2015.08.26. 12:39 – dankógábor

Mindenkinek külön széksora lesz az Iron Maiden új repülőgépén

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ironmadienjumbo.jpg

Noha sok zenekar repked különgéppel a turnékon, az Iron Maiden különösen híres erről. Főleg azért, mert a gépet gyakran Bruce Dickinson énekes vezeti. Készült is már olyan turnéfilm, aminek ez volt az Ed Force One volt az egyik összekötő kapcsa. Lehet most meg majd készül a következő, ugyanis a metálzenekar upgrade-elte a gépet, és most már jumbo jettel tolják majd 2016-ban. Dickinson ezt mondta a gépről:

Amikor jött a lehetőség a barátaimtól az Air Atlanta Icelandicnél, hogy a The Book Of Souls turnéra kölcsönözzenek nekünk egy 747-est, naná, hogy lecsaptunk rá. Ki ne tette volna? A legnagyobb előnye ennek a gépnek, hogy a kolosszális mérete lehetővé teszi, hogy a teljes stábot és az összes színpadi felszerelést egyben szállítsuk anélkül, hogy különösebben át kellene alakítani a repülő szerkezetét, ahogy azt a 757-esnél tettük. Idő- és költséghatékony, sőt, a csapatunkból szinte minden főre jut egy teljes sor ülés, így aludni is tud mindenki a gépen, míg utazunk. Ráadásul útközben nem kell majd megállnunk tankolni.

Azt, hogy ezt Budapesten is láthatjuk-e leszállni, még nem tudjuk, de hamarosan kiderül. Itt egy klassz infografika a Maiden-gépek fejlődéséről:

ironmadienjumboinfograf.jpg


metál hír iron maiden



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása