2015.11.23. 12:18 – dankógábor

Jön a Cure Budapestre

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kell a címnél több információ? Ja, igen, a koncert a Budapest Sportarénában lesz 2016. október 27-én, szóval szűk egy év múlva. Új lemezről egyelőre nincs információnk, de mivel jó soká lesz ez a buli, így ezalatt bármi megtörténhet. Még akkor is, ha sajtóanyag azt mondja, hogy amolyan best of lesz a fellépés. Vagy legalábbis ne vegyük el a rajongóktól a reményt, jövőre már nyolc éve lesz, hogy friss albumot adtak ki. Annak meg jövőre lesz 11, hogy utoljára Magyarországon léptek fel. Akkor a SZIN-en koncerteztek. Itt a sajtóanyag vágatlanul:

THE CURE VÉGRE EURÓPAI TURNÉRA INDUL 2016-BAN!

A legendás The Cure 2016 őszén 17 országban összesen 30 koncertet ad a kontinensen, ez lesz az első turnéjuk 8 év után. Ennek a limitált számú fellépésnek hazánk is része lehet, Robert Smith bandája október 27-én lesz látható a Budapest Arénában!

Az 1976-ban alapított zenekart a 70-es évek végén megjelentetett dalaik alapján a post-punk és new wave vonalhoz sorolták, de a 80-as évek elején zenéjükben egyre több sötét téma került előtérbe, amellyel a gothic rock vonalához kapcsolódtak. Végül a 80-as évek közepére Smith rátalált az igazi stílusukra, és a popzenei elemek ötvözésével a csapat igazi szupersztárrá vált. Olyan dalokkal járultak hozzá az évtized slágereihez, mint a Just Like Heaven, Lovesong, Boys Don't Cry, The Love Cats, Friday I'm in Love vagy a Lullaby.

A banda több mint 30 millió albumot adott el pályafutása során, 13 stúdióalbumot, 10 EP-t és több mint 30 kislemezt jelentetve meg.

Az elmúlt 7 évben főleg Londonban léptek fel, illetve a legnagyobb európai fesztiválok sztárvendégei voltak: Roskilde, Werchter, Reading & Leeds, Pinkpop, Hurricane & Southside, Paleo, Vieilles Charrues, BBK, Belfort, Optimus Alive!, Primavera, Frequency, Electric Picnic, Bestival közönsége egyhangúlag lelkesedett a banda koncertjéért.


A THE CURE TOUR 2016 Robert Smith (ének / gitár), Simon Gallup (basszusgitár), Jason Cooper (dobok), Roger O'Donnell (billentyűs hangszerek) és Reeves Gabrels (gitár) közreműködésével zajlik majd. A The Cure közel 4 évtizedes pályafutásának kedvencei, ritkaságai és néhány, még kiadatlan dal egy vadonatúj színpadi produkció keretében garantálja majd, hogy ezt a show-t mindenképpen látni kell!

A teljes turnén, így Budapesten is a The Twilight Sad lesz az előzenekar.

A hazai rajongók által nagyon várt bulira belépők november 27-én 10.00 órától a www.livenation.hu oldalon keresztül vásárolhatók. A koncertre limitált számban közvetlenül a színpad elé szóló kiemelt állójegy is kapható lesz.


pop rock hír the cure dark



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása