A 2015-ös Fishing on Orfű, belesűrítve egyetlen posztba

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Véget ért a Fishing on Orfű, és annyira szép volt ez a négy nap, hogy az összes ott szerzett élményt nem is tudnám belesűríteni egy posztba. Mindenesetre kiválasztottam azokat, amik az egész fesztivál szempontjából is fontosak voltak, vagy csak tényleg nagyon jellemzőek rá. Ez a bejegyzés azoknak szól, akik szeretnék megtudni, milyen volt idén a Fishing on Orfűn fesztiválozni, de azoknak is, akik ott voltak a Panoráma kempingben, és most jól esne nekik visszagondolni néhány emlékezetes pillanatra.

A Fishing esszenciája

A kisvasút egyszerre volt az egyik megmenőbb és legorfűsebb dolog, amivel a fesztiválon találkoztam. Ráadásul tök jókor jött, mert szakadó esőben kellett volna hazamennünk a boltból, ha nem lett volna. Igazából egy tipikus városnéző motoros kisvonatról van szó, azzal a különbséggel, hogy itt a középső kocsiba nem lehetett felszállni, ott ugyanis egy rezesbanda ült, ami menet közben eljátszott egy csomó dalt a Száz forintnak ötven a felétől kezdve a Sweet Dreamsig. Ráadásul tényleg tipikusan orfűi jelenség volt – körbevitt a tó körül, így olyan helyekről is látni lehetett a festői környéket, amerre a legtöbb fesztiválozó nem szokott eljutni, a fesztiválozó utasok között pedig ugyanúgy meg lehetett találni a fiatalokat, mint a kisgyerekes családokat. Ja, és mindez ingyen, mert miért ne.

A búcsúkoncert

Amellett, hogy a Subscribe is a búcsúturnéja keretében adott tök jó koncertet Orfűn, itt volt a magyar zenei paletta egyik legkülönlegesebb tagja, az Isten Háta Mögött utolsó előtti fellépése is. Tizenöt év és négy nagylemez után a zenekar januárban jelentette be, hogy vége, és azóta sem gondolta meg magát, ahogy az ebből a posztból is látszik. Ha már így alakult, elég szép számú közönség gyűlt össze elköszönni a zenekartól, ami egy igazán erőtől duzzadó koncertet adott búcsúzásképp. Aki Orfűn nem tudott ott lenni, de még egyszer, utoljára szeretné látni a zenekart, az június 25-én az A38-on még megteheti.

A bemutatkozó koncert

Nem csak búcsú-, hanem bemutatkozó koncert is volt a fesztiválon, méghozzá egy hozzá ezer szálon kötődő zenekar, a Fekete Város első fellépését láthatta az a talán ezer ember, aki a csütörtöki főműsoridőben a második számú nagyszínpadhoz látogatott. A zenekar ötlete Kálocz Tamástól, a fesztivál főszervezőjétől származik, aki korábban még nem foglalkozott komolyabban zenekarcsinálással, most viszont egy igazi szupergroupot hozott össze Lovasi Andrással, Pálinkás Tamással, az óriásos Nagy Dáviddal, a 30Y-os Sárközy Zoltánnal, a supernemes Kubányi Bálinttal és Polgár Odettel. Ez alapján nagyon érdekesnek ígérkezett a koncert, de végül nem lett az, a közönség nem nagyon tudott mit kezdeni a zúzós számokkal. A legtöbb után egy csomóan még csak nem is tapsoltak, és lehet ezért, de így a dalokat sem éreztem túl erősnek. Szerintem szerencsésebb lett volna valamikor máskor, mondjuk éjfél körül tartani ezt a koncertet, mert így egy kicsit kínosra sikerült ez a bemutatkozás, arra pedig igazán kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ebből a zenekarból a következő években.

A legnagyobb tömeg

Már előre elég furcsán néztem, amikor láttam, hogy a Wellhello koncertje a harmadik számú helyszínen, a Vans sátorban lesz, és batyus bölcsész vagy alter közönség ide vagy oda (ami amúgy szerintem nem teljesen igaz), Fluorék koncertjén elképesztően sokan voltak. Az egy dolog, hogy a sátor tele volt, de a környékén is sűrűn álltak az emberek, akik próbáltak látni valamit, miközben a sátor körül szinte jobban lehetett hallani a közönség énekét, mint Fluorét és Diazét, és nem csak a Rakpartnál vagy az Apu vedd meg-nél. A Wellhello 2015 Punnany Massifja.

A legfeltörekvőbb zenekar

Ugyanebben a sátorban adott koncertet a Middlemist Red is, amit az utóbbi időkben óriási felhajtás vesz körül, nemrég még a Midemen is felléptek. Ezzel együtt az érdeklődés a zenekar iránt nem volt túl nagy a Fishing on Orfűn, még a Ganxsta Zolee és a Kartel koncertjén is jóval többen voltak, mint a fekete ruhás srácok fellépésén, akik egyébként csomószor fellelhetőek voltak a fesztivál különböző pontjain, ahogy a lenti képen is látszik. A Middlemist Red hiába csinál tök jó számokat, ezúttal nem tudott túl sokat élőben dobni rajtuk és csak egy közepes fellépést tudott összehozni, amit nem is nézett olyan sok ember. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy míg a Wellhellonak az Intim Torna Illegállal és a Fekete Várossal vagy Ganxstáéknak a Vad Fruttikkal és az egyébként tök jó koncertet adó Amorf Ördögökkel, a Middlemist Rednek a Kiscsillaggal és a Kistehénnel kellett felvennie a versenyt.

