek sokkal kisebb arányban kapnak állást, mint a középfokú végzettséggel rendelkező fehérek. Ez a valóság. Ez nem évtizedekkel korábban zajlott, nem kétszáz évvel ezelőtt, ez zajlik itt és most. Szóval úgy érzem, hogy a probléma, amivel a közösségünk szembenéz az a rasszizmus rendszere. Ez teljesen nyilvánvaló és egyértelmű. Ez egy óriási probléma.
2011-ben egy teljes dallal tisztelegtél a hip-hop aranykorának női előadói előtt. Mit gondolsz napjaink nőképéről a műfajban? Valóban a Nicki Minaj-korban élünk?
Úgy érzem, hogy mindenkinek megvan a joga, hogy művészeti terméket állítson elő, bármilyen színvonalon tegye is. Ami ebben problematikus, hogy csupán egy-két kép létezik, hogy kicsodák is a nők a hip-hopban. Nincsenek eltérő képek, eltérő narratívák. Nem mutatják be a komplexitást. Nem látod mennyire eltérőek is vagyunk. Azt érzem, hogy ez a probléma. Tudom, hogy rengeteg nő van, aki rappel, remek zenéket készít, és mind különbözőek vagyunk. Másként nézünk ki, eltérő történeteket mesélünk. Ahogy Kendrick Lamar sem ugyanolyan, mint Drake, Drake sem ugyanolyan, mint 2Pac. Nekünk is spektrumra lenne szükségünk, hogy megmutathassuk magunkat a hip-hopban, de ez nemlétezik a mainstream szintjén.
Az utóbbi években rengeteg kitűnő európai hip-hop lemez jelent meg. Elég csak a francia Hocus Pocus albumaira vagy a hozzád hasonlóan kölni JR&PH7 producer páros zenéire gondolni, de első lemezed a The Journey Aflame is ebbe a sorba illik. Ezek a felvételek gyakran izgalmasabbak voltak, mint az Amerikából érkezők. Rátalált az európai hip-hop az igazán egyedi, saját hangjára?
Nem tudom. Nem élek elég régóta Európában ahhoz, hogy lássam a fejlődést. De egyetértek abban, hogy tényleg különösen jó lemezek jöttek ki. Néhány éve, például Pete Philly igazán minőségi zenével jelentkezett. Azt gondolom, globálisan van egy komoly figyelem, ami arra irányul milyen is a hip-hop az Egyesült Államokon kívül, és ez fontos. A hip-hop most már globális és ez nagyszerű. Az emberek bárhol készíthetnek remek hip-hop zenéket.
Jelenleg Kölnben élsz. Inspiráltak a német hip-hop olyan társadalomkritikus előadói, mint a Freundeskreis, vagy olyan kitűnő német vokalisták, mint Brooke Russell vagy Joy Denalane?
Őszintén szólva, ha zenét hallgatok először is értenem kell, amit az előadó mond mivel én elsősorban író, költő vagyok. Ha gitáros lennék, biztosan a gitár lenne az első, amit hallani akarok. Nem értem a német nyelvet eléggé, de tudom, hogy kitűnő zenék és engem inspirálnak a jó zenék, bárhonnan is jönnek.
A színpadon zenészekkel dolgozol. Messze nem egy hagyományos hip-hop koncert, ahol az MC mellett csak egy dj van a színpadon. Ki inspirált arra, hogy egy ennyire komplex koncert programot építs fel?
Magát az előadást mindig a korábban adott koncertjeim inspirálják. Sokat léptem fel dj-vel, rengeteg ilyen alkalom volt, azokat is szerettem. A fellépésem most igazán kidolgozott, a korábbi koncertek tapasztalataira alapozva. Az elmúlt néhány évben rengeteg koncertet adtam. Természetesen ott van a Roots, az első igazi hip-hop zenekar, olyan dolgokat művelnek, amiket korábban nem láttam senkitől. Biztos vagyok benne hogy ők inspirációt jelentettek a számomra. A döntésem hogy zenekarral szeretnék dolgozni, élő zenével, szintén a tapasztalataim nyomán született meg, tehetséges zenészekkel eltöltött utazások során. Kapcsolatba kerültünk egymással, és rádöbbentünk, hogy tudunk együtt zenélni. Személy szerint nagyon szeretek zenészekkel fellépni, mert több energia van benne, kreatívabb lehetek, a kreativitáson keresztül, amit ők hoznak a színpadra. Rengeteg lehetőséget kínál ez számomra, és én nagyon szeretem ezeket a lehetőségeket.
Jelenleg is kitűnő zenészekkel turnézol, korábban pedig olyan legendákkal álltál színpadra, mint Questlove vagy Tony Allen. Milyen érzés volt két ilyen zseniális dobossal együtt dolgozni?
Tony Allentől rengeteget tanultam. Imádja a zenét. Ő mondta nekem, hogy a zenének nincs kezdete, se vége. Nem limitálhatjuk magunkat egyetlen stílusirányzatra. Ha valaki, akkor ő mindig kísérletezik, mindig nyitott arra, hogy kipróbáljon dolgokat. Csak két keze van, de a ritmusok, amiket kreál vele mégis annyira összetettek. Hogyan lehetséges ez? Ez olyan, mint a varázslat! Együtt tölteni vele az időt, beszélni vele, megérteni és hallgatni őt. Múlt hónapban Tunéziában jártam, meglepődtem, hogy ő is épp ott van, főleg mikor felhívott a színpadra. Felugrottam, és Tonyval nyomtuk, fantasztikus érzés volt! Olyan nekem mintha a családom része lenne. Ő brilliáns, és nagyon megtisztelő, hogy egy olyan személy ismeri el a tehetségemet, aki inspirálja az egész világot. Valaki ezen a szinten. Nagyszerű érzés. Nagyon nehéz pontosan leírnom, hogy érzek, de igazán csodálatos.
Visszatérve a női MC-ket méltató soraidra, mik voltak számodra a női hip-hop előadók által készített meghatározó lemezek?
Lauryn Hilltől a The Miseducation of Lauryn Hill album, Queen Latifah és a Black Reign, ez egy klasszikus a számomra. Van egy dal rajta: “Gimme five on the black hand side…” (utánozza Queen Latifah stílusát). Roxanne Shante a színpadon, Bahamadia és a Kollage, az atlantai Sa-Roc albuma ami csak most jelent meg, a The Legend Of Black Moses. Nagyon sok jó lemez van, igazán remek albumok, például Lauryn Hill MTV Unplugged lemeze. Az teljesen lenyűgöző volt. Rengeteg nagyszerű zene van, túl a hip-hopon is például Erykah Badu dalai.
*******
„Dobd az öklöd a levegőbe, ha hiszel az igazságban!” – kiabálja az A38 színpadán állva. Addig nem is halad tovább a koncert, amíg a közönségben állók többsége így nem tesz. Akua Naru ötfős zenekara élén magabiztosan vezet bennünket soullal, funkkal, nagyadag jazzel átszőtt hip-hop ritmusokon, és aktuálpolitikai gondolatokon át. Eric Garner és Trayvon Martin meggyilkolása, vagy a baltimore-i események, mind szóba kerülnek a két lemez felvételei közt. Messze egy átlagon felüli hip-hop koncert, talán csak az ének hiányzik, az is csak egy ideig. A zenészei profik, a dobos Christian Nink pedig olyan szóló performansszal zárja a koncertet, amit még sokáig nem felejtünk el. Előbb korai Neptunes-ra emlékeztető ütemeket majd trapet dobol, miközben az MC átsétál a közönségen és mosolyogva dedikálni kezd. Akua Narunak határozott mondanivalója van, és ha továbbra is ilyen szórakoztató formában teszi, Európa szerte nagyon sokan fogják meghallani.
