Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Alig több mint két éve a hip-hop legtehetségesebb, fiatal reménységei közt tartották számon. Két sikeres mixtape után, nagykiadós debütálása (Dirty Gold) azonban nem sikerült. Dolgozott pop-sztárokkal (Sia, Ellie Goulding, Mary Lambert), és viharos kapcsolata Kim Basinger lányával legalább annyi sajtómegjelenéshez juttatta. Legnagyobb erényeként, kíméletlenül őszinte szövegeit említik leggyakrabban, amikben tabuk nélkül vall, olyan témákról is, mint, hogy erőszak áldozatává vált gyermekkorában. Tavaly Back To The Woods címmel újra mixtape-pel jelentkezett, számos mainstream közeli projekt után újra függetlenként. Második magyarországi fellépése előtt az Akvárium klubban beszélgettünk.
2013-ban rövid idő alatt együtt dolgoztál több remek európai előadóval. Köztük van Stromae, a szintén francia Woodkid és az angol Rudimental is. Hogyan születtek meg ezek az együttműködések?
Stromae-val és a Woodkiddel véletlenül találkoztam New Yorkban, azért dolgoztunk együtt, mert igazán kedveljük egymást. Azt gondolom, hogy Stromae brilliáns, a Woodkid pedig több mint brilliáns! A vizualitásuktól a zenéjükig, minden zseniális. A Rudimental akkor talált meg, amikor fiatal voltam, akkor dolgoztunk először együtt. Két számot vettünk fel, egyet az én lemezemre, egyet az övékre. Minden együttműködés teljesen spontán, természetes úton jött létre.
Szintén 2013-ban történt, hogy a XXL magazin beválasztott téged, - a minden évben nagy érdeklődést kiváltó, legnagyobb új tehetségeket bemutató - Freshman Class tagjai közé. Arról a címlapfotóról többen: Schoolboy Q, Travis Scott vagy Logic, ma már sztárok. Mit gondolsz milyen jelentősége volt ennek a szereplésnek a karrieredben?
Nem tudom, ők adták ezt a lehetőséget nekem, mint rapper, ami lenni akartam. Három év távlatából érdekes látni mindenkit, hová jutott. Élveztem elkészíteni a címlapfotót akkor és ott, de nem tulajdonítok nagy jelentőséget neki. Teljesen váratlanul jött, oké ez menő, de én nem igazán akartam korábban az egészet.
A rólad szóló cikkek leggyakrabban a különösen őszinte soraidat emelik ki, mint a zenéd egyik legfontosabb alkotóeleme. Mit gondolsz mi az, ami egy hip-hop MC-nél igazán fontos, ha szöveget ír?
Azt gondolom ez elsősorban az adott személyen múlik. Én arról írom a zenémet, amit ismerek. Arról szeretek írni, aki vagyok. Az adott személyen múlik, például hogy honnan jön. Minden szempont különbözik, hiszen nagyon eltérő emberek lehetnek, eltérő célokkal. Azt hiszem, azon múlik, hogy pontosan kit hallgatsz.
A Werkin Girls még a független első mixtape-ek időszakában készült
Detroitban születtél, de életed jelentős részét New Yorkban töltötted. Mindkét városnak hihetetlenül gazdag a kulturális és zenei élete. Melyik volt rád nagyobb hatással?
Mindenképpen New York. Egy olyan városban nőhettem fel, ahol a zene őrült. Minden évben változik, számtalan eltérő típus jelenik meg. Mikor Detroitban éltem túl fiatal voltam ahhoz, hogy megismerjem a zenét. Mikor felnőttem, eljutottam különböző helyekre, ahol szintén minden más volt. Azt hiszem, olyan típusú előadó vagyok, akihez ezek mind adnak valamit. Rengeteg minden történik a fejemben, miközben rengeteg helyen járok, de ezek közül kiemelkedik New York.
Az elmúlt néhány évben Nicki Minaj egyértelműen birtokolta a legsikeresebb női hip-hop előadó posztját. Mit gondolsz az amerikai mainstream nyitott egy új elsőszámú női MC-re, vagy valakire, aki legalább olyan sikeres, mint Minaj? Számodra ki a meghatározó női rap előadó?
Lauryn Hill és Missy Elliott a meghatározóak, de nagyon sok különböző embert szeretek. Azt gondolom a mainstream most készen áll valami újra, itt az ideje. Aki a leghangosabb, azt hiszem, az fogja felkelteni a legnagyobb érdeklődést, de ehhez most eljött az idő.
A 22 Jump Street című filmhez te készítetted a főcímdalt, méghozzá Ludacrisszel közösen. Tervezel hasonló jellegű munkát a közeljövőben?
Szeretek filmzenét írni, igazán szórakoztató. Szerepeltem egy számmal a Sisters-ben (Lánytesók) is, valamilyen party jelenetben, vagy ahhoz hasonló szarban. A 22 Jump Street-et egy barátom kedvéért csináltam meg. Sosem láttam a 21 Jump Street-et korábban, szóval fogalmam sem volt miről írok. Adtak néhány támpontot, és igazán menő volt. Valójában azt sem tudtam, hogy Ludacris benne lesz, csak a filmből derült ki. Wow! – Mondtam, ez így zajlik a valóságban, csak úgy beletesznek embereket számokba, és elkeresztelik remixnek.
A 22 Jump Street főcímdaláról ő is elismeri, hogy hangzásában erősen kilóg az Angel Haze felvételek közül és nem pozitív irányban
A debütáló lemezed után elhagytad a kiadódat a Universal Republicot. Mit gondolsz 2016-ban egy előadónak igazán szüksége van egy label támogatására, vagy függetlenként is ugyanúgy boldogulhat?
Azt hiszem számomra ez egyáltalán nem volt kemény dolog, nevetséges az egész. Én és a kiadóm egy csomó dologban eltérően gondolkodtunk, de megtaláltuk egymást és most egy másik kiadóval, egy másik szituációban játszódik le hasonló. Azt gondolom, ha megteheted, hogy nem áldozod fel, aki vagy, ha nem kell kompromisszumokat kötnöd, akkor a legjobb, ha független maradsz, mert akkor senki sem irányít téged. Akkor végeztem messze a legjobban a dolgom, mikor független előadó voltam, csak tettem, amit akartam. Most több mint negyven városon át turnézom, egymagam, kiadó nélkül, szóval bármit megtehetsz.
Hogy érzed magad a turnén? Milyen terveid vannak, miután befejezted?
A turné teljesen őrült a különböző helyszíneken! Nem igazán számítottam erre sem, így próbálok nem különösebben tervezni előre, szeretem, ha meglep az életem, a világ, a körülmények. Szórakoztató, olyan emberként tekinteni magamra, aki miatt mások estéről-estérő eljönnek. Ami a jövőt illeti: kihozok három lemezt ebben az évben. Mindegyik különböző EP lesz. Különböző hangzásúak, eltérő dolgokat csinálok rajtuk, éneklés vs. rappelés.
*****
Megköszönöm az interjút, ő tesz még néhány mézet a teájába, és a bögrével már a színpadra távozik, ahol a bátyja, - az est dj-je - fél órája melegíti a kb. 400 fős közönséget. “Make some fuckin’ noise, Budapest!” – harsogja a mikrofonba, a mindössze 24 éves, törékeny Angel Haze, aki a színfalak mögött mosolygós és összeszedett, a színpadon pedig elképesztő energiákat szabadít fel. Az alaposan kitekert dobokkal operáló trap alapok abszolút működnek élőben, Haze pedig felváltva rappel és énekel, folyamatosan masszív bólogatásra késztetve a közönséget. Két alkalommal felhív egy-egy koncertlátogatót a színpadra, ő maga pedig be-be ugrik az első sorokba, végül egy számot teljes egészében a közönségben rappel el. Vonza a tekintetet, folyamatosan leköt, rég láttam klasszikus hip-hop felállásban ennyire jól működő produkciót. (Magyar színpadon ilyen szuggesztív fellépést önálló MC fronton a hiperaktív Greg Nice-tól, és a philadelphiai földijeitől elő zenekarként show-t ellopó Hezekiah-tól láttam egyedül.) Az hogy sok éneksáv az alapok része, és hogy a “my big brotha” inkább ügyes producer, mint dj simán megbocsájtható. Egyedül a fellépés hossza miatt morgolódik kicsit a közönség – kb. 55 perc -, és talán a ráadásba is belefért volna több mint a Battle Cry. Angel Haze teljesítménye, színpadi jelenléte azonban kifogástalan, épp ezért reménykedhetünk benne, hogy egy sikertelen nagykiadós kitérő után, független előadóként is megtalálja majd az utat a szélesebb közönséghez.
