2015.08.30. 13:49 – m.adi

Nyár végi bújócska – hazai újdonságok

dalmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

babel_1.jpg

A Sziget fesztivál egy kicsit keresztbe tett a dalmegosztásnak, de ami késik, nem múlik, úgyhogy íme egy csokor az utóbbi időben megjelent hazai zenékből. A listán szerepelnek híresebb és feltörekvő előadók is, előbbieket MARGE, a Kiscsillag, Bankos, a Gutenberg Halott és a Paddy and the Rats képviseli, utóbbiakat pedig a BABEL, Salsa, a Sold Out, a Stickfigures és a No Added Sugar. Műfajilag pedig van itt pop, rock, alternatív rock, rap, vagy éppen pszichedelikus hip-hop, szóval most is sokféle zenéből lehet válogatni, majd pedig a poszt végén ítéletet mondani felettük.


magyar újdonság dalmegosztás



2015.08.29. 17:14 – Lángoló

S(o)un(d)city Szeged – Twentees: Boldogság a tetőfokon

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

img_62412_resize.jpg

A hódmezővásárhelyi formáció Boldogság Kht. című dalát ezúttal akusztikusan adta elő egy szegedi háztetőn. Ez már a második alkalom, hogy a soundcity:szeged csapatával forgattak, a stáb életében pedig az első, hogy egy zenekarral kétszer is dolgoznak. A videóban hallható dal eredetije egyébként az első helyet hozta a Twenteesnek a Dunai Regatta zenei tehetségkutatóján, és rotációban hallható a Petőfi Rádió műsorán. Balázs Konrád énekes-gitáros meséli:


indie rock hír soundcity szeged twentees



2015.08.28. 10:55 – Lángoló

Alice Cooper + Johnny Depp + Joe Perry = Hollywood Vampires

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

hollywood-vampires.jpg

Pedigrés társaság, nem? A zenekar nem más, mint a Hollywood Vampires, amelynek magját Alice Cooper és Johnny Depp adja, akik három évvel ezelőtt jöttek össze, hogy az ötletet megvalósítsák. Állandó résztvevő mellettük Joe Perry, élőben Duff McKagan és Matt Sorum is csatlakozik hozzájuk, de a közreműködők listája is rendkívül hosszú.


rock hír joe perry johnny depp slash rainbow jim morrison hollywood paul mccartney dave grohl brian johnson alice cooper christopher lee keith moon perry farrell john varvatos hollywood vampires



2015.08.27. 15:50 – dankógábor

Itt van annak az Eagles Of Death Metal-dalnak a klipje, aminek már volt egy klipje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ez az:

Ezt a mókásan nézelődős, kissé pszichedelikus videót csinálták ahhoz a dalhoz, amihez Jesse Hughes frontember Boots Electric név alatt négy évvel ezelőtt már forgatott egy segges, csöcsös, táncolós klipet. Ezt:


rock hír eagles of death metal



2015.08.27. 15:27 – dankógábor

Dave Grohl most meg egy rajongóval sörözött a színpadon

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ma van az ötvenedik születésnapom, igyunk meg egy sört!

Ez volt írva Griffin papírjára, amit Dave Grohl kiszúrt a detroiti Foo Fighters-koncert közben. Színpadra hívta a rajongót, elmondta neki, hogy sok számot kell még játszaniuk, szóval gyorsan igyák meg azt a sört, aztán tenné a dolgát. Így is történt. Megitták, pacsi, Griffin visszament a közönségbe, és folytatódott a koncert. És ha már Foo Fighters, akkor ideteszem azt a videót is, ahol Grohlék az ellenük tüntető bigott, rasszista és homofób Westboro Baptist Church nevű szektával trollkodtak egy kicsit:


rock hír foo fighters



2015.08.27. 12:48 – Lángoló

Nyerj jegyet az első európai Lollapalooza fesztiválra!

Lángoló Játék

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

musefekete.jpg

A Lollapalooza Amerikában legendás. Főleg északon, de már évek óta van Dél-Amerikában is, és ott is sikeres, annyira, hogy jövőre Kolumbiában is megrendezik. Az eredetileg utazóra fesztivált 1991-ben találta ki Perry Farrell, a Jane's Addiction énekese, azért, hogy minél nagyobb csinnadrattát csapjanak a zenekar feloszlásának. Aztán a fesztivál megmaradt. Na nem volt minden évben, de ilyen-olyan formában felbukkant itt-ott. Az amerikai 2005-ben megállapodott Chicagóban, idén pedig a történelmében először Európában is megrendezik, méghozzá Berinben, a Tempelhof repülőtéren, szeptember 12-én és 13-án. Ők lépnek fel rajta:


játék fesztivál hír lollapalooza



2015.08.27. 11:19 – Hirdetés

Visszatér az EDDA a Trackbe

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

edda.jpg

Egy hatalmas nyárzáró bulira készül az EDDA Művek, méghozzá egy jól megszokott helyszínen, a Barba Negra Trackben. Az újbudai szabadtéri szórakozóhely egy igencsak erős szezon finisébe érkezett, ahol nemzetközi és hazai frontról egyaránt tiszteletét tette a legnépszerűbb bandák színe-java a nyár folyamán.


koncert hír program edda barba negra track



2015.08.27. 09:23 – Hirdetés

Ákos újra káprázatos show-t varázsolt a SZIN-re

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

akosszin2015.jpg

A második napon a Szegedi Ifjúsági Napok előadói és látogatói egyaránt kitettek magukért. A fellépők színvonalas és jó hangulatú koncertekkel szórakoztatták a fesztiválozókat, akik az első nap fáradalmait kipihenve újra hajnalig buliztak az Újszegedi Partfürdőn. Az est fénypontja Ákos koncertje volt, aki két év után tért vissza újra a SZIN-re, hogy a tőle megszokott módon megtöltse a Nagyszínpad előtti területet. 


koncert fesztivál hír ákos hollywoodoo szin kowalsky meg a vega supernem irie maffia trousers ocho macho odett asphalt horsemen



2015.08.26. 12:39 – dankógábor

Mindenkinek külön széksora lesz az Iron Maiden új repülőgépén

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ironmadienjumbo.jpg

Noha sok zenekar repked különgéppel a turnékon, az Iron Maiden különösen híres erről. Főleg azért, mert a gépet gyakran Bruce Dickinson énekes vezeti. Készült is már olyan turnéfilm, aminek ez volt az Ed Force One volt az egyik összekötő kapcsa. Lehet most meg majd készül a következő, ugyanis a metálzenekar upgrade-elte a gépet, és most már jumbo jettel tolják majd 2016-ban. Dickinson ezt mondta a gépről:


metál hír iron maiden



süti beállítások módosítása