2016.03.09. 11:54 – Lángoló

Feloszlik a Fókatelep, de itt egy búcsú-EP, és búcsúkoncert is lesz

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

fo_1.jpg

A Fókatelep zenekar 2007-ben alakult. A Korai Öröm és colorStar zenészeiből álló zenekartörzs, és Oláh Annamari énekesnő egy különlegese ötvözetet hozott lértre a lemezeken és koncerteken. Rock alapokon nyugvó, sajátos stílusú világzenét, amelyben a magyar csujogatós találkozik a bolgár népdallal, a cigány tangó a sanzonnal, a latin ritmusok az afróval. A zenekar két lemezt adott ki, amelyek a szakma és a közönség is szeretett.

A Fókatelep megalakulásától kezdve aktívan koncertezett, sokat járt külföldre is. Luxemburg, Belgium, Hollandia, Dánia, Svédország, Bulgária, Ausztria, Németország, Lengyelország látták vendégül a csapatot az elmúlt években.

Az utóbbi időben a zenekar tagjai egyre többet koncentráltak az egyéb projektjeikre, így megérett a befejezés gondolata. Búcsúzásként a fókák nem egy nosztalgia Best Of-ot, hanem három új dalt adnak ki, ennek a premierje van itt most a Lángolón.

Az Ez lett a veszted című EP a zenekar három különböző arcát mutatja.

Elenko

Bolgár népdal feldolgozás vidám táncos módra. A Fókatelep nem először dolgoz fel bolgár népdalokat. A folk-rockos U Sztankini vendége Nikola Parov, a pszichedelikus Real Carlos Castaneda üzenetére épít.

Inditrip

Pszichedelikus, indiai hatásokat zajos szólókkal kiegészítő nóta, hat és fél perc úszás.

Halálos Tavasz

Karády Katalin örök slágere Fókatelep módra. Ahogy anno a Szomorú Vasárnapot trip-hoposra alakították át, most ez a dal is nagyon más, mint az eredeti – kivéve a fülledt tragikus hangulatát.

A Fókatelep április 9-én a Mika Tivadarban adja utolsó koncertjét, amelyen az összes számát játssza el.


premier folk rock hír ethno fókatelep



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása