Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Nem csak Adele jelentkezett friss dallal az utóbbi időben, sok feltörekvő hazai együttes is az elmúlt időszakot érezte megfelelőnek arra, hogy új anyagát bemutassa a közönségnek. Mi pedig segítünk nekik, és nektek is, ha valami új zenét kerestek a hideg őszi estékre, legyen az hip-hop, rock, a capella vagy például világzene, de az Ossian személyében egy régi ismerőssel is találkozhattok posztban. Szóval újra itt van a dalmegosztás, amiben kevés görgetéssel friss magyar zenékhez juttok, sokkal pedig az ezeket értékelő szavazáshoz, próbáljátok ki.
Régen írtunk már a MagyarVista Social Club-ról és a dalmegosztásban is régen szerepelt világzene, most azonban mindkét lukat betömködjük. Megjelent ugyanis a zenekar új klipje Ez van című dalukhoz, ami reggae-alapra készült, és bár alapvetően szerelmi csalódások felsorolásából áll, mégsincs szomorú hangulata, sőt, inkább könnyedén kezeli a sok kapufát. A szám állatfigurás, animációs videoklipet kapott Nagy Orsolyától, ami a zenével együtt egy kicsit olyan, mintha a huszonegyedik századi folytatása lenne a Magyar népmeséknek.
Legújabb számában az EMLP keserű képest fest a mai magyar valóságról, vagyis leginkább a budapestiről, pozitív üzenetű és némileg közhelyes refrénnel. Ilyet persze már sokszor hallottunk hip-hop zenekaroktól, az Ég veled érzésem szerint leginkább aktualitásban próbál ehhez az örökséghez hozzátenni, emellett pedig igyekszik végig a hip-hop popos oldalán maradni. Én továbbra is el tudom képzelni, hogy erős marketinggel egy-két éven belül kinőheti magát a csapat, mert olyasmi dolgot csinálnak, ami manapság sok embernek tetszik, de ehhez kéne egyrészt egy-két nagyon jó sláger, másrészt pedig valahogy ki kéne lépni a Punnany árnyékából.
Érdekes vállalkozás Szabó Gergő és Sólyom Attila art-pop duója, a Flowmotion Projekt, ugyanis nem stabil énekessel dolgoznak, hanem mindig mással, akit az adott dal hangulatához választanak ki. Sőt, az alább látható klipben nem is azt az embert látjuk a mikrofonnál, aki felénekelte a dalt, szóval teljes a zűrzavar. Maga a Nem érdekel mondjuk már nem olyan különleges, egy poprock-dalról beszélünk, amiben a költői én filmes klisékkel és közhelyekkel meséli el azt, hogy megcsalták, és nem engedi vissza magához a csajt, az hiába próbálkozik. A képi megvalósításért viszont nagy plusz jár, hiszen a klip végén még egy gitár is lángol, bár sajnos nem csak dizájnelem a tűz, hanem a rossz emlékek megsemmisítésének eszköze.
Legújabb klipjét a Kimnowak Gyémántjának feldolgozásához készítette a Budapest Voices, méghozzá azzal a nemesnek mondható céllal, hogy a színvonaltalan közbeszéden, a negatív közhangulaton és a sok gyűlölködő kommenten felülkerekedve rávegye az embereket, hogy merjenek bátran megdicsérni másokat. A videó szereplőit, köztük Schell Juditot, Scherer Pétert és az eredeti dal szövegét író Novák Pétert ennek megfelelően arra kérték, hogy írják le egy kartonpapírra a legszebb gondolatot, amit valaha mondtak nekik. A végeredmény persze egy kicsit hatásvadász lett, de érdekes, hogy az emberek kilencven százaléka vagy a gyereküktől, vagy a munkájukkal kapcsolatban hallotta legkedvesebb dicséretét. Jövőre egyébként új lemezzel jelentkezik a kórus, azon lesz hallható a Gyémánt is, amiből nekem kicsit hiányzik az eredeti dal lelke.
A VoluMen eredetileg egy tehetségkutatós énekesnő zenekaraként indult, aztán az ő eltűnése után állt össze mai felállásában, és kezdett el saját dalokat írni. Bemutatkozó EP-jük az Analóg Analógiák címet kapta, aminek önmagában nem sok értelme van szerintem, de a zenekar nevével együtt az már tisztán látszik, hogy a tagok szeretik a szójátékokat. Meghallgatni a visszafogott rockdalokból építkező anyagot itt lehet, ami összességében nekem nem tetszett annyira, hiába énekelte saját leírásuk alapján a zenekar énekese nedvesre a lányok bugyiját. Főleg az Ági dala című szerzeménnyel vannak problémáim, de lehet az a gond, hogy én nem vagyok lány. A zenekar csinált live session videókat is, amikből a kislemez legjobb számához, a Will It Go-hoz készültet itt meg is tudjátok nézni.
Nem túl gyakran adunk hírt klasszikus zenei lemezekről, most viszont egy hamarosan megjelenő album bónusz trackje kapcsán mégis így teszünk, ami bár egy népdalfeldolgozás, az előadói Boggie-n és a doboson kívül klasszikus zenészek, nevezetesen a Folkfonics és az Accord Quartet tagjai. Ez meg is hallatszik rajta, nagyon telt, gazdag hangzást kapott az Által mennék én a Tiszán ladikon. Egyébként deklarált célja is volt a zenekarnak, hogy olyan népzene-adaptációt készítsen, ami szórakoztató, mégsem „autentikus látszatot sugalló énekkel vagy minimális harmóniákra rátett elektronikus alappal” próbálja ezt elérni. Hogy ez mennyire sikerült, arról nehezen tudok véleményt alkotni, számomra ez a dal mindig is az énekórák mélypontja volt a Megrakják a tüzet mellett.
Kicsit meglepődtem, amikor azt olvastam, hogy korábban még nem rendelkezett egyetlen klippel sem a Firkin, de valóban az a helyzet, hogy a budapesti keltapunk-zenekar legelső hivatalos videóját láthatjátok a szöveg alatt. Talán ezért van az, hogy rengeteg dolgot próbáltak belesűríteni az őszi tájtól a visszafelé olvadó Cornettóig, de összességében nem lett rossz a végeredmény, ahogy a hozzá tartozó és a hétköznapi élet céltalanságát megjelenítő Parasite’s Lust sem az, ami a tavalyi Finger in the Pie albumon jelent meg egyébként, és természetesen tipikus zsánerdalnak mondható.
Spoken word zenekarként elég egyedi stílust képvisel a Gourmand, ami a slam poetryt és a kortárs költészetet házasítja jazz, hip-hop és funk alapokkal. Legalábbis leírva tényleg különlegesnek tűnik ez, de meghallgatva a Slágergyanút az ember könnyen gondolhatja azt is, hogy ez igazából csak hangszeres hip-hop, elég színpadias rapperekkel. Na jó, ennél azért tényleg többről van szó, de az biztos, hogy ebből a stíluskavalkádból egy megosztó produkció született, ami nekem nem különösebben tetszik, akinek viszont igen, az szeptember óta már egy egész nagylemeznyi anyagot meghallgathat a zenekartól.
A hallgatók személyiségének mélyebb rétegeit célozza meg a Phineas Gage, ami bár már nem most kezdte az ipart, első hivatalos kiadványa mégis idén októberben jelent meg. És bár igazából valami sokféle stílusból egybegyúrt kortárs popzenét szeretnének csinálni, a legerősebb érzésem az alábbi három számmal kapcsolatban a diszkókorszakos retro. De ezt most nem bántásból mondom, mert a Left Right Away egyrészt szórakoztató, másrészt tök könnyű klipjeleneteket elképzelni hozzá. Az enyém úgy kezdődne, hogy egy sötétben haladó kocsi szélvédőjén ütemesen megcsillan a lámpák fénye, aztán a sofőr kidob az ablakon egy égő cigit, de tovább nem mesélem.
2010 óta létezik a modern rockban utazó miskolci Inercy zenekar, ami elég aktív időszakra készül, hiszen körülbelül kéthavonta terveznek friss dalokat kihozni egészen a jövő nyáron megjelenő új albumukig. A soros most a For you, ami a műfajban tipikus hangzással, a zenekartól megszokottnál kicsit több elektronikával, király dobbetétekkel, és elég bénácska angol szöveggel rendelkezik, de a srácok tudatosan nem valami mély mondanivaló kifejezésére, hanem inkább a hangulatteremtésre törekedtek ezúttal. Két daluk megjelent már egyébként az aktuális projektből, azokat itt és itt lehet meghallgatni.
Az Ossian legújabb klipjét két budapesti koncertjén vette fel, a Barát szinte teljes első versszaka és a refrén egyes részei alatt is a közönség lelkes tagjait láthatjuk énekelni benne. A dal címéből is kitalálható módon a metál ezúttal a baráti szeretet nagyszerűségéről szól, méghozzá olyan önzetlen és kitartó szeretetről, amilyenre Zalatnay Sarolta vágyakozott még anno, vagy amilyet Timon és Pumba is megirigyelne. A szívet melengető szerzemény egyébként a tavasszal megjelent és hamar platinalemezzé váló Lélekerő egyik legnépszerűbb darabja a sajtóközlemény szerint, jövőre pedig a harmincadik szülinapját ünneplő zenekar ismét új albummal jelentkezik. Egy biztos, jó dolog lehet Paksi Endre barátjának lenni, ha így lehet rá számítani.
Elsőként a Quimby fedezte fel az ék zenekart, fel is léptette maga előtt a Budapest Parkban. Azóta már az első ék-lemez is napvilágot látott, méghozzá idén szeptemberben, olyan számokkal, mint az alább is hallható Stop. Akinek bejön ez a kellemes kis rockzene, az hamarosan két új klipet is láthat majd a zenekartól, és a lemezt is megtalálja February címmel például a Deezeren.
Az emberek sok mindennel próbálkoznak, hogy zenéjük régies, piszkos hangzást kapjon. A Mom ezt úgy próbálta meg elérni, hogy egy 1974-es AKAI szalagos magnón átfuttatta egész bemutatkozó lemezét. A Bipolar Disorder hangzása tényleg nem tűnik huszonegyedik századinak, de ezt most hagyjuk, mert inkább az az érdekes, hogy a zenekar nirvanás számai kifejezetten jók, és ha nem foglalkozunk azzal, hogy valami egészen hasonlóval több mint huszonöt évvel ezelőtt mások már bemutatkoztak, akkor bemutatkozásnak is kifejezetten ígéretesek. A nem nirvanásak azért a pörgős záródal kivételével egy fokkal gyengébbek, de ez nem baj, legalább nem ugyanolyan végig a lemez.
Általában itt a dalmegosztásban a zenekarok nevét első megjelenéskor vastaggal, az aktuális dal vagy lemez címét pedig dőlt betűvel szoktam szedni, de most kicsit bajban vagyok, mert a YesWeDo nevű alternatív metált játszó zenekar éppen azonos című számához készített klipet. Jó, azért nem teljesen, a szám címében ugyanis van vessző meg szóköz is, de egy ilyen azért mégiscsak fontos és programadó dalnak számít. Ne az új Iron Maiden-re számítsatok, a Yes, We Do egy ballada érzelmes énekkel, zongorával és gitárral, de ettől még jó. Az említett elemek külön-külön is rendben vannak, és ami a legfontosabb, az összkép sem giccses vagy nyálas, aminek elkerülése egy ilyen dalnál egyáltalán nem egyszerű feladat, még ha az angol nyelv segít is benne. A zenekar egyébként kolozsvári alapítású, bemutatkozó lemezét The Missed Sanctification néven a streamingszolgáltatóknál is meg lehet találni.
