2015.06.15. 13:31 – dankógábor

Gróf Balázs olyan klipet készített az Obituarynak, amit gyerekek is megnézhetnek

Na jó, csak majdnem.

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

obigrof.jpg

A videóban olyan kemény a legendás floridai death metal zenekar, hogy még a zombik meg hasonló szörnyek sem állhatnak az útjukban. A sztori röviden: a zenekarnak oda kell érni a koncertre, és ezért mindent meg is tesznek. Gróf Balázs természetesen elmondta nekünk, hogyan is jött össze ez az egész:

John Tardy Obituary-énekes látta annak idején a Blind Myself Lost In Time című dalára készült klipet, ami az amerikai Headbangers Ball 2008-as év végi "legjobb klipek" listájára is felkerült. Már akkor leveleztünk egy kicsit egy lehetséges Obituary-klipről, de végül csak tavaly realizálódott a dolog. Aztán amikor élesedni látszott az ügy, először csináltam egy rövid mintát a legelsőnek kijött számhoz, ami elég véres és brutál volt, de végül a Tardy tesók előálltak azzal a sztorival, ami az elkészült klipben látható. Egy klasszikus poénos rajzfilmet gondoltak ki, ami gyakorlatilag a gyerekek is megnézhetnek. Az egész sztorit ők találták ki, én csak pár extra figurát raktam hozzá, de ezt most nem árulom el kiket.

Szóval tessék megnézni az őrületes road movie-t alább!


metál hír death obituary



2015.06.15. 11:44 – dankógábor

Ginger Baker leszólta a Led Zeppelint és a teljes heavy metal színteret

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

gingerbaker.jpg

Mindig öröm, amikor Ginger Baker interjút ad. A Cream dobosa nem igazán szokta visszafogni magát, most sem tette a Forbesnak. Az interjúban elmondja, hogy a Led Zeppelin teljes életművének nagyjából az öt százaléka jön be neki, a többit nem értékeli sokra, és hogy a Led Zeppelin egyáltalán nem töltötte ki a Cream által hagyott űrt. Illetve, hogy John Bonham hiába mondta azt annak idején, hogy két dobos van a rock and rollban, az Ginger Baker és ő, utóbbi szerint Bonham még csak zenész sem volt. Bezzeg Baker, aki már 1960-ban is nagyzenekari műveket írt, és ő igenis dobzenész volt, mondja magáról.


rock hír blues ginger baker



2015.06.15. 10:09 – dankógábor

Így kell egy csapásra a világ legmenőbb frontemberévé válni

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ugye, hogy milyen menő! Aki esetleg nem tudná megnézni a videót, annak elmondom, hogy a frontember bemászik a közönségbe, feláll rájuk, amolyan hardcore-osan, majd olyan történik, amire még ő sem számított: a felé repülő poharat úgy kapja el, hogy egyből ki is tudja inni, ami benne maradt. Tervezni sem lehetett volna jobban. Na így szerzett magának 15 perc hírnevet a holland John Coffey énekese, David Achter de Molen. A zenekar egyébként olyan zenét játszik, mint a Refused, az Every Time I Die vagy a megboldogult Ghost Of A Thousand, csak rosszabbul.


poszt punk rock hardcore hír john coffey



2015.06.15. 09:57 – Hirdetés

Legelső koncertjének műsorával lép fel a KFT a Parkban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kft.jpg

Egy kalózfelvétel került a zenekarhoz pár évvel ezelőtt, amelyet alakulásuk évében, 1981-ben rögzítettek kazettára egy józsefvárosi klubban. Ezzel a zenei anyaggal, hangzás- és szövegvilággal, a dalok közé illesztett abszurd versekkel tér vissza Laár András és zenekara – ráadásul a Múzeumok Éjszakáján.


koncert hír program kft budapest park



süti beállítások módosítása