Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Húsz év slágereivel búcsúzik a HS7 augusztus 1-jén. A Budapest Parkban utolsó alkalommal találkozhatunk a zenekarral két évtizedes működésük lezárásaként.
Az öttagú zenekar idén tavasszal, a 20. születésnapja után pár héttel jelentette be, hogy beszünteti működését. Közösen így beszéltek erről:
20 nagyszerű év volt, melybe sok kaland, sok jó koncert, és azt gondoljuk, számos jó dal és jó lemez fért bele. Most úgy érezzük, hogy minden megtörtént, ami megtörténhetett, s hogy ebben a formában mindent elmondtunk, megírtunk és eljátszottunk, így aztán kicsit szomorúan, de semmiképp sem nagyon szomorúan jelentjük be, hogy beszüntetjük a HS7 működését. Útjaink elválnak, de szeretettel és tisztelettel gondolunk egymásra, s az együtt töltött időre.
A közel húsz állomásos búcsúturnén végiglátogatták két évtizedes fennállásuk legemlékezetesebb helyszíneit, kedvenc fesztiváljaikat és záróakkordként augusztus 1-jén a Budapest Parkba várják közönségüket.
Az 1995-ben alakult HS7 pályafutása során kilenc emlékezetes lemezt készített. Az elsőt 1995-ben Tick Tock No Fear címmel, az utolsót, a Felkeltem a reggelt című lemezt 2012-ben adták ki. A zenekar nyert hazai díjakat, többek közt Fonogram-díjat a 2002-es Szállj ki és gyalogolj című lemezért, és olyan rangos nemzetközi elismerésben is részesült, mint a MIDEM European Breakthrough Award. A hazai klubok és fesztiválok kihagyhatatlan fellépője volt, de zenélt többek közt az REM és Radiohead előtt is. A Hol van az a krézi sráctól és Dél-Amerikától a Mozduljon és Mártán át az Ez a szerelemig számos dala slágerré vált.