Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Már csak napok kérdése, és kiderül, hogy ki lesz Magyarország legnagyobb online videós versenyének győztese! Az internet népe által megválasztott legjobb harminc középdöntős produkcióból a zsűritagok 10 alkotót juttattak a döntőbe. A végső összecsapására most vasárnap kerül sor.
A Ki Mit Tube zsűrije a verseny nézői által legjobbnak tartott harminc produkció közül választotta ki a Ki Mit Tube döntőjének mezőnyét. A legjobb tíz alkotó, immár a verseny kategóriáitól - Zene, Vblog, illetve Minden más - függetlenül mérhetik össze tudásukat, a Ki Mit Tube szeptember 20.-ai döntőjén. Zene kategóriából döntőbe jutott Beni, Bittner Dániel, a The BMG, Jammal, Lena, a Mongooz and the Magnet és a Rímbiózis, a Vblog kategóriát Member képviseli, a Minden más kategóriából pedig a Standard Hibáért illetve a CAFF-ért izgulhatunk.
Beni a Ki Mit Tube-ra egy toleranciát hirdető slammel nevezett, amivel meg is nyerte az első fordulót. Második produkciójában kicsit lazábbra vette a figurát és generációjának boldogságát domborította ki. Bittner Dániel egy szál akusztikus gitárral, hangjával és két saját szerzeményével nyerte meg a nézők és a zsűritagok szívét. A The BMG a capella együttes elsőként David Guetta és az Ocho Macho slágereinek összegyúrásával villantott egy nagyot az első fordulóban és középdöntős mixükkel is hozták azt a szintet, amit a rajongóik elvárnak tőlük.
Jammal elsőként egy rakás cintányért és egy dob előtt csillogtatta meg tudását egy Daft Punk feldolgozással, így a középdöntőben megmutathatta azt is, hogy nem csak hangszerekkel bánik ügyesen, ha zenéről van szól. Lena is feldolgozásokkal készült mindkét fordulóra, de ő a hangjára épített: először egy Demi Lovato slágert prezentált, majd egy mashup-pal jelentkezett. A Mongooz and the Magnet az első fordulóban egy saját szerzeménnyel hódította meg a – feltételezhetően női – szíveket, majd egy Antonia Vai slágerrel folytatta ugyanezt. A Rímbiózis az első fordulóra egy vizuálisan is nagy erősen megtámogatott hip-hop produkcióval nevezett, majd a második fordulóban is megmutatta azt, hogy miért is tartja őket Puzsér Róbert napjaink egyik legfontosabb kulturális termékének.
A Vblog kategóriából egyedül döntőbe jutott Member az Atari számítógépek és a 80-as években kapható konzolok játékainak csodálatos világával ismertette meg kétszer is a legfiatalabb generációkat, illetve csalt könnyet azoknak a szemébe, akik már a nyolcvanas években is hosszú éjszakákat gubbasztottak a TV-re kötött joystick-okkal és billentyűzetekkel.
A Minden más kategóriából a Standard Hiba profin összerakott, okos, egyedi – Tamás Bence Gáspár szerint egyenesen a Gothár Péter filmjeiben látottakhoz hasonló – világot felépítő két produkciójával érdemelték ki a döntőt. A kategória másik továbbjutója, a CAFF az első forduló továbbjutói közül csak a középmezőnyben végzett Lórap-jével, a középdöntőre viszont nagyon összeszedték magukat: egy fordított világot bemutató produkciójukkal kategóriájuk hatodik helyén végeztek.
A Ki Mit Tube döntőjébe jutott alkotók újabb feladatot kapnak: Saiid inspiráló, slambe öntött kiáltványát kell továbbgondolniuk és létrehozniuk annak gondolatai mentén egy önálló produkciót. A tíz döntős videója szeptember 20-án reggel kerül fel a Ki Mit Tube honlapjára, a közönség pedig este tízig döntheti el azt, hogy ki nyerje meg az idei Ki Mit Tube-ot.