2015.11.25. 10:51 – dankógábor

John Frusciante egy rakás ingyenzenét rakott fel a netre

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

frusciante2.jpg

Legutóbb, május végén azt írtuk John Frusciantéról, hogy nem ad ki több zenét. Kicsit sokáig tartott ugyan, de idővel a Red Hot Chili Peppers volt gitárosához is eljutott a hír, hogy mindenki erről ír a világsajtóban, szóval most közleményt adott ki. A hír ugyanis nem volt igaz, és az interjút készítő újságíró kicsit másképp értelmezte a szavait, mint ahogy azt Frusciante mondta. Erről most hosszú üzenetet írt a zenész honlapjára, megmagyarázva, hogy mit is jelentett az, hogy nincs közönsége. Nem a nagyközönségre gondolt ugyanis, hanem azokra, akiknek az alkotási folyamat közben elküldte a dalokat. Szóval egész egyszerűen csak az volt, hogy nem küldözgetett senkinek semmit, hanem csak ő volt meg a zene. Ennek a korszaknak mellesleg vége, szóval jönnek majd az új, nagyközönségnek szánt dolgok is.

Ennek előfutára is itt van már. A levél első része ugyanis arról szól, hogy elindított egy Bandcamp- meg egy Soundcloud-oldalt, ahová ingyen pakolja fel a zenéket. Azért ingyen, mert szerinte a művészet lényege adni, és nem eladni. Ez most ez nagyon zanzásított összefoglalója Frusciante szeretetrohamának, de aki akarja, itt elolvashatja. Alább pedig soha nem hallott zenék, vagy legalábbis ilyen formában még nem voltak publikusak.


pop rock red hot chili peppers hír electro john frusciante pszichedelikus



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása