2015.10.09. 10:20 – Herzog Tamás

Esélyt a békének - Ma lenne 75 éves John Lennon

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

john-lennon.jpeg

John Lennon angol dalszerző-énekes, a Beatles ritmusgitárosa Liverpoolban született, 1940-ben. Édesanyja nem tudott róla megfelelően gondoskodni, így négyéves korától anyai nagynénje, Mary Elizabeth Smith, "Mimi néni” (1903–1991) nevelte, munkásosztálynál jobb körülmények között. Édesanyja, Julia 1958-ban egy autóbalesetben életét vesztette, férfi mintát – apja állandó távollétében – a nagynénje férje jelenthetett számára.

1.jpgLennon négyévesen. (Fotó: Andrew Scott Productions)

1956-ban megalapította a Beatles elődjét jelentő Quarrymen nevű együttest. (Az együttes nevének jelentése „Kőbányászok”, amely a tagok által látogatott középiskolának, a Quarry Bank High School-nak a nevére utal.) 1957-ben megismerte Paul McCartney-t (1942–), akit azonnal felvett az együttesbe.

A zenekar neve előbb Silver Beatlesre, majd 1960 elején Beatlesre változott. Első átütő angliai sikereiket 1963-ban érték el, a rákövetkező évben a Beatlemánia már globális méretet öltött. 1965-ben a tagok a Brit Birodalom Rendje (MBE) kitüntetést kapták meg II. Erzsébet királynőtől, amelyet Lennon 1969-ben – Nagy-Britannia háborús külpolitikájára hivatkozva – visszaküldött a királynőnek.

2.jpgA Beatles fellépése Montreálban, 1964 szeptemberében.

1965-ben, a világon az elsők között adott stadionkoncertet a Beatles, amelynek helyszíne a New York-i Shea stadion volt. Utolsó, előre meghirdetett fellépésükre 1966-ban került sor San Franciscóban, ezt követően – az 1970-ben bekövetkezett feloszlásukig – a lemezkészítésre koncentráltak.

A Beatles nevéhez máig számos rekord fűződik. A hivatalos amerikai slágerlistának, a Billboard Hot 100-nak az 1958 és 2013 közötti időszakra vonatkozó adatai szerint a Beatlesnek 20 száma volt slágerlistavezető, több mint bármely más előadónak. (1964 áprilisában a slágerlista első öt helyezésén Beatles-számokat jegyeztek, más zenésznek legfeljebb az első két helyen rivalizáltak egymással a számai.) Mintegy 600 millió Beatles nagylemezt adtak el a világon, kislemezekből csak az Egyesült Államokban 1,6 milliárd darabot értékesítettek. Mindezek alapján nem meglepő, hogy a vizsgált 55 év legsikeresebb könnyűzenei formációjának a Beatlest ítélte a zenei magazin.  

A Beatles dalok túlnyomó többsége a Lennon–McCartney szerzőpáros nevéhez kötődik, de ma már tudható, hogy mely daloknak volt az elsődleges szerzője Lennon és melyeknek McCartney.

Lennon leghíresebb dalai között említhető a harmadik és az ötödik Beatles nagylemeznek, valamint az első két filmjüknek egyaránt címet adó A Hard Day’s Night, illetve a Help című dal, a nevelőszülei házától kőhajításnyi távolságra található gyermekkori játszóhelyről komponált Strawberry Fields Forever, a BBC megbízásából írt és az első élő globális tévéközvetítés során Nagy-Britannia képviseletében előadott All You Need Is Love című sláger, de ide sorolható az egyik házasságon kívüli kapcsolata ihlette Norwegian Wood (This Bird has Flown) és a Come Together című szerzemény is.

Az együtt töltött évek során Lennon és McCartney lényegében ugyanannyi, mintegy hetven-hetven dalt komponált, 18 daluk esetében pedig nem lehet eldönteni, hogy ki volt a fő dalszerző.

3.jpg

Lennon a Beatles felbomlását követően is sikeres dalszerző maradt, amely korszakát olyan dalok fémjelzik, mint a – még a Beatles idejében kiadott – Give Peace A Chance békehimnusz, a hetvenes évek elején pedig a Working Class Hero, a Happy Xmas (War is Over), valamint a szintén háborúellenes Imagine – utóbbi a Beatles-es korszakát figyelembe véve is minden bizonnyal a leghíresebb szerzeménye.

4.JPGCynthia Powell-lel, későbbi feleségével, 1959-ben.

Ami Lennon magánéletét illeti: első felesége Cynthia Lennon (1939–2015) volt, akitől 1963-ban született Julian nevű fia. Cynthiával 1962-ben kötött házassága 1968-ban ért véget, miután kapcsolata időközben elmélyült a japán avantgárd művésszel, Yoko Onoval (1933–). McCartney Juliannek komponálta 1968-ban a Hey Jude című Beatles örökzöldet, amellyel a szülei válása által okozott fájdalmát kívánta mérsékelni. Lennon Onóval 1969-ben házasodott össze.

1971-ben New Yorkba költözött és többé nem járt az Egyesült Királyságban. Békeharcosként szembeszállt az Egyesült Államok vietnámi háborújával, ami miatt több mint három éven keresztül ki akarták utasítani az országból.

Három vetélést követően, ma 40 éve született meg Sean fia, akinek ötéves koráig Lennon a zenéléstől visszavonultan élt. Seanról írta a Beautiful Boy (Darling Boy) című dalt, amely az 1980-ban, néhány héttel a halála előtt kiadott Double Fantasy című albumon jelent meg.

5.jpgLennon a fiaival 1978-ban. (Fotó: Yoko Ono)

1980. december 8-án, 40 évesen halt meg New Yorkban, miután – a még ma is börtönbüntetését töltő – Mark Chapman lelőtte.

6.jpgA gyilkosság napján készült fénykép (Fotó: Annie Leibovitz)

Testét elhamvasztották, földi maradványai ismeretlen helyen találhatóak. 1985-ben a New York-i Central Parkban 1 hektár alapterületű emlékhelyet alakítottak ki, amelyet Strawberry Fields névre kereszteltek. 1987-ben beválasztották a Dalszerző hírességek csarnokába, a Rock and roll hírességek csarnokába pedig a Beatles tagjaként, majd szólóművészként is bekerült. A liverpooli légikikötő hivatalos neve 2001 óta John Lennon Repülőtér, ami az első repülőtér az Egyesült Királyságban, melyet egy személyről neveztek el.

7.jpg


pop rock john lennon beatles



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása