2015.10.25. 14:55 – -dj-

Összejött a próza és a metál - Nyolc hazai rockújdonság

dalmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A dalmegosztás rovatunk most egy kifejezetten metálos válogatással jelentkezik, igaz, van itt még próza is, de ez szépen megfér az agyontorzított gitárok mellett. Tessék lejjebb tekerni egy kis zsizsgésért.

A Dereng Bokros Csaba volt Isten Háta Mögött-gitáros zenekara. Egy kicsit hektikusan, és alig elő-elő tűnve dolgozgatnak, de most adtak magukról életjelet. A Dereng zenéjén csak az nem hallja, hogy Bokros az IHM egyik kulcsfigurája volt, aki nem akarja. Egy kicsit fura is, hogy mitől ment szét az IHM, vagy legalábbis szállt ki előtte a gitáros, ha ennyire ugyanolyanok az elképzelések. Mindegy is, művészemberek lelkét ne akarjuk megérteni. IHM már nincs, a Felfelé végződik pedig egy klassz kis altermetál dal.

Az Ördög (vagy Ørdøg?) nem is egy dallal jelentkezett nemrég, hanem egy regényrészlet aláfestésével. Az alábbi videóban animáció is alátámasztja a szöveget. Cserna-Szabó András Sömmi című regényéből származik a részlet, a zenei aláfestésben pedig van egy kis gitárdallam, egy szóló és mindössze egy rövid énekrész a végén. A videó vége egy kicsit reklámszagú a feltűnő könyvborító miatt, főleg azzal, hogy Vörös András is azt énekli, hogy „fogjátok, vigyétek”, de ettől függetlenül a kooperáció kellően érdekes, és hangulatos.

A Room of The Mad Robots második lemezével jelentkezik hamarosan, amiről az első dal, a Deism egy szöveges videóval jelent meg, amiben nem csak felírat, hanem állatkísérletekről szóló bevágások is vannak. A zenekar az előző lemezéhez képest sokat fejlődött, végre elhagyták a kissé funkciótlan, és a zenét összezavaró perkát, helyette effektezés van a metálzene alatt. A hatások elég egyértelműek: Tool, Deftones, késői Fates Warning és Subscribe, bár ez utóbbi kettő talán nem szándékos. A dal egyébként jó. Kíváncsian várjuk az egész lemezt.

A magyar doom/stoner zenének van egy sajátos hangulata. Nehezen lehet megfogalmazni, hogy pontosan mi az, de még azok a zenekarok is hozzák ezt a hangulatot, akik nem is olyan régen tűntek fel. A Barbears is illik a sorba. Kicsit hamiskás, rekesztett ének, kicsit fapados hangzás, kicsit még nem tökéletes dal. Ez a Vagabond. Nem rossz amúgy, mert az a bizonyos egyedi hangulat abból is származik, hogy kitűnően átjön a felvételből, hogy élvezettel csinálták.

A szegedi Skore biztos tudja, hogy a neve sok helyen megjelenik a neten, többek között egy indiai óvszermárka is viseli, de nem valószínű, hogy emiatt döntöttek emellett. A zenéjük a Subscribe vonalán halad, legalábbis ha magyar hatásokat keresünk. A dalokban van elképzelés, de még sok a lecsípnivaló, és a kevésbé eltalált téma. Első felvételnek jó, de ebből még bármi kibontakozhat.

A Magor Ez vagyok én című dala az első lemezükről (Testamentum) származik. A Magor név alapján hirtelen talán nemzeti rockot várna az ember, de ez nagyon nagy tévedés. A hamarosan a Road vendégeként turnézó zenekar klasszikusabb felfogású metalcore zenét játszik, van itt üvöltés, dallamos ének, breakdown, ahogy mondjuk a Killswitch Engage-től megszokhattuk, de annál azért közelebb van ez a klasszikus metálhoz, mint hardcorehoz.

Az Ektomorf új lemeze hamarosan megjelenik, mi pedig eddig még nem mutattuk meg a lemez felvezető dalát. Ebben a dalban a death metal(fél)istenének számító Cannibal Corpse hörgőse, Corpsegrinder Fisher vendégszerepel, és valójában tényleg olyan is a dal, mint egy death zúzda, persze az Ektomorfra jellemző groove-os, de egyszerű megközelítéssel. A hangzás pedig mélyebb már nem is lehetne, köszönhetően a nyolchúros gitároknak.

Bónuszként pedig itt a legeslegújabb Ektomorf-dal, aminek a címe és klipje mindent elmond, meg hát a szövegéhez sem kell felsőfokú angoltudás:


dalmegosztás



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása