Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Helyi idő szerint hétfő este megtartották Los Angelesben az 58. Grammy-díjátadót, azaz az amerikai Fonogram-gálát. Brutál sok kategória van ott náluk, tessék ide kattintani az összes nyertesért. Én meg csak így sorolok pár érdekességet itt alább a nagy eseményről. (Fotó: Jason Kempin / Europress / Getty)
Kendrick Lamar öt díjat kapott, így majdnem ötven százalékos lett, lévén tizenegy jelölést kapott. Fel is lépett a rendezvényen, küldözgette a politikai üzeneteit, miközben két már lemezen lévő, és egy új dalt eljátszott, egyvelegben. Ez például benne volt:
Ez lett 2015 legjobb felvétele:
Ez pedig a legjobb dal:
Taylor Swift lemeze lett a legjobb tavalyi album, aki most nyert először Grammyt (többet is), mióta nem countryban utazik. Lamar keze persze ebben is benne van:
Justin Bieber csak összehozott magának egy Grammyt a Diplóval és Skrillexszel közös dalával. Ez lett az éve legjobb tánczenei felvétele. Élőben is előadták, teljesen más, jóval élőbb, vonósokkal dúsított hangszerelésben:
Ez lett a legjobb rockzenei felvétel tavaly. Végül is van benne gitár:
A legjobb rockalbum díját meg a Muse kapta:
A legjobb metál a Ghost lett, ők persze inkognitóban vették át a díjat (ahogy a nyitóképünkön látszik):
Az év R&B albuma D'Angelóé lett, igaz a lemeze még 2014-ben jelent meg:
Az egyik legjobb előadás Lady Gagától jött, aki olyat tisztelgett David Bowie előtt, hogy arra mindenki csak csettinthet. Ráadásul ezt meg is lehet nézni akár Magyarországról is, köszönhetően a jó kis Intel-reklámnak. (Mert amúgy a Grammyt közvetítő CBS vagy fel sem teszi az igazán érdekes videókat vagy területi korlátozást rak rájuk.)
Volt még persze megemlékezés, mert a Hollywood Vampires, azaz Alice Copper, Johnny Depp, Joe Perry, Duff McKagan és Matt Sorum a Motörhead elhunyt tagjai, azaz Lemmy és Phil Talyor előtt tisztelgett. Illetve az Eagles is lerótta tiszteletét elhunyt társuk, Glenn Frey előtt, Chris Stapleton és Gary Clark Jr. pedig BB Kingre emlékezett.