Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Brian May, a legendás Queen együttes gitárosa mindig hangsúlyozza, hogy milyen szívesen tér vissza Budapestre zenészként és magánemberként is. Minden bizonnyal belőle is sok emlék tör majd fel, amikor március 11-én és 12-én a londoni West End és a New York-i Broadway legújabb legnagyobb sztárjával, Kerry Ellis-szel lép majd fel a Budapest Kongresszusi Központban.
Brian May nem is titkolja, már alig várja, hogy Budapesten legyen, hiszen pont harminc éve volt, amikor a Queen együttes a Népstadion színpadára lépett. Sok valós történet és legenda kering az akkori látogatásukról, amelyből egyes részeket a Live Magic című koncertfilmbenis láthatunk. Bár a két koncert kapcsán sok teendője lesz, ha lesz rá ideje, végiglátogatja az összes olyan helyszínt, ahol akkor még a Queen tagjaival, köztük Freddie Mercuryval sétálgatott.
Szem nem maradt szárazon, amikor Freddie Mercury a tenyeréből olvasva elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt dallamait. Maga a zenekar és Brian May is úgy emlékszik vissza, hogy ez volt életük egyik legemlékezetesebb koncertje, hiszen nagyon nagy szó volt – és számukra kissé misztikus is - , hogy a Vasfüggöny mögött koncertezzenek. Az sem véletlen, hogy a Live Magic című dupla koncertalbumuk anyagát a Knebworth-parkban, a Wembley Stadionban tartott koncertjük mellett a Budapesten rögzített dalokból állították össze.
Brian May ráadásul ott lép fel, a Budapest Kongresszusi Központban, ahol a Live Magic című koncertfilm hazai díszbemutatóját tartották ugyancsak 1986 decemberében, és amelyen ő maga is részt vett díszvendégként.
Talán az egykori Queen koncert és a tény, hogy Brian May számára milyen nosztalgikus és különleges Budapest játszott közre abban, hogy a két sztár úgy döntött, hogy One Voice elnevezésű turnéjukat Kelet-Európára is kibővítik és a térségben 11 koncertet adnak márciusban. Magyarországot az a megtiszteltetés érte, hogy a Danubius Music szervezésében ebből két előadás a Budapest Kongresszusi Központban lesz.
Brian May, aki nemrég fejezte be a Queen + Adam Lambert turnéját Dél-Amerikában, örömmel tér vissza Kelet-Európába jövőre:
Megtiszteltetés számmora, hogy újra Kelet-Európában léphetek fel, ahol 1986 óta nagyon sokszor koncertezhettem, így ez egyfajta harmincéves évforduló is lesz számomra.
A One Voice Ruth Moody szerzeménye, aki a hires kanadai női zenekar, a Wailin’ Jennys egyik alapítója volt. Brian May erről így nyilatkozott: “ ez a dal nem más, mint Művészet a Művészet kedvéért. Valami olyasmi, amelyre már most nagyon büszke vagyok. Kerry Ellis fantasztikus és kristálytiszta énekhangja mellett a One Voice-nak egy kristálytiszta emberi üzenete is van: soha ne feledjük, hogy van hangunk, amellyel sok mindent megváltoztathatunk!
Brian May és Kerry Ellis a We Will Rock You – The Musical szereplőválogatása kapcsán találkozott először Londonban. Brian May lett a producere az énekesnő Anthems című stúdióalbumának öt évvel ezelőtt, amelyet egy turné is követett 2011-ben. Ezek után egy igazán különleges, bensőséges hangulatú és nagyon sikeres turnéra indultak: a Born Free Tour keretében gyertyafény mellett akusztikus koncerteket adtak, hogy így hívják fel a figyelmet a Born Free Foundation elnevezésű kezdeményezésre, amelyet Virginia McKenna alapított a veszélyeztetett állatfajok megmentésére. A művészpáros a koncertekből egy élő albumot is kiadott Acoustic by Candlelight címmel.
A koncerten a két világsztár vendége a magyar The Bandys lesz, akik külföldi sikereik mellett decemberben már a hazai közönségnek is bemutatkoztak, amikor négy koncerten voltak a világhírű Harlem Gospel Choir előzenekara.