A legkülföldibb fellépő

A fesztiválon idén összesen két külföldi fellépő volt, amik közül kétség kívül a Pulled Apart by Horses volt a nagyobb szám, a brit poszt-hardcore zenekar ugyanis amellett, hogy sokkal híresebb, mint az osztrák Mother’s Cake, most először járt Magyarországon. A hajnal egyes kezdéshez képest egész szép számmal voltak a koncerten, ahol bár a béna hangosítás miatt a srácok zenéje időnként csak egy nagy zaj volt, végig zúztak és nagyon pörgős koncertet adtak, amin igazán jó érzéssel lehetett headbangelni vagy pogózni azoknak is, akik korábban nem is ismerték a zenekart.

A legrosszabb kaja

Orfű nem olcsó hely, a fesztivál területe meg persze pláne nem az. Ha az ember tényleg olcsón akar enni, akkor vagy májkrémes szendvicsen és péksütiken él, vagy bebuszozik minden nap Pécsre. Mindemellett az is igaz, hogy a fesztiválon sok pénzért sokszor minőségi és nagyon finom ételeket lehet kapni. Aztán persze van olyan is, amit lehúzásnak érez az ember, ezeknek pedig az általam megkoronázott királya a wimpi, amit az egyik tóparti (tehát a fesztivál területén kívül eső) büfében találtam. Eleinte nem tudtam, hogy micsoda, de annyira nem is voltam kíváncsi rá, hot dog-ot akartam venni, ami 350 forintért nagyon baráti ajánlatnak tűnt. Az egyébként kedves eladó viszont azt mondta, hogy érdemesebb lenne wimpit vásárolnom 690-ért, mert az olyan, mint a hot dog, csak sokkal nagyobb. Meggyőzött, és mivel tök éhes voltam, én ezek után valami szuper extra deluxe kajára készültem, de amit kaptam, az egy nem túl nagy egyenes kifli, egy kis virsli, egy kis sajt, ketchup és mustár volt. Nulla százalék zöldség, száz százalék szomorúság.

A legjobb kaja

Annyira sokféle és jól kinéző kaja volt a fesztiválon, hogy mindent persze nem próbáltam ki, de a kemencés lángos azért kapja meg a díjat, mert majdnem tökéletes volt a pékség neve, ahol készítették, és annyiba került, mint kint a wimpi. Igen, a Langallóra gondolok.

A legviccesebb fesztiválozók

Ha jártok Szigetre, ott találkozhattatok már egy olyan fallal, amire az emberek ráirkálhatják, hogy mit akarnak még megvalósítani az életben. Na, a Panoráma kempingben egy olyan iskolatábla volt kirakva, amire azt lehet felírni, hogy ki miért szereti a fesztivált. Én valahogy mindig akkor jártam arra, amikor egy bácsi vizes szivaccsal letörölte a krétával írt feliratokat (tényleg tisztára, mint általánosban), amikor pedig elkaptam teleírva, pont nem volt nálam mobil, így nem tudtam lefényképezni. A lényeg az, hogy míg a Szigeten szép nagy és közhelyes gondolatokat lehet általában olvasni a vonatkozó táblán, itt olyanokat, hogy valaki mondjuk azért szereti a Fishing on Orfűt, mert itt mindenkinél van öklözőzsír, vagy azért, mert nem szurkálták meg egy hosszú nyelű késsel. De olyan is volt, aki azért szerette a fesztivált, mert a bevándorlók jó arcok.

A tökéletes lezárás

A Boldogság, te kurva nagyszínpad, azaz az igazi nagyszínpad programját a hiperkarma zárta, és már előre is nekem tök jó ötletnek is tűnt, hogy szombat éjfélre rakták őket. Remek koncertet adott a zenekar, rendesen tele volt a színpad előtti lejtő is, csak az volt a fura, hogy pár másodpercnyi szünetekkel, futószalagon jöttek a számok, és Bérczesi Robi gyakorlatilag semmilyen átvezető szöveget nem mondott. Nem igazán tudtam, miért van ez, de pont mivel utolsó fellépő volt a színpadon, nem gondoltam, hogy ők is a szűk időkerettel küzdenek, mint ahogy ez előfordult jópár zenekarral a fesztiválon. Aztán a szintén gyorsan lezavart ráadás után kiderült, hogy mégis arról van szó, hogy a zenekar olyan sok számot szeretett volna eljátszani a rendelkezésére álló időben, amennyit csak lehet, ugyanis Robi még visszaszaladt a színpadra, és azt mondta, hogy még maradt másfél perce, úgyhogy eljátssza a kedvenc népdalát. A dal nagyon szép volt, és ez az egész jelenet olyan egyszerű és kedves, hogy az egyrészt tökéletesen lezárta, másrészt másfél percben össze is foglalta, hogy miről is szól a Fishing on Orfű. Majd, ahogy itt meg van örökítve, levonult a színpadról, és vége volt.